A mostanában bonyolított középiskolai felvételi vizsgák a szülők már megszokott fölháborodása közepette zajlanak. Sorra derül ki, hogy a feladatok nem a tanultakat kérik számon, hogy egységnyi feladatot lehetetlen a megadott idő alatt megoldani, és néhány vállalkozó kedvű tanár meglepődve konstatálja, hogy tantárgya felvételi követelményeit ő is képtelen teljesíteni. Kialakult az a közvélekedés, hogy ezeket a feladatokat azok tudják elfogadható szinten megcsinálni, akik már előre tudták, és begyakorolták, vagy akiknek a szülei meg tudják fizetni a felvételire előkészítő magántanárt.
A szülők és a diákok most szembesülnek az Orbán-kormány egyik legsunyibb húzásával, a gimnáziumi férőhelyek de facto megfelezési folyamatával. Az ötletet négy évvel ezelőtt dobták be, és olyan nagy fölháborodást keltett, hogy durva megvalósításáról rögtön letettek. A nyílt megvalósításról áttértek a lopakodó megvalósításra: lassan csökkentették a gimnáziumi férőhelyek számát.
Ment, mendegélt a dolog, 2010 és 2018 között a gimnazisták száma 239 992-ről 184 525-re, vagyis 23 százalékkal csökkent. Ez még messze van a megfelezéstől. Egy idő múlva Orbán Viktor valószínűleg nem bírta ezt a tötyögést, túl lassúnak tarthatta az átalakulást. Mégiscsak meg kellene felezni azokat a fránya gimnáziumokat, mert így még sok-sok évig a kívánatosnál több gondolkodni és tovább tanulni képes egyed jön ki belőlük. De hát a „felezés” szóról szó sem lehet, az a szó már lejáratódott, ideges lesz tőle a nép. Valami mást kell kitalálni.
Kitalálták hát a kötelező gimnáziumi felvételit. Ez persze együtt jár a központilag meghatározott felvételi feladatokkal, és a központilag meghatározott felvételi ponthattárral. Felvételi eddig is volt, de ez azt a célt szolgálta, hogy az iskolák a sok jelentkező közül kiválaszthassák, kikkel töltik fel a meglévő férőhelyeket. A kötelező felvételi bevezetésével új helyzet állt elő. A kormánynak minden eddig felgyülemlett statisztikai eszköz a kezében van ahhoz, hogy olyan nehéz központi felvételi feladatokat adjon, és úgy húzza meg a felvételi ponthatárt, hogy csak fele annyi gyerek tudja teljesíteni a követelményeket, mint ahányat eddig fölvettek. Közben a „felezés” vagy a „létszámcsökkentés” szó használatát meg fogják tiltani kádereiknek. Újságjaik, rádióik, televízióik, hivatalnokaik, pártfunkcionáriusaik és propagandistáik a gimnáziumi színvonal emeléséről fognak zengedezni. Ennek a folyamatnak a résztörténését élik át a most felvételiző gyerekek és szüleik.
Ha a színvonalemelésnek átkeresztelt férőhelyfelezés teljesen megvalósul, gyerekek tízezrei fogják elveszteni a társadalmi fölemelkedés reményét, és azt a reményt, hogy húszéves korukig megtalálják a képességeiknek és vágyaiknak legmegfelelőbb iskolázási stratégiát.
Szociológiai felmérésekből előre lehet tudni, hogy kinek mekkora esélye lesz átjutni a kötelező gimnáziumi felvételi szűrőjén. A családi háttér minden országban befolyásolja az iskolai teljesítményt, és különösen igaz ez egy olyan „elátkozott” országban, mint Magyarország, ahol az iskola nem csökkenti, hanem növeli a családi háttér okozta hátrányokat. Magyarországon nem a gyerek képessége határozza meg iskolai teljesítményét, hanem szülei társadalmi helyzete és kultúrája. Ebben a helyzetben a társadalmi fölemelkedés elé állított szigorodó szűrő nem a gyerekek képességei szerint fog szűrni, hanem a családi háttér szerint.
Ráadásul ez a szűrő túlságosan korán kényszeríti ki a pályaválasztást. Fejlődés-lélektani vizsgálatokból tudjuk, hogy a tizennégy éves kor nem ideális egy ilyen egész életet eldöntő választásra. Ebben az életkorban a legtöbb gyereknek sem kialakult érdeklődése, sem határozott elképzelése nincs a jövőjéről. A gimnázium azért jó iskolafajta, mert – miközben az elmét pallérozva alkalmassá tesz a legkülönfélébb későbbi képzések befogadására – haladékot ad egy megalapozottabb pályaválasztásra. Nem véletlen, hogy az iskolázottabb szülők mindig is igyekeztek több időt szánni gyerekeiknek a pályaválasztási döntés érlelésére, ezért többnyire gimnáziumba íratták gyermekeiket.
Amire Orbán Viktor készül, az nagyobb aljasság, mint milliárdos közpénzek magánzsebekbe szivattyúzása vagy a demokrácia leépítése. A lopott pénz egy része visszavehető, a demokrácia intézményei visszaépíthetők. A gimnáziumi férőhelyek csökkentése azonban egész generációkat fog tönkre tenni, és az elvesztegetett éveket nem lehet visszaadni, a feldúlt életekre nincs jóvátétel. Azt még a diktátor bukása sem teheti jóvá.
Andor Mihály
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.