Július 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor a gyerekek jelzik, hogy baj van

Lassan épülvén fölfelé egy hosszú betegségből (még nincs vége, csak mintha), kezdenek kialakulni a vágyaim. Ilyenek, hogy jó volna enni tudni meg aludni. Ezek között tolakszik egyre előbbre, hogy lehetőleg még most, idegileg és fizikailag legyengülten a kezem közé kaphassam azt, aki egy 18 éves kislányt, egy gyereket képes nevezni: „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak”. Szinte mindegy, miért. Azt tenném vele, amit különben soha nem tettem, csak tanítottam, „megtörés” címszó alatt mit kell tenni: eltüntetném az arcát. Azért nem tettem soha, mert úgynevezett aktív koromban csak különféle súlyú gazemberekkel voltam körülvéve, nyilasból frissen „kommunistává” vedlett, ócska elöljárókkal az ország és a város élén, jellemtelen csúszómászókkal a közéletben, mindig minden megnyilvánulásukban túlteljesítő seggnyalókkal az újságírásban és gerinctelen lihegőkkel a „kultúrában”, de ilyen öklendeztetően aljas figurával, amilyen ez a fent idézett, soha nem találkoztam.

Tetszik kérdezni, ha a felismerhetetlenségig átrendezném a vonásait, mennyivel vagyok én jobb. Ilyen rendkívül hülye kérdésekre nem szoktam válaszolni, de időközben rájöttem, hogy az nem jó, mert úgy tanul a gyerek, ha kérdez, ha csak erre telik neki, akkor erre kell válaszolni. Annyival vagyok jobb, amennyit azoknak az ezreknek a napi mentális komfortérzete ér, akik lassan belerokkannak a gyűlölettel mérgezett levegő nyomásába, akiknek minden reggel egy újabb teher fölkelni és menni, forszírozni a megélhetést, akik elmulaszthatatlan émelygést éreznek a fent idézett alak bármilyen megjelenési formájától, úgy értem, elég a nevét említeni, vagy képen csak a fókuszálatlan sziluettjét látni, és már jön fel a savanyú. Annyival vagyok jobb, amennyivel képes lehetek kiigazítani egy joghézagot, ami lehetetlenné teszi, hogy az ilyen élőlények tenyészete korlátozható legyen. Mert ha netán volna is bíróságon végezhető procedúrára bármilyen lehetőség (nincs), annak a visszatartó ereje egyenlő volna a nullával, míg az általam foganatosítandó eljárás garantálná az illetőnek a köztudatból való teljes és örök eltávolítását.

Na jó, ez most a vágyam. Egyelőre küzdök az életben maradásért, úgyhogy csak a legerősebb ingerek jutnak el hozzám. Valamennyi közül a legerősebb pedig az, ha bármi módon bántanak egy gyereket. És hogy végül megelőzzek még egy hülye kérdést: a gyerekből előtörő mondatokat azok váltották ki, akik ezt az országot lerángatták amúgy is elég gyalázatos történetének az eddigi legmélyebb szintjére.

Legvégül pedig, a társadalomlélektan legfontosabb, alapvető, kihagyhatatlan, minden mást megelőző elemzésének azt tartom, hogy a gyerekek reakcióit vizsgáljuk. Mint tudjuk, a gyerek összes – még egyszer, összes – viselkedésformájáért az őt körül vevő felnőttek felelősek. Mindenki – még egyszer, mindenki. Ezért a fenti mondatért is. Hogy ez nyilvánosságot kaphat. Mert nincs senki, aki az ilyen alakokat kiiktatná. Középfajú filmművészeti alkotások végső rezüméje szokott lenni, hogy hová vezet, ha az ilyeneket valaki önhatalmúlag teszi helyre, hogy ejnye, ejnye, lám, lám ez a törvénytelenséghez vezet, az anarchiához, nahát. Az csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy ez egyebek között azért nem vezethet oda, mert nem fordítva történik – azaz nem terjedhet fertőzésszerűen tovább, mint ameddig szükséges. Az emberiségnek mint élőlények szerveződésének van ugyanis egy százezer évek óta működő immunrendszere, ami lehetővé tette a fennmaradásunkat.

Na azt kell működtetni a jelzett figurák semlegesítése által, amikor a gyerek jelzi, hogy baj van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS