Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A mi üzenetünk csupán ennyi: takarodjatok!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Index egy igen érdekes cikket közölt a minap, amelyben fideszes politikusokat kérdeztek meg arról, mit gondolnak, hogyan fognak alakulni az őszi önkormányzati választások azután, hogy az ellenzék – úgy tűnik – ezúttal valóban összefogott. Mivel időközben Kocsis Máté frakcióvezető megcáfolta letagadta az írásban foglaltakat, szerintem érdemes a dolgot még komolyabban venni. Már csak azért is, mert amit vehemensen tagadni szoktak, az utólag általában igaznak bizonyul.

A kormánypárt politikusainak válaszaiból egyértelműen leszűrhető, hogy noha látják a változásokat, mégsem rettentek meg az ellenzéktől, valamint a szavazók elpártolásától, ugyanis szerintük a Fidesznek nincs alternatívája. A név nélkül nyilatkozó politikusok nyilatkozataiból süt a felsőbbrendűség és flegmaság, amely sok kormánypárti politikus sajátja, ami egyenesen abból következik a tűz és a vályú körül mozgók úgy érzik: őket onnan elmozdítani nem lehet. Lássunk néhány fideszes gondolatot:

Folyton azt kommunikálja (az ellenzék – szerk.), minden szar, ezzel a velük szemben támasztott elvárásokat emeli az égig, holott ennél sokkal jobban már szerintem nem lehet a dolgokat csinálni, és ők sem lennének rá képesek.

Nem tartjuk veszélyesnek, mert a kormányzati teljesítmény jó, van mire építkezni, a fő téma pedig továbbra is a bevándorlási vita, amelyben a nemzeti szempontok ütköznek a külső erőknek megfelelni akarással, most éppen a Brüsszelből érkező nyomással. Ez nagyon elválasztja a két tábort, a szavazók többsége pedig mellettünk áll.

Az Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül nincs érdemi mondanivalójuk. Nem tudnék olyan jól érthető ügyet mondani, amiben kristálytisztán beszélnek.

Ezek közül a gondolatok közül nehéz lenne olyat kiemelni, amelyik nem baromság. Amennyiben a Fidesz szerint az, amit ők művelnek, a teljesítményük csúcsa, úgy eljött az ideje annak, hogy átadják a vezetést valaki olyannak, aki még képes újat mutatni. Az ugyanis nem teljesítmény, hogy az uniós támogatások nagy részét ellopják, egy gázszerelőt az ország leggazdagabb emberévé tesznek, és az Orbán családot milliárdokkal hízlalják fel. Továbbá az sem teljesítmény – legalábbis nem pozitív –, hogy az oktatási és egészségügyi rendszert még tovább rombolták, az országot egy nagy összeszerelőüzemmé változtatták, valamint a sajtószabadság leépítése mellett elvették a bíróságok függetlenségét is. Ettől csak jobban lehet csinálni, kedves fideszes elvtársak, tudniillik ez nem teljesítmény, hanem egy kalap szar. Aki ezt nem képes überelni, annak valóban semmi keresnivalója nincs az ország vezetésében. Azonban tartok tőle, hogy egy okosabb patkány (márpedig a patkányok alapjáraton eléggé okos állatok) is képes arra, hogy felülmúlja azt, amit a Fidesz-KDNP művelt az elmúlt 9 évben.

Lássuk hát, miről is beszél kristálytisztán a kormány, amire olyan nagyon büszkék a fideszesek: SOROS. Ezzel az egy szóval lehet jellemezni a kormánypártok mondanivalóját. Nincs az a kórházban leszakadt, rágcsálókkal és válogatott élősködőkkel teli plafon ebben az országban, ami ne Soros és a bevándorláspártiak hibája lenne. Továbbá nincs olyan ENSZ, EU, vagy Freedom House-jelentés, amely ne a közelgő EP választások kampányának része lenne. Mindenre az a válasz, hogy SOROS. A kormánykommunikáció óvodás szintű, ezért van az, hogy még Kósa Lajos is képes véleményt formálni. A gond csupán annyi, hogy ez nem érdemi mondanivaló, hanem egy szó folyamatos ismételgetése, amiből már mindenkinek elege van. Hogy a kedves megszólaló mégis mit értett a nemzeti szempontok ütközésén a külső erőknek megfeleni akaró brüsszeli nyomással, azt nehéz lenne kitalálni. Én ugyanis egy nacionalista, szélsőjobboldali, mindent a gyűlöletre építő magyar kormányt látok, szemben Brüsszellel – ami továbbra is csak egy város –, ahol bár érdemben nem nagyon cselekednek, de legalább nem nézik testületileg túl jó szemmel, hogy leépült a demokrácia az EU szívében. Hogy a szavazók többsége a nacionalista szélsőjobboldali korvány oldalán áll? Ez hamarosan kiderül.

A párt egyik vezetője a következőket nyilatkozta a lapnak:

Alapszabály a politikában, hogy mindenkinek vállalnia kell a tetteiért a felelősséget.

Ezt persze olyannyira nem érzi magukra is igaznak, hogy  konkrétan a Jobbikra értette. Erősen kellene gondolkodnom most ahhoz, hogy találjak olyan politikust a Fidesz-KDNP háza táján, aki ne tett volna olyasmit, ami egy normális országban már régen a politikai pályafutása végét kellett volna hogy jelentse. Rogán, Farkas, Lázár, Semjén, Kósa, Németh és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Nem volt egyetlen olyan ügy sem, amelyért a kormánypártok részéről bárki is felelősséget vállalt volna. Senki. Orbán Viktor jóbarátja, Polt Péter ugyanis megoldja, hogy ezek az ügyek még a nyomozási fázisban elhaljanak, így nem kell azon izgulni, hogy milyen bírósági döntés születik, hisz el sem jutunk addig.

Úgy tűnik tehát, hogy a fideszesek tökéletesen biztosak abban, hogy az őszi önkormányzati választásokon nincs mitől félniük, olyan teljesítmény van a hátuk mögött, amelyet nehéz lenne überelni. Biztos, hogy így van ez? Az egysíkú, óvodás szintű hülyítés egy idő után már nem lesz elég.  Azzal ugyanis csak a lakosság egy bizonyos szegmensét lehet elérni. Aki képes túllátni a Magyarországon csak hírekben látott migránsokon és Soros Györgyön, annak ez az egybites kommunikáció már nem elég. Orbán és kormánya azonban képtelen felmutatni eredményeket, ezért épít mindent az ismeretlentől való félelemre, a minden színvonal alatti uszításra.

Amennyiben az itt (név nélkül) idézett fideszes politikusoknak igazuk lesz, és ősszel nem változik meg semmi, akkor valóban megérdemeljük, hogy ilyen körülmények között éljünk. Ha továbbra is hagyjuk, hogy egy rakás politikus bűnöző uralkodjon egy egész ország felett, akkor nincs miről beszélni. Azonban én még hiszek abban, hogy a kormánypártiak mérhetetlen önzése és felsőbbrendűsége előbb-utóbb visszaüt. Az a pofon pedig akkora lesz, hogy abból csak évtizedek alatt fognak magukhoz térni. Már most az EP-választások alkalmával, majd később az őszi önkormányzati választásokon megmutathatjuk ezeknek a beképzelt ingyenélőknek, hogy nekünk is van egy kristálytisztán érthető üzenetünk a számukra: takarodjatok!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.