Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A szokásos kisszerűség mellé valami elemi rettegve nyüszítés is társul

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megy a küszködés. Meg nem tudnám mondani, hogy hány szakszervezet van ebben az országban, de hogy többnek is komoly (és jogos) kínjai vannak, az biztos. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke az ATV-nek panaszkodott a buszvezetők elképesztő túlterheltségéről. Állítása szerint – és valószínűleg nem szórakozásból mondja – a munkaerőhiány miatt a sofőrök képtelenek magukat kipihenni. Fáradtan mennek be már a munkakezdésre is, a műszak végére gyakorlatilag zombivá amortizálódnak. Ha hozzátesszük, hogy közben pedig emberek életéért felelősek, hiszen ha hibáznak, akkor annak nem csak maguk válhatnak áldozataivá, hanem az utasaik is, még ijesztőbb a helyzet.

Egy másik szakszervezet másféle gondokkal küzd. Miután ez az Országos Sajtóiroda közlemény, kénytelen vagyok ide másolni a szövegét, nem tudok linket csatolni:

Az ELTE Szenátusa a 2019-es költségvetési évre vonatkozóan egyenként 250 mFt-os költségcsökkentő intézkedési terv kidolgozására kötelezte két legnagyobb karát, a Bölcsésztudományi és a Természettudományi Kart. Ilyen mértékű forrásmegvonás (egyéb intézkedések mellett) létszámcsökkentés kikényszerítését jelenti; a két Kar várhatóan 50–70 oktatójától kénytelen megválni. 

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a finanszírozás elégtelen szintje, belső strukturális ellentmondásai, a valós költségeket nem tükröző képzési normatívák akadályozzák a felsőoktatásban a minőségi szakmai munkát! 

Elutasítjuk, hogy a magyar felsőoktatási intézmények képzési és kutatási teljesítményét finanszírozási szempontok határozzák meg és nem az oktatással szemben támasztott minőségi, a tudományterületekhez igazodó szakmai elvárások! 

Felszólítjuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma felelős vezetőit, tárják fel a felsőoktatás finanszírozásának problémáit, mutassák be a korábban kidolgozott, új finanszírozási modellre vonatkozó elképzeléseket és hatástanulmányokat, folytassanak érdemi szakmai és társadalmi egyeztetést! 

Követeljük!

–    új, a tényleges költségeket elismerő új képzési normatíva-rendszer kidolgozását!
–    versenyképes felsőoktatási béreket!
–    a források biztosítását a magas színvonalú oktatási és kutatási munka fenntartására, fejlesztésére, korszerűsítésére!

FDSZ Elnökség (MTI-OS)

Mindeközben a kormány komoly harcot vív az MTA vezetése ellen (pedig ők aztán nem az a harcias népség), Palkovics Lovászt megkerülve (figyelmen kívül hagyva, egyszerűbben szólva: leszarva) rendelte be magához eligazításra az Akadémia összes kutatóközpontjának és független intézetének igazgatóját. Ez nem csupán ocsmány dolog, de ráadásul szabályellenes is, miután az említettek az MTA alkalmazottai, nem a minisztériumé. Csak hát a források megnyirbálásával remekül lehet zsarolni az akadémiát, ezt a minisztérium (valójában a kormány) szemrebbenés nélkül meg is teszi.

A kormány, annak tagjai és mindenki, aki a kormánynak nevezett banda védelmét élvezi, mindent megenged magának. Egyetlen cél létezik számukra: teljesíteni a gazdájuk parancsait. Eddig is pitiánerek voltak (mint a parvenük általában), de mostanra a szokásos kisszerűség mellé valami elemi rettegve nyüszítés is társul. Gondoljunk csak Lázár János elszánt (és egészen mocsári) küzdelmére Márki-Zay ellen. Már a propagandagépezet olyan darabját is beveti a Fidesz egyetlen ember lejáratásába, mint amilyen Bayer Zsolt.

Megy a piti bosszúállás, a sunyi sárdobálás. Úgy tűnik, a fenyegetés már nem képes szőnyeg alatt tartani az indulatokat, már át kell nyúlni az MTA vezetőinek feje felett, már meg kell vonni a helyettes polgármester jogköreit, már lejárató régiós rádióműsorokra van szükség, már a szakszervezetekkel sem szabad leülni még látszattárgyalásokra sem. Palkovicsok, Hendék, Lázárok küzdenek összekapaszkodva. Az ország ellen, az emberek ellen. Orbánért, a hatalomért és a pénzért. Mennek szembe mindenkivel: pedagógusokkal, diákokkal, szülőkkel, munkavállalókkal, önkormányzatokkal, vasutasokkal, buszvezetőkkel, könyvtárosokkal, egészségügyi dolgozókkal, tűzoltókkal. Nincs már olyan szelete a társadalomnak, nincs olyan egysége, darabkája, amibe ne törölték volna bele a trágyás csizmájukat.

Közben az Állami Számvevőszék terjedelmes közleményben kéri ki magának, hogy bárki kritizálni merje a működésüket. Mert aki kritizálja, az a jogállamot támadja. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (nem tudom, mi ez a szövetség) hosszas sajtóközleményben fejtegeti, hogy nem szabad csúnyán beszélni, mert az sérti az ő csipkés kis lelküket. Esküszöm ez a legnagyobb gondjuk.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta a közpénztévében, hogy mivel az ellenzéki képviselők élő adásban közvetítették, ahogy nem tudnak érvényt szerezni képviselői jogaiknak, megsértették a közvetítésben szereplő biztonsági őrök személyiségi jogait. És szerencsére Péterfalvi Attila is teljesen független. Mindentől. Emlékszik valaki a tiltakozására, amikor a rendőrség kamerába mondatta az emberekkel a nevüket és lakcímüket egy tüntetés után?

Ez már egyértelmű vergődés. A sok-sok független és pártatlan éppen úgy be van tojva, mint a függők és pártosak. Minden hazugság, minden propaganda, minden fenyegetés és minden zsarolás ellenére is inog a trón. Mindeközben most derült ki, hogy a Gundel tíz évre szerződött a kormánnyal. Lehet hogy nem kellett volna ilyen hosszú távra tervezni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.