NEHAZUGGY

Fenyegetőzik, rázza az öklét, retorziókat helyez kilátásba és vérben forognak a szemei

H. Andrea | 2019. Január 27, Vasárnap | 10:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Legalább három napos hír, hogy lemondott posztjáról Magyarország trondheimi tiszteletbeli konzulja, Vánky Eszter. Ránézésre nem ügy, bár nem sűrűn fordul elő, hogy a regnáló kormányhoz bármilyen módon köthető figurák csak úgy lemondanak. Vánky Eszter ügye ennél azért jóval bonyolultabb és szerintem a NER gyomorforgató éveiről készülő leendő tudományos munkák lapjaira kívánkozik majd a története. Tágabb értelemben annak a nemzetegyesítésnek hazudott kutyakomédiának is beszédes lenyomata lesz, amellyel a sokadik és még többedik Orbán-kormány nem csupán feneketlen, de minden bizonnyal betömhetetlen árkokat ásott a nemzet egyes részei közé.

Az 57 éves székelyudvarhelyi születésű (Ceaușescu Romániájából családjával 10 évesen Svédországba emigrált) szülész-nőgyógyász kutatóprofesszor hat éven keresztül végzett önkéntes munkát Norvégiában, amire 2012-ben Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, akkori oslói nagykövet kérte fel.

Jeszenszky az RTL Híradónak mondta el, hogy Vánky egy tucat, vagy még több erdélyi magyar diák (hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekekről van szó) taníttatását támogatta és támogatja a mai napig anyagilag, ő Norvégiában figyelt fel rá, és kérte fel, hogy vállalja el Magyarország képviseletét. Merthogy tiszteletbeli konzul elvileg nem lehet akárki, bár a teremfutball és az ulti kocsmaszínvonalán hasító magyar diplomáciával összefüggésben már valószínűleg elég régóta ez sem igaz. Mindenesetre Vánky Eszternek december 18-án lett elege a magyar kormány politikájából: egyebek mellett a kormány szócsövévé züllesztett közmédia állapota, a kormánykritikus sajtó ellehetetlenítése, a fideszes elvtársak meggazdagodása, a Magyarországot a korrupció és a nepotizmus országává változtató Orbán kormány ügyködése miatt mondott le posztjáról. Az utolsó csepp a

rabszolgatörvény súlyosan szabálytalan elfogadása, a független bíráskodást megkurtító közigazgatási bíróság létrehozása, valamint mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselők törvényes tevékenységének megakadályozása, majd a köztelevízió épületéből történt erőszakos eltávolítása volt.

A valaszonline.hu ama kérdésére, hogy miért pont most adta be a lemondását, Vánky ezt válaszolta:

Soha nem voltam politikailag aktív, soha nem voltam magyar állampolgár, a magyar politika és közélet nem központi része a hétköznapjaimnak, mert egészen mással foglalkozom. Ettől még érdekel, mi történik Magyarországon; egyre több cikk jelent meg a nyugati sajtóban, és egyre többször kezdték kérdezni tőlem, mi történik Magyarországon. Soha nem voltam radikális szocialista, hanem – mint a legtöbb erdélyi, aki a kommunizmus elől menekült el – polgári érzelmű vagyok, de ami most történik Magyarországon, azt már tényleg nem hagyhattam szó nélkül.

Amiért én erről az ügyről fontosnak tartok néhány szót szólni, ahhoz az RTL Híradó péntek esti összeállítása szolgáltatott apropót, túl azon, hogy a Szijjártónak december 18-án elküldött felmondó levelére a mai napig nem méltóztatott válaszolni a migránsozásba belegárgyult főtoporzékoló minisztériuma. Igaz, annyival előrébb vagyunk, hogy állítólag tudomásul vették a döntését és erről majd értesíteni fogják.

Adott tehát egy tiszteletbeli konzul, egy közmegbecsülést élvező magyar ember, aki pozíciójánál fogva nem tartozik a külügy hivatásos állományába. Aki munkájáért semmilyen juttatást nem kapott, aki a saját költségén biztosította az általa vezetett konzuli képviselet infrastruktúráját hat éven keresztül. Norvégia technológiai és tudományos egyetemének kutató professzora, aki az elmúlt hat évben sokat tett az intézete és a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Onkológiai Intézete közötti tudományos kapcsolatok előmozdításáért, aki segítette a magyar kutatókat és diákokat Trondheimben, aki Magyarország értékeit népszerűsítette a skandináv város és régió közéletében, aki büszke magyar származására, aki norvég férjével és közös gyerekeikkel is megismertette a magyar nyelvet és kultúrát, és aki nem utolsó sorban nem felejtette el, hogy honnan indult: tevékeny támogatója a hátrányos helyzetben felnövő, tehetséges erdélyi gyerekeknek.

És akkor jön a hidegzuhany: nem elég, hogy hat évnyi önként vállalt munka után egy hónap sem volt elegendő a mindenkori magyar diplomácia legnagyobb szégyenének, hogy válaszra méltassa a neki címzett levelet, de felhördül a határokon átívelő virtuális tér emésztőgödréből a mócsingos gyűlölettel nemzeti alapon évek óta hergelt, magából kivetkőzött nép ökölbe szorult hangja. Amit Vánky Eszter álmában sem gondolt volna, bekövetkezett. A Fidesz poshadt nemzeti moslékjával etett nép hangja lesújt: örül, hogy Vánky lemondásával végre befejezi a politikai kútmérgezést és a minősített hazaárulást és reméli, hogy hazaellenes tevékenységéért számonkérik. A nép kappanhangjának megannyi tulajdonosa beleürít Vánky virtuális postaládájába, amely mostanra már hemzseg a Magyarországról érkező goromba és fenyegető üzenetektől.

Tudom, hogy egyáltalán nem vigasztalja, de mélységesen átérzem, milyen lehet ezzel a lesújtó intellektuális barbarizmussal szembesülni, bár én távolról sem tettem annyit a hazámért és a nemzetemért, mint a professzor asszony. Viszont hozzá hasonlóan naponta próbálok kezdeni valamit azzal a ténnyel, hogy Orbán és bandája kisajátította magának az igazi, becsületes hazafi címkét, hogy Európa ellen hergeli a magyarságot, hogy ellenségnek tekinti a saját szektáján kívül eső magyarokat, és hogy a nemzetegyesítés erről ismerszik meg: az egyéb körülmények között felmagasztalt erdélyi (határon túli) magyar – aki pontosan tudja, milyen volt elnyomásban élni, ezért jó esetben felismeri azt bármikor bárhol – egyik percről a másikra ellenséggé válik, amint szót emel és elhatárolódik a világhírűvé vált fideszes önkénytől és korrupciótól.

És ahogy lenni szokott, előbújnak a kövek alól az úgynevezett igazi magyarok, akiknek életük fénypontja az, hogy magyarnak születtek, akik gondolkodás nélkül a hazaárulózás primitív fegyveréhez nyúlnak, és keresztre feszítenek olyan embereket, akik egész életük során példát mutattak abból, hogy miként lehet melldöngetés nélkül, csöndben, alázattal alkotni, gyarapítani, esélyt adni, gyógyítani, felelős világpolgárként viselkedni. Nem szavakban hőzöngeni, hanem egy egész élet munkájával bizonyítani. Nem a másoktól ellopott pénzzel a zsebben gagyi, torz, műanyag hazafisággal házalni, hanem önként vállalt közmunkában, becsületesen képviselni egy ügyet. Viszonylag pontos elképzelésem van arról – a mi postaládánkba is váltakozó gyakorisággal érkeznek a válogatott nemzeti jókívánságok -, milyen érzés azzal szembesülni, hogy a gyűlölettől vöröset látó Orbán-fanatikus, aki számára minden és mindenki köpködésre érdemes, ami és aki kívül esik a vezér árnyékán, az általa évek óta szájbarágott ideológiai hazugságokon, és fenyegetőzik, rázza az öklét, retorziókat helyez kilátásba és vérben forognak a szemei.

Enyhe vigasz, hogy Vánky Eszter közösségi oldalán nem csak az emberi mivoltukból kivetkőzött mocsári droidok járják örömtáncukat az emberség és a józan ész hulláján, hanem a tisztelet és a nagyrabecsülés hangjai is megszólaltak. Másfelől megint egy jóérzésű, elismert emberrel kevesebb képviseli Magyarországot a világban, és próbálja meggyőzni a hanyatló Nyugatot arról, hogy ez itt nem Európa végbélnyílása, hanem egy jobb sorsra érdemes, becsületes emberek által lakott ország, amelynek kormánya letért az európai útról. Maradnak a diplomáciai cselédek, a földszintes pártkatonák, a feneketlen étvágyú maffiózók, a Bayer Zsoltnak 5 forintosokat gyűjtögető erkölcsi alultápláltak, akik Vánky Eszter cipője orráig nem érnek fel, ellenben harsányan hirdetik a dohos eszméiket, és a kizsigerelt alattvalók feje fölött átkacsintva okádják a lelket és szellemet pusztító mérget.

Így lesz a sorból kiálló, a nyakunkba lihegő elnyomás ellen szót emelő tisztességes (erdélyi) magyar emberből hazaáruló, így épülnek a gyűlölet lebonthatatlan falai magyar és magyar közé, és így ágyazott meg a nemzetegyesítésnek hazudott szavazatvásárlási üzlet az általános szellemi lincselésnek. Nem kívánhatom magunknak, hogy egyszer ezek a fenyegetőző humanoidok valóban meginduljanak. Viszont abban sajnos majdnem biztos vagyok, hogy ott, ahol a miniszterelnöknek hivatalosan is viszket a tenyere, ott semmi nem fogja megakadályozni, hogy ez a szanaszét barmolt, egymás ellen uszított emberek alkotta magyar társadalom egy szép napon fizikailag is kárt tegyen saját magában. Ne legyen igazam.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!