Február 21,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Orbán értékelt, az úri közönség örült

Ma lett volna a szabadnapom, úgyhogy a szokásosnál is kevésbé szeretem Orbánt. Csak szólok. Balog Zoltán már elmondta a kis humormorzsáit, felszopta a közönséget, máris itt a beszari. A felcsúti csoda, akit már fekete nájlonnal kell körbetekerni, bár szerintem nem csak őt védik, hanem önmagukat is.

Na, vak tyúk is talál szemet, de nem háromszor, úgyhogy Orbán nem vak tyúk. A közönség hálásan tapsikol. A Jóistennél tartunk, aki élni engedi őket – szerintem ebből is látszik, hogy zavar van ott fenn – és mindenkinek, aki biciklit teker. Köszöni ő mindenkinek, aki kétharmad és egy nemzet és egy szembenéző tömb mindenki, együtt erő, szerteszét izé.

Hüvelyezünk. Az ország éppen fölfelé tart, vagyis a magyarok. Most mindjárt összevetjük, jön az elmútnyócév előtti elmútnyócév. A baloldalnak rémkormányzása volt, lepusztítottak mindent és felélték a jövőt. Ő, mármint a vezér már akkor megmondta. De mióta ő van a baloldal helyett, azóta mindenki száz évig fog élni, lesz munkája … heee??? az államadósságot 85 százalékról 11 százalékra metszette vissza? Miről beszél ez az őrült? Azt sem tudja, mit olvas fel? Beszarok, esküszöm.

A magyarok gereblyéznek a ház előtt, iskolába küldik a kölköket és iparkodnak, ez a magyar felemelkedéstörténet. A magyarok ismét hisznek a jövőben, ezért világosan kell beszélni, mi lesz mostan. Képes-e talpon maradni a magyar nemzet. Orbán megnyugtat mindenkit. Már talpra vagyunk állva, győzelmi esélyekkel vívja meg a nemtommit és győzni fognak újra meg újra. Már persze ha lesz még jó sok kétharmad. Azt mondja a bilikék nyakkendős, hogy ő nem azt akarja, hogy a Fidesz nyerjen, hanem hogy az ország. Höhöhö.

Leszarja ő a divatot, ő magyar és mint ilyen ragaszkodik az ősmagyarságához. És ő már 13 éve egyben látja 15 millió magyar életét, de ő újra és újra egyesíti ezeket. Ő gondoskodik mindenkiről, ezért valami rohadtul jó már mindenkinek. Sikeres vállalkozóikra még vár egy történelmi feladat. Nekik kell külföldön kurvajól hasítani, hogy külföldről hazahozzák azt a pénzt, amit a hobbifocista kitalicskázott az elmúlt években. És ez tíz év alatt sikerülni is fog.

A középosztály hasít mint a kurvaélet, ezt mindenkinek látnia kell. Most az jön, hogy a szegénységben élőket fogja felemelni. A magyar baloldal történelmi szégyene hogy van szegénység, de a csúti vállalta a szegénység elleni harcot és mindenkinek van esélye felemelkedni. A megélhetési gyermekvállalást ő utálja és vissza is szorította, mert szerencsére egy zseni. Is.

Kitartó és következetes, nem hallgat a huhogókra (mármint Orbán), ellene van az Unió, de még azok is elismerik hogy mekkora zseni, mennyi jót tett ezért az országért. Ma sem adja be a derekát és fel-fogja-számolni a szegénységet, ha addig élünk is. Ezt nem ő mondja, hanem én: szerintem a szegények éhen döglenek és megoldódik egy gond.

Azt mondja most a szájával, hogy nem szokott ő a magyar ellenzékről beszélni, most se, csak annyit, hogy ezek Soros emberei, bevándorláspárti gecik akik árulják az országot elfele. Politikai pornográfia van, mert a szélsőjobb és a baloldal egyesült. Most valami viccnek szánt baromságot mondott, a közönség hálásan tapsikol, vihorász.

Közben már a náciknál tartunk és a zsidók listázásánál. Ez persze az ellenzék. Az ellenzék amúgy szégyen és egész Európa szégyene, hogy ezt eltűrik. Timmermansnak kellene ezt megállítani, vagy legalább otthon kellene boldogítani a hollandusokat. Az itthoni nácik és ballibek amúgy is csak bohócok. A közönség ismét vihog és tapsikol, a bohóc boldogan vigyorog, lám, mekkora sikere van! Csak úgy sziporkázik! Jajistenem. Szűnni nem akaró vastaps, nyelvcsapkodás, kis rángatózás.

A gazdaság dimenziót vált, a kutatásra épülő izé is fejlődik, de kellenek az olajoskezű melósok. Lesz majd robot, de a szakikat becsüljük meg. Meg is becsüljük, úgy meg vannak fizetve, mint a kurvaélet. Exportálunk mint a hétördög, mert a magyar mérnökök és munkások kurvajó. Jó, ha az ember tudja, hol a helye. Ő majd most megcélozza Magyarország helyét. Nem engedi el a vezérhangyáját, ő a kanyarban fog előzni és leveri egész Európát, mint vak a poharat.

Nekem közben kezd fura érzésem lenni. Fél óra eltelt és még egy migráncs se hullott ki Orbán száján. Ja, de. Már az Internacionáléból idéz, erről egyenesen rá lehet fordulni a célra. Fordul is. Nemzetek feletti világhatalom lesz itten és elveszik a kultúráját neki. Helló, röfik! De ő kiáll a magyarságáért, a kereszténységéért és mindent. Már fáradt, de az Internacionáléból tudja, hogy nem lehet, mert Brüsszel és bevándorlás van a fiókban. Neki harcolnia kell, mert kötelező kvóta lesz és elveszik az identitását, Soros meg behozza a migráncsokat, miközben eltörli az országhatárokat. Az EP is geci, mert pénzt ad a bevándorlássegítő csoportoknak és általában, az egész Unió azon dolgozik, hogy eltöröljék Európát a Föld színéről. Ha nem ő, a felcsúti géniusz vezetheti a választások után Európát, vége a világnak. Jönnek a vadak, minden nőt megerőszakolnak, elszaporodnak, mindmeghalunk. Mind muszlimok leszünk.

De ez csak mindenki másra vonatkozik, ránk nem, mert átlátott ő a szitán. A brüsszeli bürokraták, álcivilek és Soros bekaphatják. Nem törhetnek át, mert ő szilár marad. Nix ugribugri. Soros akarja irányítani a világot, de csak kirabolni akarja, adni nem fog semmit. Az európai baloldal a család és a kereszténység sírásója. A fő-sírásó Timmermans, akit Soros nevezett ki. De Orbán megállítja ezeket és a maga útját fogja járni.

Megint elmakogja, hogy nem kell migráns, hanem szülni kell ezerrel, mert az a jövő útja, elvtársak! Nemzeti egység van és nemzeti konzltáció. Kurvára szilárd talajon áll ő, megduplázta a családok támogatását – vastaps – és most bejelent egy hétpontos családi akciótervet.

Minden negyven alatti nő, aki majd szül, 10 millió forint kölcsönt kap. Ha három gyereket szül, nem kell visszafizetni (kurvajó. Csak mondom, hogy ebbe bele fogunk rokkanni, mert ezt nekünk kell kitermelni, nem a nyuszi tojja).

Bővül a CSOK.

Minden gyerek után átvállal a kormány egymillió forint hitelt a családoktól (vagyis mi, drága honfitársaim).

Autóvásárlási program is lesz. 2,5 milliót kapnak a legalább háromgyerekes családok.

Bölcsődét is fog ő még építeni. Hogy az anyukák húzhassanak vissza dolgozni.

Bevezetik a nagyszülői GYED-et.

Szűnni nem akaró vastaps. Ezzel ő meg is állította a bevándorlást. Én most ezt nem tudom átgondolni, pláne nem vagyok szakember, de szerintem itt most kurvasok pénzről van szó. Kizártnak tartom, hogy ezt ez a döglődő gazdaság képes kitermelni úgy, hogy a többiek (például azok, akiknek még nincs gyerekük, vagy már felnőttek), bele fognak dögleni úgy, hogy a saját életükben egy lépést sem jutnak előbbre.

Már köszön elfelé, de először hazánk megvédésére hív mindenkit. Épül a magyar hadsereg, szomszédaink tisztelnek, már csak humor kell, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik. Szűnni nem akaró vastaps.

Most jönnek a nagy győzelmek. Szerencsésen állnak a csillagok, a Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

Vastaps (állva), kényszermozgás, Balog Zoltán. Köszöni ő Orbánnak és közli mindenkivel, hogy vasárnap van.

Ennyi. Jóvót. Keresek valami szeszt, mert megfájdult a fejem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS