VENDÉG
A túlélésért küzdenek, mint mi
Szalonna    |   2019.  Február 9,  Szombat   |   16:02
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül
havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt
1,428,453 forint, még hiányzik
1,571,547 forint.
A Szalonnát
ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire
ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Nem mai élmény, de maradandó.
Pár nappal ezelőtt láttam a facebook-on egy ismerősöm posztját. Két fénykép volt az egész: háborús menekültek anno – fekete -fehér fotó, emberek, cókmókjukat cipelve a hátukon. Alatta egy színes fotó, amelyiken nem ma lesült, fiatal, izmos legények kempingszékeken ücsörögve valami finomat szürcsölgetnek, legtöbbjük szívószállal. Ők a mai menekültek (??!!), állítólag.
Először el sem akartam hinni, amit látok. Mert az ismerősöm, aki közzétette a Patrióta Európa Mozgalom szösszenetét, talán nem is volt tisztában azzal, mit próbálnak művelni az agyával. Majd kicsit ránéztem erre a Patrióta Európa című oldalra, elolvastam sok kommentet, legyűrtem az időnként feltüremlő hányingert, és megvilágosodtam, tényleg, majdnem. Buddha még nem hagyta jóvá.
Az a patrióta, aki saját maga szerint európai, tutira az életében nem látott még mai menekültet – gyanítom, egyéb háborús menekültet sem. Mert hogy otthon ül a kényelmes görgős foteljában, onnan kíséri figyelemmel nagyvezére eszmefuttatásait a migráncsokról, és rögvest tudja, hogy utálni kell őket. Hogy miért, azt nem tudja, de nem is érdekli őt ez a mellékes körülmény.
Engem viszont érdekel. Mert hogy évek óta menekültekkel dolgozom egy dél-európai országban. Ahol, egyébként, az egymás mellett élés számtalan nemzetiségű emberrel teljesen mindennapos dolog. Vannak közöttünk menekültek, dél-amerikai bevándorlók, angol nyugdíjasok, akik itt vettek ingatlant, mert sokat süt a nap, hazájukból a nem kis vagyonukkal elszökött oroszok, ukránok, akiket itt nem ér utol Putyin bácsi kis kacsója – és ha kimész az utcára, az maga a földi Paradicsom. Senki nem bánt senkit, sem a vallása, sem a származása, sem a bőrszíne, sem a pénze miatt – na, az utóbbiaknak néha utána kellene nézni, de van az pénz, amiért itt sem járnak ennek utána.
Én meg csak állok a kikötőkben, amikor a Parti Őrség kivontatja az éppen aktuális menekült hajót, fedélzetén félig megfagyott, kiszáradt emberekkel, csecsemőkkel és majdnem 18 éves anyjukkal, akik még februárban is egy szál műanyag papucsban indulnak útnak. Mert mostanra jött össze az a pénz – a mai árfolyam kb 2000-2500 euró, amennyiért valamelyik embercsempész gengszter felteszi őket egy lélekvesztőre. Amilyennel a görgőszékes még a Balatonon sem indulna el, még a part mentén sem.
Nem vagyok semmilyen -ista, – vagy -párti. Még fiatal voltam, amikor a rengeteg török vendégmunkás elindult és letelepedett Németországban. Ma már nagy részük – és az utódaik is – megbecsült állampolgárok. Dolgoznak, mint a güzü. Akiket ez az ország, ahol élek, befogad – ők is dolgoznak. Fodrászok, pincérek, műszerészek, orvosok, ápolók. Vagy kukások, strand-takarítók – ami munkát ma már egy spanyol el sem vállalna. Ez egy ilyen világ ma. És erről nem a menekültek tehetnek.
De az itteniek nem ücsörögnek kempingszékeken, és nem néznek ki ostobán a fejükből. A túlélésért küzdenek. Mint olyan sokan, mi is.
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.