Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nem felmentés számukra, de talán valamiféle remény nekünk

Nem olvastam végig a kommenteket Andy Vajna halála kapcsán. Sehol. Itt sem. Rosszul voltam attól a néhánytól is, amit láttam. Én tegnapelőtt egy idézetet másoltam be az erről szóló cikketek alá, aminek az volt a mondanivalója, hogy téves fordításon alapul az a mondás (és életszerűtlen is), hogy „Halottról vagy jót, vagy semmit!”. Helyette a – „Halottról igazat, vagy semmit” a helyes fordítás, valamint az elvárható viselkedési norma. Pont úgy, ahogy Molnár Bálint tegnapi cikkében nagyon korrekten leírt mindent, amiért elismerni és mindent, ami miatt bírálni (részemről inkább a „megvetni” a helyes szó) lehet Andy Vajnát.

Támogatom, hogy elhatárolódtok a gyalázkodástól egy haláleset kapcsán. Én is ezt teszem. A magam részéről, noha helytálló volt a párhuzam (illetve ellentét), még a Göncz Árpád-féle vonalra sem szerettem volna rákapcsolódni. Akkor nem, aznap nem. Nálam jobban nem sokan utálják ezt a rezsimet. Ennek ellenére nem gyújtottam örömtüzet, amikor a hírt megláttam. „Hoppá, azta! Meghalt Andy Vajna” – ennyi volt, amit éreztem. Egy megállapítás volt és némi döbbenet. Se hiány, se megrendülés, se szomorúság, de nyilván öröm sem.

Sokat gondolkodtam tegnap azon, hogy tényleg itt tartunk? A gyűlölet és a sötétség, sőt ennek a legártalmasabb ötvözete mutatkozott meg egy ember halála kapcsán olyan emberek csoportja részéről, akikkel azonos halmazba soroltam magam. Sokkoló volt… Aztán arra jöttem rá, hogy nem feltétlenül. Túl azon, hogy nyilván nem mindenki mozog azonos értelmi szinten, valamint a kifejezési eszköztára is különböző az embereknek, de az Andy Vajna halála okán felszakadó düh valami olyasmi lehetett sokaknak, ahogy én a rendőrsorfal rendőreit tudtam gyűlölni decemberben.

Gyűlöltem a rendőrt, mert kétszer akkora, mint én, mégis ellökött. Gyűlöltem azt, aki ok nélkül lefújt. Torkom szakadtából ordítottam felé, amikorra levegőt kaptam, hogy  „A kurva anyádat, te mocskos állat! Mit képzelsz? Mit művelsz?!” Gyűlöltem. Ott és abban a pillanatban (na jó, még másnap is) gyűlöletet éreztem, ráadásul nem csak az iránt az egy iránt, hanem gyűlöltem mindet. Ők személyesítették meg az ellenséget, mert azokat védték (szakmailag is vitatható módon) velem (velünk) szemben, akik a valós dühöm tárgyai! Nem érdekelt, hogy ő rendőr, sem az, hogy egy másik ember. Sem az, hogy ez a munkája, ez a dolga, amúgy itt szív miattunk, fázik, éhes, kevés pénzért (vagy ingyen) csinálja, a gyereke otthon várja, az anyja aggódik, neki is van befizetetlen csekkje és lehet, hogy az ő lába is fáj éppen, sőt az is lehet, hogy valamelyik ismerősöm férje.

Mindegy volt. leállt az agyam. Megszüntek számomra embernek lenni. Csak gépek voltak, amik átgázoltak durván, fájdalmat okozva ötven kilós nőkön. Karcos lett és hirtelen, egy csapásra megszűnt a decens, finom stílusom. Azt hiszem, hogy talán ilyesmi indulat, ez a gyűlölet szakadt ki azokból, akik ezt máshogy nem tudták kifejezni, csak úgy, hogy ráköpték egy halottra, aki közülük való… Azok közül, akiket gyűlölnek. Megszüntek az emberi tulajdonságai, értékei és elvitathatatlan érdemei.

Csak egy volt, egy közülük és annak a (téves) öröme, hogy eggyel kevesebben maradtak. Az első, meggondolatlan érzésüket verték be a klaviatúrába, a görcsberándult ujjaikkal. Ez persze nem felmentés számukra, de talán valamiféle remény. Nekünk.

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!