Február 21,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Talán itt a vég kezdete

Megint beteg vagyok. Valószínűsítik, hogy azért, mert a múltkor nem gyógyultam még meg és azt gondoltam, hogy az ország csak akkor áll le, ha én is ott vagyok a Várkert Bazárnál. Elmentem, de hiába. Nem állt le az ország, ellenben én kidőltem újra.  Már tegnap rosszul voltam, este fohászkodtam az Univerzumhoz, hogy nehogy belázasodjak, mert hétvégére jól kell lennem! A kérés nem hallgattatott meg. Reggel elgondolkodtam, ahogy lázcsillapító után kotorásztam, hogy milyen régóta is élek már így… Így, teljesen abnormálisan.

Például, hogy azért kell jól lennem, mert szombaton a Bibó István Közéleti Társaság éves rendezvénye lesz (A köztársaság állapotáról – című évértékelő), ahova három éve mindig elmegyek. Okos emberek, okos gondolatai hangoznak el ott. Összefüggések, magyarázatok, lehetséges következmények. Félelmetes például, ahogy az Oroszország szakértő Sz. Bíró Zoltán két évvel ezelőtt, felvázolta a párhuzamot a putyini és az orbáni hatalom között. Minden pontosan úgy történt meg azóta, ahogy akkor ott elhangzott. Vasárnap pedig én is évet szeretnék értékelni, aztán vonulni az Állami Számvevőszékhez, esetleg hidat foglalni, ahogy alakul majd…

Elképzeltem, hogy milyen lesz az életem akkor, ha Orbán uralmának vége lesz és előbb, vagy utóbb minden visszaáll a normális kerékvágásba. Többé nem politikai programok miatt lesz fontos meggyógyulnom. Nem mondok majd le futóversenyeket, születésnapi meghívásokat, bemutatókat, bármit tüntetések miatt. Nem fogom szemlesütve elkerülni ismerőseimet rendezvényeken, hogy nehogy beszélnem kelljen velük. Ahogy teszem, mióta látom, hogy nyomatják Sorost és a migránsokat, valamint a fake news oldalak híreit Facebookon, főleg olyan távoli településekről, ahova lehet, hogy még az Oszmán Birodalom iszlám harcosai sem jutottak el anno, nemhogy a menedékkérők. Nem zihálva fogok hazarohanni Radnóti, József Attila estekről, hogy gyorsan átöltözzek, majd loholjak ki a Kossuth térre, hanem vacsorázni megyek a többiekkel. Nyugalomban fogunk borozni és megbeszélni a látottakat.

Nem kell óvatoskodva beszélgetnem többé keresztény-konzervatív barátaimmal, akiket nagyon szeretek, hogy nehogy a politika szóba kerüljön. Intelligens emberek, akik teljesen más szemlélettel, mégis azonos emberi értékekkel rendelkeznek, mint én. Gyakran viccelődnek azzal, hogy ők liberálisabbak nálam, mert még mindig szeretni tudnak engem. Nem leszek onnantól próbatétel.

Nem fogad majd úgy a kedvenc éttermem DJ-je, hogy „Itt a legkedvesebb ellenségem!” és nem az lesz a legnagyobb megtiszteltetés a szájából néhány ital után, hogy „Tudod ám, hogy csak veled vagyok hajlandó beszélgetni közületek (!) !”

Nem mondja majd a fiam, ha beszaladok a munkahelyére egy demonstráció után, hogy „Anya vedd le azokat a jelvényeket gyorsan (CIVIL és #IstandwithCEU), nehogy meglássák a főnökeim! Tudod te, hogy kik ezek?” Sőt, nem is leszek demonstrációkon és újra Frida Kahlo-s kitűzőket, vagy anyám brossát hordom majd.

A mellettem lévő kisboltban dolgozó fiú arca is visszarendeződik talán, és újra fülig érő szájjal cipeli majd a karton vizeket helyettem a liftig, ahogy régen. Akkor változott meg, amikor a választások éjszakáján összefutottunk és megkérdezte – „Honnan ilyen csinosan éjjel? Buli volt?” – „Nem pártdelegált voltam a választáson, vidéken.”, – „De jó, akkor örülsz biztos!” – „Nem, kurvára nem örülök.”

Nem kattintok egyből a hírekre színházi előadások szüneteiben, sem reggel, ahogy kinyitom a szemem.

Nem lesz nálam mindig fülhallgató, hogy azonnal meg tudjak hallgatni egy esetleges sajtótájékoztatót.

Nem mosolygunk össze emberekkel cinkosan a villamoson, ha észrevesszük, hogy a másik is 444.hu cikket olvas.

Nem hajítom ki a kerületi lapot a reklámanyagokkal együtt egyből a kukába, mert majd tájékozódni lehet belőle újra, nem csak szívrohamot kapni tőle.

Nem léptetek tovább azonnal  egy Demjén, vagy Ákos számot, ahogy felcsendül a rádióban, hanem talán vidáman éneklem, ahogy régen.

Nem nézek utána majd mániákusan daraboknak, amiknek a címe felkelti az érdeklődésem, hogy ki rendezte, pontosan hol játszák, mert az dönti el, hogy megnézem-e.

Nem olvastatok fel cikkeket a telefonommal, ha nincs időm leülni és elolvasni őket, mert rá fog érni később is.

Nem ráz majd ki a hideg mindentől, ami „nemzeti”.

Ha futok majd a városban és meglátok egy patkányt, akkor csak simán lebénulok a félelemtől és nem jut még pluszban az eszembe majd, hogy ez a dög is azért van itt, mert már nem a Bábolna Bio irtja őket, hanem valami lekövethetetlen, önkormányzatbarát konzorcium.

Csak úgy leszek, ha vége lesz ennek a tébolynak. Olyan dolgokat csinálok majd, mint más korombeli nők a nyugati civilizációkban és nem „forradalmárkodom” többet. Azt érzem, hogy hamarosan el fog jönni ez az idő. Ezen a héten annyi minden történt és olyan töményen, hogy erősen bizakodom.

– Varga István villámgyors lemond(at)ása.

– Kocsis Máté puncsolása a bértollnokoknak.

– A Bírói Tanács bírálata Handó Tündével szemben.

– Az MNB és az ÁSZ nem túl összehangolt megállapítása Gyurcsány Ferenc cége kapcsán.

– A bírósági adatok napvilágra hozatala (Átlátszó), mely szerint átlagosan háromnaponta hazudott a kormány. (109 helyreigazítási sajtópert veszített el a közmédia, a 888, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2.)

– Újabb összellenzéki összefogás az őket korlátozó tervezet ellen.

– A Freedom House jelentése.

– A bajai ellenzéki férfi gyomorforgató megzsarolása, majd az ő „coming out”–ja.

– A Fidesz népszerűségvesztése.

Az pedig talán a régi rockereknél is kiveri a biztosítékot, hogy a „nemzet csótánya” sallerokat akar osztogatni, azoknak, akik szidják a magyar egészségügyet, ami szerinte pazar. A korosztálya biztos látott már kórházat belülről.

Az pedig, hogy a TASZ pert nyert a Fővárosi Törvényszéken a rendőrséggel szemben a gyülekezési törvény védelmében, az egy kis megnyugvást jelent számomra, hogy lám, születhet még független ítélet. (Ennek értelmében, lehet tüntetni a Lánchídon vasárnap.)

Mintha lenne némi zavar odaát és mintha nyiladoznának az elmék a bizonytalanok és Fidesz-szimpatizánsok köreiben is.

Azt érzem, hogy közeleg a vég számukra. Remélem, hogy nem csak a láz hiteti ezt el velem!

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS