NEHAZUGGY

Orbán, a demokráciát nagy késsel hámozó ember

Tóth Ilona | 2019. Január 30, Szerda | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor gyáva. Sumák. Azt gondolja, hogy a maga által kialakított állítólagos imázsán csorba esik. Azon már nem. A magyar miniszterelnöknek nem arculata, hanem csak nagy arca van. Pedig az övéi rohadt sokat dolgoznak azért, hogy a közképe elfogadható legyen. Nem az. Sem itthon, sem a nagyvilágban.

Orbán nem megy el az Európai Parlament Magyarországról szóló vitájára. Mert fél, mert nem vitaképes. Sosem volt az, csak a saját háza táján és azon belül hiszi, hogy nagyot domborít. Magyarország miniszterelnöke sose vitatkozik, egyszerűen kinyilatkoztat. Felsőbbrendűsége tudatában. Mindig így volt ez. Gondoljanak évértékelő beszédeire – a nyájában nem szól senki vissza, még tapsolnak is neki. Péntekenként beül a közpénzt pusztító rádióba, a stúdióban a mikrofon minden hazugságot, mellébeszélést kibír. Ebben segíti az álkérdéseket feltevő riporternek csúfolt valaki. Mindig van valaki, aki megteszi. Hálából és seggnyalásból.

Milliárdokat szór el konzultáció néven csúfolt levelezgetésekre, sőt, ki tudja, miből fizette ki a híveitől pénzt kolduló leveleket. Annak eredménye pedig olyan, amilyet ő akar. Kisebbségi véleményt emel állami rangra az orbanizmus. Közpénzen kiplakátolja az országot a Fidesz-kotta szerint: gyűlölj minél több embert, aki nem veled van! Ott érzi jól magát, ahol csókolgatják a kezeit, ahol bamba szájtátással bólogatnak őfelségének. Az unióban nem díjazzák nagyságát, sőt, láttuk többször, hogyan tekintik levegőnek, hogyan marad le közös fotókról. Nem az ő világa a demokratikus Európa, úgy kering benne, mint a kerge birka.

Emlékszem a 2006-os, utolsó miniszterelnöki vitára – Gyurcsány Ferenccel szemben próbálkozott. Emlékezetes este volt, látták is négymillióan. Amellett, hogy Gyurcsány egészpályás letámadására szólni sem bírt, ma is visszanézhető, hogy soha nem nézett a vitapartnere szemébe. Az ilyen ember tehetetlen, hazudik vagy elhallgat valamit. Már akkor is. Zavarban volt. Ha látták az év eleji sajtótájékoztatóját, dettó így viselkedett. Vakargatta a nyakát, többször kapott a szájához, és miután elfelejtett nyakkendőt felvenni, bajban volt, hiába kereste. A Sargentini-vitán nem hagyta itthon, meg is igazította többször. Bizonytalansága csap át hazugságba, magakelletésbe.

Ha – mint mondja – azért nem megy el az Európai Unióba, mert kampányesemény a vita, akkor még buta is, és ellentmond saját magának. Ott lenne módja megvédeni a hőn szeretett magyar emberek nemzeti érdekeit. Hívei is elvárnák tőle, persze már aki nem nyálcsorgatva lesi, bólogat minden mondatára. A nagy harcos berosált, tudja, hogy az európai politikusok többsége kíméletlen lenne vele. Így marad az ócska, agyonismételt szöveg: Soros György féle szeánsz lesz. Nincs bátorsága felszólalni az ellen, hogy állítólag Soros az európai intézmények nyílt elfoglalására és uralására törekszik. Pedig ő szeretne uralkodni az öreg földrészen. Isten óvja tőle Európát. Is.

Amerika megvan nélkülünk, hiába próbálják nagy jelentőségű, befolyásos vezetésnek hinni magukat a két ország kapcsolatában. A kutyát nem érdekli az orbáni vezetés. Éppen tegnap este hallottam a rádióban egy szakértőtől, amit minden kicsit tájékozott ember tud: az amerikaiakat annyira érdeklik a magyarok, mint pockot a felcsúti foci. Azt sem tudják, hol van Magyarország, nem szerepelünk az újságok címlapjain. Talán utoljára a rendszerváltáskor írtak többet rólunk. Legközelebb a mai diktatúra bukásakor karol fel majd bennünket az ámerikai sajtó. Szabad világban nem sikk királykodni. Ugyan, mi a boldogságos szent krumpliért játssza meg a nagy világbefolyásoló szerepét az Orbán-kormány, amikor ott túl körülbelül annyit tudnak rólunk, mint például mi a latin-amerikai országokról. Az ENSZ 196 tagállama közül körülbelül olyan a népszerűségünk, ismertségünk, mint nekünk Omán vagy Salvador. Tisztelt hatalom, ne hivalkodjanak azzal a kevés eszükkel!

Nyilván vannak emberek, akik nem a szócsata mesterei, de nekünk több, mint pechünk van azzal, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Millióknak van okuk a szégyenkezésre, hogy egy demokráciát nagy késsel hámozó embert kell még mindig elviselnünk. Megjegyzem, nem kellene, bambák vagyunk, és egyelőre úgy tűnik, tehetetlenek is. Gratulálok magunknak. Ne nagyon sírjunk. Vagy sírjunk, de járjon az eszünk is.

Ha még ehhez hozzáteszem Orbán szélviharként suhangató külügyminiszterét, akkor nagyobb a baj. Itt van ez a Szijjártó. Senkiből lett egyszer csak külügyér, Orbán magasztalójaként. Pontosan olyan ez, mintha engem felkérne a Győri Balett, csináljak koreográfiát az Anna Kareninára. Legalább én röhögve visszautasítanám.

Szijjártónak sem előélete, soha semmilyen kapcsolata, tapasztalata nem volt külügyi ügyekben. Tudják, a diplomáciához intelligencia szükségeltetik. Neki az nincs, nem is okos, művelt, híján van a kompromisszum készségnek. Mi a franctól lenne jó külügyminiszter? Szijjártó sem a szakmai bokor alatt termett, hanem Orbán Viktor öntözgette satnya virágát ebbe a beosztásba. Tudás nélkül csak annyira képes a diplomáciában elítélendő pökhendiséggel: lábhoz, nagykövetek; külügyminiszterek; mindenki, aki józanul eligazodik a más nemzetek politikájában, aki egyezségekre és komoly vitákra is képes.

A magyar emberek nevében el is szartak mindent, amit lehetett: lassan már nem hallunk pozitív véleményeket a magyarokról. Akiktől pedig igen, köszönjük, azokból nem kérünk. Tartsátok meg magatoknak Erdogánt, Lukasenkót (hozzá elmegy februárban), Putyint is ringassátok, de csak otthon a kiságyban. Utyulimutyulika, az azeri elnök, Aliyev feleségének a Magyar Érdemrend kitüntetés után Orbán legközelebb vigyen saját magáról, saját pénzéből képet. Akasszák a palota fő falára, ott jó helyen lesz. Aliyeva asszony őrzi majd emlékét.

Egyszer a Vértesben kalauzolt bennünket egy túravezető. Azt mondta, ő profi. Hamar kiderült, hogy csak a kereplője nagy, felfuvalkodott hólyagként hencegett az úton. Eltévedtünk. Hebegett-habogott, magyarázott, de nem hallgatott ránk. Kiabált is: vita nincs, pofa be! Ott hagytuk. Elindultunk a magunk választotta úton. Kifelé a bizonytalan sűrűből. Jól döntöttünk. Ez a hülye pedig lehet, hogy még mindig ott kering, és az erdő összes lakója röhög rajta. Hát még mi!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!