VENDÉG

Szülj!

Elég, ki kell mozdulnom az ágy és a hírek rabságából, mert hamarosan forró italporról, vérnyomáscsökkentőre kell váltanom, ha ez hosszan így marad. (Nem marad, megyek évet értékelni.)

Az előbb már majdnem sikerült a mellettem heverő könyv után nyúlni, amikor orvul rám támadt a Magyar Narancs cikke, melyben felvetik, hogy felmerülhet a miniszterelnöki évértékelőn egy újabb népesség növelő ötlet, a főállású anyaság. Idéznek egy korábbi cikkükből részleteket – amit inkább bemásolok, mert ember nincs, aki elhinné, hogy nem az én agyam szüleménye, amit biztosan szétcsapott a hársfatea és a pyrinek keveréke – , hogy erre milyen elképzelések vannak odaát.

Az első nagy ívű gondolatok Benda József sajátjai, melyekben azt fejtegeti, hogy mi állhat a kialakult helyzet – értsd: nem elég szapora a magyar – hátterében.

Benda szerint minden baj forrása »egy többgenerációs sérüléstömeg«. 1948 és 1970 között nőtt a nők foglalkoztatottsága, akik ezért kénytelenek voltak bölcsődébe adni a gyermekeiket már hathetes kortól. A kicsinyek mindezt olyan traumaként élték meg, hogy ez kihatott családalapítási terveikre is. »Az első generáció pedig továbbadta szorongásait a következőnek. A csecsemőkori kötődéshiány miatt van, hogy sérültek vagyunk, nem tudunk megbízni másokban, mert nem alakulhatott ki – a pszichológusok által használt – úgynevezett ősbizalom. Folyamatosan bántjuk és kínozzuk egymást«. 

Amennyiben ezt visszaolvastuk minimum háromszor, akkor ugorhatunk is tovább a következő idézetre:

A főállású anyaság ötletét 2016-ban Tóth I. János, a Szegedi Tudományegyetem filozófia tanszékének docense is bedobta; a Valóságban megjelent írásában Tóth azt fejtegette, hogy mivel Magyarország nem akar bevándorlási célország lenni, demográfiai problémánk a főállású anyaság intézményével orvosolható. A filozófus eredeti elgondolása szerint egy nőnek nyolc gyereket kéne szülnie.

A főállású anyaság az elmúlt években az ötletgazdák körében elnevezést is kapott: Benda tavaly Hivatásos Szülők (Hiszük) programnak nevezte, és az újabb verzió szerint a programba való belépéshez elég lenne minimum három gyermek megszülése – de az édesanya iskolai végzettsége továbbra is szempont.

Nos, Benda úr valószínűleg beleesik a szórásba, akinél nem alakult ki az ősbizalom és éppen engem kínoz azzal, hogy olvasom őt. Bennem ezzel szemben pedig biztos kialakult, mert egyrészt szeretnék a tanulmányához segítséget nyújtani néhány egyéb lehetséges okkal, gondolattal, tapasztalattal, másrészt a bizalomvesztés sem égett mélyen belém, mert szültem két gyereket.

Miattam igazán nem pusztul a nemzet, azonban a szemléletem gyökeresen megváltozott a gyermekvállalás kapcsán, mióta anya vagyok. Nincs kizárva, hogy a fent nevezett két gondolkodó azért rugaszkodik el ennyire a valóságtól, mert nem anyák. De talán apák és férjek. Akkor? Hogy képzelik el a gyakorlatban az optimális nyolcgyerekes családmodellt?

Viszonylag fiatalon szültem (21) és azonnal rá is döbbentem, hogy anyának lenni nem azonos azzal, mint amikor korábban a szomszéd Mazsikát kölcsönkértem esténként. Imádtam, mert szép kislány volt, két pici copffal, babaillattal várt, szeretett, odabújt. Harminc percet maradhatott, aztán visszaadtam a kerítésen keresztül az anyukájának, lezuhanyoztam, arany tűsarkút húztam és többnyire indultam szórakozni.

Nos, a saját gyerek nem pont ilyen, noha szép és copfot is lehet neki fésülni. A saját gyerek ott marad, 0-24-ben. Arany tűsarkú a dobozában pihenhet hosszan (nyolc gyerek esetén örökre).

Fel szeretném tárni a fenti nagy gondolkodóknak, valamint nőtársaimnak (mielőtt teleszülik a Kárpát-medencét a miniszterelnöki évértékelő után), hogy milyen volt gyakorlatban a gyermekvállalás, az anyaság nekem (különösebb nehezítő tényezők nélkül).

Az első és legfontosabb szempont, hogy a gyerekedet te akarod (és jó esetben a párod is, de semmi esetre sem a Fidesz-KDNP). Várod, meghízol, rosszul vagy, kórházban vagy, aggódsz, megszülöd, csoda, besárgul, megőrülsz, aggódsz, lefogysz, jól lesz, kihevered, hajad is megmoshatod, de nem alszik, nem eszik, nem úgy és, nem akkor, ahogy elképzelted.  Gyakorlatilag semmit sem csinál úgy, ahogy Dr. Spock írta, hiába tanultad meg felelősségteljesen az egész kék könyvet. Aztán tipeg-topog, leveri, eltöri, kis aranyos, imádod, gügyög, beszél, felesel, próbálkozik, kiborít, lestrapál, és néha szívesen átadnád a kerítésen valakinek… Aztán amikor a nagyszülők elviszik, nagy öröm, szabadság, arany tűsarkú felpattan és megpróbálod úgy érezni magad, ahogy régen. Próbálsz felhőtlenül szórakozni, de persze nem tudsz, mert minden pillanatban benned van, hogy bármikor képben kell lenned, bármikor a gyerekért kell menned, aki bármikor belázasodhat (be is fog). Reggel hatkor pedig bárhol is vagy innentől, zsigerből, pánikszerűen keresed, hogy van-e tej a kakaóhoz.

Így telnek az első évek nagyon tömören, aztán ez csak nehezebb lesz, ahogy nő a kis, várva várt állampolgár. Mert például nincs elég óvodai férőhely. Ahova tartozol, ott főleg nincs. El kell kezdeni trükközni az átjelentkezésekkel. Megoldod, magyar vagy.

Aztán megtapasztalod, hogy az oviban rosszul veszik, ha még négykor is ott a gyerek, ellenben igazán szeretni fognak, ha alvás után, de legkésőbb háromkor már érkezel is érte. Aki ezt nem teheti meg, az már itt nagy nehézségekbe ütközik. Később az iskolánál pont ugyanez a folyamat, csak keményebben, mert nagyon nem mindegy (már az sem), hogy hova jár általános iskolába. Ott majd átcibálnak gyerekestül néhány iskolai, pedagógiai reformon és nevelési elméleten. Tanulj vele, vagy ne tanulj. Osztályoznak, vagy értékelnek. Járjon-e ilyen-olyan foglalkozásokra, vagy éppen az a trend, hogy legyen annak a gyereknek gyerekkora. Egy biztos: megjegyezned ezekből nem kell semmit, mert a következő gyereknél minden máshogy lesz már! Egy dolog van, ami biztosan nem változik, mégpedig az, hogy lehet menni szombaton kerítést és mászókát festeni az óvodába, iskolába, valamint a legnagyobb betűvel és számmal az intézmény bankszámlaszáma lesz feltüntetve, minden általad korábban bevitt és/vagy kinyomtatott A4-es tájékoztató lapon.

Ezzel együtt örülj ezeknek, mert amikor eljön a nyolcadik osztály, abba bele fogsz reccseni te is, a gyerek is, az apja is és a bankszámlátok is. A központi felvételire való felkészülés időszaka a gyermeknevelés mélypontja. A lakás és az agyad, matektanárral, síró, fáradt, nyűgös, dacos gyerekkel, valamint feladatlapokkal van tele. A megoldó kulcsokat már fejből tudod – A, A, B, A, D, C, A – ugyan magát a feladatot nem mindig érted. Ne aggódj, nem te vagy a hülye, csak máshogy gondolkodnak már – nyugtat meg a magántanár jó pénzért. Olyan nyomás van rajtad, hogy nehogy elrontsa szegény kölyök élete első megmérettetését, hogy megőrülsz. Mert ha nem kerül be normális középiskolába, akkor ott van vége a szépen felfelé ívelő életének. Persze próbálsz higgadt maradni és nem rátolni ezt a terhet a gyerekre is, de nem fog menni, ha a pillanatnyi felvételi rendszer marad. A bűntudat és az idegbaj jellemzi azt a félévet.

A jó hír az, hogy vége lesz. Ha jól sikerül megugrani, az szuper. Ha kiemelten jól sikerül és nagy sóhaj mellett megveregeted a vállad, hogy egy zsenit szültél, akkor válogathattok bőven a jó iskolák között. Persze a legvágyottabb iskola tájékoztatóján majd rájössz, hogy minden erőfeszítés és a lenyűgöző eredmény ellenére elsőbbséget élveznek azok a gyerekek a tieddel szemben, akinek már van nyelvvizsgájuk tizenhárom és fél évesen, és azok, akiknek már a felmenői is az adott intézménybe jártak.

Nem baj, felveszik a másodiknak megjelölt helyre. Klassz! A gimnáziumi évek alatt barátkozz meg a gondolattal, hogy magadban azon fohászkodsz, hogy ne itt járjon majd egyetemre, hanem egy civilizált, toleráns országban, ahol majd megbecsülik, ahol szabad lehet és szabadok lehetnek az unokáid is. (Aztán próbálj megbarátkozni azzal, hogy esetleg bejelenti, hogy itt marad.)

És ez csak egy gyerek, nincs szó másikról. Nem vagy közben (nyolc gyerek esetén  folyamatosan) várandós, sem beteg, sem nem történik semmi tragikus dolog. Nem építkeztek, nem költözöl, nincs dráma.

Azt pedig, hogy ne adj’ isten, valamelyik gyerek betegen születik, akkor mit csinálnak a szülők, azt elképzelni sem tudom.

Azt sem, hogy – ugyan tudom a propaganda médiából, hogy Magyarországon nincs ilyen -, de mi van, ha nem éppen a legjobb körülmények közt élnek a szülők? Vajon mennyit terveznek fizetni egy gyerek életéért? És a szülők életéért? „Hogyé lesz a szülőgép?”

Azt gondolom, hogy mindenkinek szüksége van a saját életére, attól függetlenül, hogy szült egyet, kettőt, hármat, bármennyit. (Na de nyolcat? Akkor hogy?) Egy nő attól még nő szeretne maradni (jó esetben), hogy anya lett. Ahogy egy férfi is maradjon férfi, attól még, hogy apa lett, ne csak valamiféle donor legyen és egy enter az utalásokhoz. Attól, hogy az embereknek gyerekeik lettek, még lehet normális életük. Maradjon idő, erő, pénz arra, hogy elmenjenek szórakozni, színházba, vacsorázni, sportoljanak. Legyen idő arra, hogy leüljenek és elolvassanak egy könyvet. Igényük arra, hogy együtt legyenek kettesben a párjukkal, hogy szeressék egymást (különben elakad a „HISZÜK” program is).

Arra a tragédiára pedig ne is gondoljunk, hogy mi történne, ha egy anya egyedül maradna ennyi gyerekkel.

Szóval, hogy képzelik ezt önök, népességnövelésen ily formán ötletelgető, urak? Néhány embert megfosztanának az életüktől és anya, valamint apagépeket vennének?

Persze tudom és elfogadom, hogy van, aki abban teljesedik ki, hogy anya lett. Sokszoros. Pulcsit köt és köpüli a vajat a kicsikkel, tanul a nagyobbakkal, amíg apa lovakat tör be a bio farm mellett. Ám ez az ő döntésük és valljuk be, az elenyésző kisebbséghez tartozik ez a modell.

Vegye már tudomásul a hatalom, hogy a gyerekek gyártása nem történhet állami megrendelésre. Főleg nem egy ilyen társadalmi és létbizonytalanságban, ahol a legalapvetőbb feltételek sem adottak éppen hozzá.

A gyermekvállalás az egyes emberek szuverén, jól átgondolt (optimális esetben) felelősségteljes döntése kell, hogy legyen, ahogy az is, ha valaki úgy dönt, hogy nem akar gyereket.

rb

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább