Január 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az elsőszülött már amúgy is felkészült és teljesen alkalmas az apja örökségének továbbvitelére

Nem kicsit szánalmas, hogy a harmadik alkalommal teljhatalomban uralkodó – viccesen kormánypártnak nevezett – Fidesz egyáltalán semmi más megoldandó problémát nem lát az országban, kizárólag a nem létező migránsokat. Igaz, nézőpont kérdése az egész. A nyugdíjasok helyzete rózsás (Orbán apukáját és Kósa Lajos anyukáját tessék kérdezgetni), az oktatás parádés, hiszen a kormánytagok és egyéb jól fizetett túlélők gyerekei magánóvodákba, magániskolákba és külföldi egyetemekre járnak, az egészségügy egyenesen világszínvonalú, hiszen egyetlen egy kormánytagra sem szakadt még rá a plafon a kórházban, az emberek anyagi helyzete parádés, hiszen a miniszterek milliós fizetéseket vihetnek haza, a háztartások megtakarítása folyamatosan a csillagokat rugdossa lefelé az égről, például a Mészáros család akár napi tízmilliót is megspórolhat többek között a rezsicsökkentésen.

Ilyen körülmények között valóban nincs más megoldandó kérdés, mint a migráció és persze Soros György. Hiszen Bakondi György szakértő is szakért a közpénztévében. Mindjárt, de tényleg mindjárt megindul huszonszázezermillió migráns mindenhonnan és el fogják árasztani Kiskunlacházát, ahonnan az őshonos bennszülöttek kiszorulnak, át kell adniuk házaikat, asszonyaikat, munkahelyüket és fizetésüket a vadaknak. Ettől a borzalomtól egyedül csak úgy lehet megmenekülni, ha Orbán Viktor örök időkre megmarad vezérlő csillagnak, célszerű lenne esetleg meg is koronázni (vagy a Duna jegén, vagy a puritán büfében, egy Gundel-fasírt elfogyasztása közben), mert akkor egyenes ágon öröklődhetne az ország. Az elsőszülött már amúgy is felkészült és teljesen alkalmas az apja örökségének továbbvitelére.

Nagy szerencsénkre a család nem csupán Magyarországot fogja megtartani magyar országnak, hanem Németországot is német országnak, Lengyelországot lengyel országnak, Spanyolországot spanyol országnak, Svájcot pedig családi bank-központnak. Ehhez arra van szükség, hogy a hívek csődüljenek el az EP választásra és csak a Fidesz! De tényleg csak, mert az összes többi párt bevándorláspárti és mindenkit Soros György fizet.

Olyan csacskaságokkal szerencsére nem terheli a Fidesz a hívek fényesen és simán pompázó agykérgét – nehogy meggyűrődjön -, mint például az, hogy a 2015-ös menekültválság óta 92 (kilencvenkét) százalékkal csökkent az Európába irányuló migráció, hogy sorra zárja be a magyar kormány a befogadótáborokat, mert üresen konganak, hogy aki Európába jönne, az sem Magyarországon képzeli el a jövőjét, viszont Rogán Antal és harcostársai tízezrével adták pénzért a letelepedési vízumokat és hogy tízezrével hozzuk befelé az ukrán és egyéb – EU-n kívüli országokból érkező  – munkavállalókat.

Arról sem csacsog a pártpropaganda, hogy mekkora tömegben hagyja el az országot a jómagyar munkaerő. Statisztikákat citálnak, mint például a puritán és soha nem hazudó miniszterek elnöke tette azon a bizonyos hagyományteremtő színielőadáson, ahol majdnem válaszolt az újságírók kérdéseire, akik majdnem ott voltak és majdnem szabadon kérdezhettek. Akkor az hangzott el a gáncsnélküli lovag szájából, hogy Magyarországról a munkavállalók hat százaléka dolgozik külföldön, ami jóval az uniós átlag alatt van, még Ausztriából is többen mennek külföldre dolgozni. Ez legfeljebb a matolcsy-számrendszer szerint lehet így, mivel az uniós átlag négy százalék, ami nem több a magyar átlagnál, ellenben másfélszer kevesebb. Ausztria valahol három százalék körül áll, Németország pedig egy százalékon.

Árnyalja a képet, hogy ebben a statisztikában csak a 20-64 év közötti korosztály szerepel, tehát nem mutatja a gyerekeket és a nagyszülőket. De nem baj, mert minden körülmények között az Európát elárasztó migránsok és Soros Györgyök ellen kell megvédeni a híveket, ezért egy kis csúsztatás, némi hazudozás simán belefér. Egy kicsit nagyobb hazugság is belefér. Már csak azt lenne jó tudni, hogy az ország védelmezője szándékosan hazudott, vagy a környezete ilyen hibás információkkal látja el tudatosan, nehogy felidegesítse magát.

Magam sem tudok mást javasolni mint azt, hogy amennyiben egy árkon-bokron át hazudozó, a saját hatalmán és a pereputtya gazdagodásán kívül semmi mással nem foglalkozó, hatalmi törekvései érdekében bármire képes figurára vágyik valaki az országa élén, feltétlenül támogassa a Fideszt. De csak akkor.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.