NEHAZUGGY

Ne a szerencsét várjátok, fiúk!

Tóth Ilona | 2019. Január 24, Csütörtök | 16:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mire jó a szombat délelőtt? Találkára a bolt előtt, még ha nem is szívmelengető alkalmi randevú lesz belőle. Tibi ismerősöm meséli, ma még bemegy a munkahelyére túlórázni, de elege van. Disznót akartak vágni a testvérééknél, de el kellett halasztani, mert ugye, fő a túlóra. Már bezengték, hogy a jövő szombaton kötelező túlórára kényszerítenék őket. Az a főnök, akit nemigen látni, neki szabad a hétvégéje. Kötelező ide vagy oda, ő biztosan nem dolgozik. Ha szerencséje lesz, megússza. Ez sem vonatkozik mindenkire, meg is mondta a főnökének, menjenek azok, akiket soha nem láttak pluszban melózni.

Közbeszólt az édesanyja is: – Menjenek a büdös francba, meséli a fiam, hogy az ebédet tíz perc alatt kell bekapniuk, úgy esznek, mint a malacok, habzsolnak, mert emberi módon tíz perc alatt nem tudnak jóllakni. Pedig mindennap gondosan elkészítem Tibi kajáját, sokszor meleg ételt, de van, amikor vissza is hozza, mert nincs ideje megenni.

Tibi hozzáteszi, kell a hely az ebédlőben a kis- és nagyfőnököknek, akik elüldögélnek ebéd címén vagy másfél órát – szépen, kényelmesen traccsolgatnak. Csakhogy, mondja, Tibi, nem abból lesz nyereséges a cég, amit ezek összevakarásznak. Milyen munkahely az, ahol semmi méltósága nincs a melósnak, hajtják őket, mint a birkákat. Pénz meg sehol.

Ja, kérem, tetszettek volna főnöknek születni! Ha nem sikerült eddig, tessék kiabálni!

Csatlakozik hozzánk a bolt előtt még egy anyuka. Neki is van mondanivalója. Nem is titkolja, mert menjen a Kósa a fenébe, még hogy örömmel túlóráznak az emberek. Ki vannak szipolyozva. Tessék idefigyelni, magyarázza nekem, az én Karcsi fiam erős ember, sokat bír, de azt nem, hogy feladja minden szabadidejét, azt pedig főleg nem, hogy a barátnőjével alig-alig találkozik, pedig nagyon szerelmes. Fáradt a fia, így is naponta tíz órát robotol, egyre többet panaszkodik, hogy fáj a gyomra a stressztől, az állandó készenléttől. Mondta neki az orvos, kicsit vissza kellene fognia magát, ne hajszoljon annyit. Igen, a dokik szoktak ilyent mondani. Sok melós megszűnik magánembernek lenni, ráakaszthatják a bélyeget, ő A Magyar Dolgozó. Karcsi imádja a sportot, de már hónapok óta nem edz, a tévé előtt is elalszik, pedig él-hal a teniszért.

Tibi is mérges. Jön a jó idő, nemrégiben meghalt az édesapja, segítene a mamának a kertben, vannak tyúkjaik, nyulaik is. – Tetszik tudni – néz rám -, valamiből élni kell. Huszonnyolc éves és magas a vérnyomása, jobban kellene vigyáznia magára, de ebben az országban úgy kezelik a melóst, mint a robotokat. Hajnalban megnyomják a gombot, a felügyelő sasszemekkel figyeli őket, jár-e a kezük, lábuk, és ha nem, akkor rájuk szól, miközben ő csak sétálgat egész nap föl-le. Munkahelyi sétafika. Bezzeg az ukránoknak, erdélyieknek fizetnek, morog az anyukája, többet, mint a magyaroknak. Hozzáteszi, ki is röhögik őket: málék vagytok, a ti hibátok, mondják.

A cégnél nincs szakszervezet, magukra maradtak a dolgozók, senki lánya, fia nem áll melléjük. Illetve, volt egy mérnök, nagyon jó fej, mindig védte a munkatársait, kapott is megrovást eleget, mert minek jár a szája. Amikor hazaengedett egy lányt, mert nagyon görcsölt, fegyelmit kapott, mert taxit hívott a cég számlájára. Hiába fizette ki utólag, a pöcsétes papírt a kezébe nyomták, azért mert nem szólt a főnökének. Éjszakai műszakban, két óra körül.

Basszus, én bizony fölébresztettem volna a górét, hadd részesüljön ő is egy kis munkahelyi komplikációból. Az nem úgy van jobb helyeken, hogy kizsákmányolom az emberek testét, lelkét, aztán egy szaros taxi számla miatt bosszút állok. A mérnök úr fölmondott. Azt mondja Tibi, ezzel minden reményük elszállt, és ő is gondolkodik, hamarosan máshol próbál szerencsét.

Napi történetek. Nem csak szombaton és nem csak a bolt előtti találkozón.

A szerencse általában nem kopog be az ajtón. Kiszámíthatatlan. Különben is azt mondják, az ostobáknak kedvez. Nálunk is úgy volt az még 2010-ben, amikor Orbánék magukhoz ragadták a hatalmat, hogy hozhatnak jót vagy rosszat az országnak. Az eredményt tudjuk, őket azóta nem a szerencse hordozza a tenyerén, hanem az emberek többsége. Mert őket kizsákmányolva szétlopták maguknak az országot, lezüllesztették a demokráciát, Európa szélére sodortak bennünket.

Mit üzenhetnék Tibinek, Karcsinak: ne hallgassanak, szerencsevárásukat váltsák fel akaratukra, hangos tiltakozásukra. Már ha többet ér számukra a ritkán látott barátnő, feleség, mint a csapodár Fortuna kisasszony.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!