Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Általános nemzeti lobotómia

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben e sorok írásakor még feszült figyelemmel várakoztam a felcsúti géniusz szekundér szégyenérzetet bármikor előidézni képes, láb-, hónalj- és cefreszagú, plebejus álbölcsességekkel, dakotaságokkal és plafonig érő, beválthatatlan ígéretekkel teletűzdelt soros (azaz 21.) évértékelőjére (Edgart megint nem sikerült elhajtani az internet, a televízió és a Várkert Bazár elől, gondolván, hogy ráér a nyuszimintás mamuszában és a szamócamintás napozójában utólag is levonni a konzekvenciákat), meg kellett állapítanom, hogy a Kásler fejétől bűzlő Emmi már idejekorán leterítette az elmebaj vörös szőnyegét a felcsúti istenség előtt.

Aki két veszett migránsozás, éktelen sorosozás-timmermansozás, brüsszelezés, és mocsári trollokat megszégyenítő ellenzékgyalázás között – mekkora barom az, aki két sarkalatos választás előtt még ígérgetni sem képes alapon – belengette hétpontos, tudományos-fantasztikus családvédelmi akciótervét. Mert ugyan minden tökéletes, hasítunk, szaporodunk, gyarapodunk, erősödünk, izmosodunk, combosodunk, de soha nem lehet hátradőlni az általános nemzeti lobotómiára utaló frázisok puffogtatásában.

Ezzel összefüggésben és ennek örömére az embertelenség minisztériuma az alábbi közleménnyel rukkolt elő, ne fosszuk meg magunkat a gyönyörűségtől hányingertől:

Emmi: újra divat a házasság Magyarországon

A magyar kormány széles körű családtámogatási rendszerrel segíti a családalapítást és a gyermekvállalást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a vasárnap kezdődött házasság hete alkalmából, úgy fogalmazva, hogy a házasság intézménye „ma fénykorát éli Magyarországon”.

A közlemény szerint a Házasság hete rendezvénysorozat, amelyet február 10-től 17-ig tartanak, a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet. 

Azt írták: húsz évvel ezelőtt nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években. Tavaly január és november között csaknem 49 ezer pár döntött a házasság mellett. Egyúttal csökkent a válások száma, 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya.

A családtámogatási intézkedéseket ismertetve hangsúlyozták: a fiatal házasok adókedvezménye egyre népszerűbb a friss házasok körében. Az elmúlt két év adatai alapján a fiatal házasokat megillető támogatást egyre többen ismerik, havonta átlagosan csaknem 37 ezer házaspár veszi igénybe a kedvezményt. A havi ötezer – két év alatt százhúszezer – forintos támogatás két évig jár a fiatal házaspároknak, függetlenül attól, hogy közben gyermekük születik-e. Az adókedvezmény gyermek születése esetén a családi adókedvezménnyel együtt is érvényesíthető, és már évi 60 ezer forinttal növeli a család költségvetését.

Kitértek arra is, hogy a márciustól életbe lépő, új kormányzati igazgatási törvény a központi közigazgatásban dolgozó friss házasoknak 5 plusz nap szabadságot biztosít.

Idézték a Magyar ifjúságkutatás eredményeit, amelyek szerint a 15-29 éves magyar fiatalok döntő többsége házasságban gondolkodik. A megkérdezett fiatalok gyermeket is szeretnének, átlagosan kettőt. (MTI)

Az, bazmeg. A házasság divat, vagy nem divat. Néha divatba jön, aztán kimegy a divatból, aztán újra divatba jön. Értem. Egyszerűagyúéknál, agyhalottéknál feltétlenül így működik. Ha divatja van neki, férjhez megyünk, megnősülünk. Ha divatba jön, akkor buzik leszünk, vagy átoperáltatjuk magunkat nővé, férfivá. Sőt, itt nem állunk meg. Azoknak is követeljük a nővé, férfivá átműtését, akik fehérkereszténynemzetikonzervatívok, és attól rettegnek a sarokban ülve, hogy a migránssimogató liberálgenderfasiszták kötelezővé akarják tenni számukra, hogy holnaptól négerek legyenek. Mennyire kell ehhez vadbaromnak lenni?

Divat a házasság, fénykorát éli a házasság, vöröslik a keresztény téglapor a mellen. Most ne menjünk bele abba, hogy a számos és számtalan nagyvonalú ajándéknak és fideszes szívjóságnak beállított családpolitikai kormányzati szemfényvesztés intézkedés dacára három éve stagnál a teljes termékenységi ráta értéke, vagy hogy a gyermekvállalási kedv (átlagosan kettő, ugye) főleg a szegényebb, nyolc osztályt vagy azt sem elvégző fiatal nők körében nőtt, pedig ez már így is bőven aggasztó. De hogy lehet a divat összefüggésében beszélni egy olyan jó esetben élethosszig tartó intézményről, amelyik két ember önkéntes, szabad döntésén alapul, amelyet az egymás iránti kölcsönös tisztelet és szeretet hoz létre függetlenül attól, hogy mások szerint éppen divat házasodni, vagy sem?

Azt már régóta meg sem próbálom megérteni, miért kötelező feltétele a gyermekvállalásnak a házasság, és miért gondolja azt bárki, hogy két szabad emberen kívül bárki más is beleugathat abba, hogy kell-e papír a feltétel nélküli elköteleződéshez, meg a szaporodáshoz, vagy sem. Az viszont mélyen alatta van mindennek, hogy ezeknek az agysebészeknek a házasságról a divat jut eszükbe, hogy erről közleményt is kiadnak, és az illetők nem a kocsmában harsánykodnak néhány feles után ezzel a baromsággal, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériumában vélhetően felelős pozíciót töltenek be.

Bár ahol az embereket erőforrásokként tartják számon, ott mi a francért ne lehetne divat, vagy nem divat a házasság? És ha már ilyen szépen összemostak összemoshatatlan dolgokat, akkor miért is ne lehetne rögtön Orbán Ráhelt az ügy élére állítani, neki úgyis nagy tapasztalata van mind a házasságban, mind a gyermekvállalásban. A divatról nem is beszélve. Na? Jól kitaláltam? Nem.

Ehhez képest már szinte tökéletesen mindegy, hogy a miniszterek elnöke hogyan üzent hadat megszámlálhatatlanul sokadszorra a józan észnek, midőn fűt-fát megígért az elbizonytalanodó nyájnak, csak lécci, lécci szavazzanak rá, mert semmi kedve elszámolni a közösből szétlopott milliárdokkal. Nem? De. Ezt a szellemi-erkölcsi hanyatlást a Várkert Bazár köré vont fekete nájlonkerítés, a kismillió szolgabusz, a jótéteménynek és ingyenpénznek álcázott hűvös halomba hányt ígéretekkel kitapétázott és gyalázkodástól egyáltalán nem mentes évértékelő hazugságok sem takarják el. Ezek tényleg végérvényesen és visszafordíthatatlanul megbolondultak, és a java még csak ezután jön.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.