Január 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Marika néni hiába csodálkozik

Marika néni közelebb ült a vaskályhához, nagyon fázott, de mégis felvidult egy kicsit. A tévében reklám harsogott: finom krémet kínálgattak a hideg ellen, az időskori ráncok ellen. Marika néni nézte-nézte, megsimogatta az arcát, és arra gondolt, ma Magyarországon ez az öregek legnagyobb problémája, mert mi is lehetne. Nevetett, és az ölében tartott reggelijének vaj darabkájából egy csipetnyit rákent az orrára. Aztán még közelebb tornászta magát a kályhához. Nagy nap van, felöltözik, bemegy a városba, vásárolgat, estére lesz a vajhoz kenőmájas, parizer, gondolta, és már tetszett is neki a reklám. Persze előbb kiveszi a nyugdíját az automatából, nagyon ügyes, nem sokáig kellett tanítania a kezelését a lányának.

Éppen a csizmájával bajlódott, amikor megcsörrent a mobilja. – Mama, ne menj ma sehova, nagyon hideg van, csúszik az út, maradj otthon, nincs a számládon a nyugdíjad. Valami hiba történt az utalásokkal, majd hívlak, ha megérkezik. Van ennivalód még? Van, hazudta a lányának, és amikor letette a telefont azt dörmögte, ez nem lehet, nem lehet. Visszakapcsolta a tévét, hátha megtud valami közelebbit. Nem sikerült. Estefelé már arra várt, hogy valaki bocsánatot kérjen tőle az elmaradt fenséges vacsora miatt. Dobott még néhány fahasábot a kályhába és mérgelődött, mi a fene van ebben az országban, még soha nem fordult elő, hogy nem kapta meg menetrend szerinti nyugdíját. Ilyen cirkuszt! Ő negyvenkét dolgos év alatt egyszer sem késett sehonnan. Pénzekkel foglalkozott világéletében, de soha elő nem fordult, hogy valakinek egyetlen forinttal is tartozott volna a munkahelye. Ma azt tudja, hogy a szegény embernek a szél is mindig szem(é)be fúj. Gyakran könnyes. Most nincs spórolt pénze sem a bankban, sem a cihában. Kevéske összegyűlt abból, amit a lánya utal minden hónapban a számlájára, de azt mondja, ahhoz nem nyúl, jó lesz rosszabb időkre. Minél rosszabbra, Marika néni?

Az van, Marika néni, hogy ezt is megértük. Magyarázkodtak, de a rohadt életbe, senkinek nem jutott eszébe, vagy nem kapott rá parancsot Orbántól, hogy bocsánatot kérjen millió nyugdíjastól. Minden szarról tartanak tájékoztatót, nagy részük ön-ömlengés, de most egy nagy hibát kellett volna elismerni, de erre Orbanizmusban nemigen volt még példa, mert Orbanizmusban a kormánytól kezdve a képviselőkig mindenki tökéletes. Erőpróba volt netán? Kikkel? Marika nénikkel? Idősekkel, olyanokkal, akiknek minden fillér egy falat kenyér. A szó szoros és tragikus értelmében. Mit mondjak, Marika néni, nem tetszik számítani, eszik, ami van; látja, nem kellett volna az orrára kenni a vajat, akkor maradt volna még egy szelet kenyérre való. De a szépség, ugye, fontosabb?

Ej, de nagylegény ez a Vezér maguk között, de ha belép az ország manézsába, olyan kicsire töpörödik, mint szalonna a sütés után. Az ilyen kivagyi, kisagyi hőst egy falusi kocsmából úgy kipenderítenék, hogy napokig ordítva szaladgálna. És nem kérnének tőle bocsánatot. Sem az embereket, sem a munkát nem tiszteli, minek is, amikor a milliók lábon szaladnak hozzá a közös kasszából. Teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Nem minden településen főz ócsóért a Gundel, nem minden magyar embernek jár a luxus – házban, autóban, öltözködésben. Egymás között pörögnek a Mercedes, Audi slusszkulcsok, a magánrepcsik, a kastélyok adás-vételi szerződései, és leginkább azok a listák, amelyeken 1. sajátjaik vannak, 2. az ellenség van. Övék a lista, övék a hatalom. Csak észt nem lehet venni pénzen.

Orbán most már ki is röhögteti magát. Egy szavát sem kell elhinni, bármire képes. Ugyan, ki hiszi el neki, nekik, hogy a túlórát időben kifizetik. Mennyire szánalmas volt, amikor újságírói kérdésre azt mondta: „Én csak azt tudom mondani önnek, mint, aki elég sokat dolgozott már, hogy amikor ledolgoztam a melómat, akkor várom a munkabéremet. És azt vagy azonnal, vagy heti bontásban vagy hónap végén ki kell fizetni. Sosem fogadtam el, hogy ne fizessenek ki. És szerintem Magyarországon a munkavállalók vannak elég erősek, hogy ha túlórát vállalnak, előre tudják tisztázni, mik a fizetési feltételek. Törvény szerint megkövetelhetik, hogy őket fizessék ki, és azt is javaslom nekik, hogy követeljék is meg.”

Azért ez a kijelentés ér néhány szót. Mikor dolgozott? Soha. Tanult, pártoskodott, nem kellett csengetésre beérnie a munkahelyére. Ezt a hagyományt megtartotta. Ha csak azt nem vesszük munkának, amikor protokoll eseményen az előre kiásott földbe – mosolyogva, kamerák előtt – beleteszi a facsemetét a lyukba, majd lapáttal belekotorja a földet. Én arra emlékszem, amikor a 2013-as nagy árvíz idején végig szlalomozta a Dunát, meg is állította az áradást, mert okos ember, meg is mondta pontosan, hogyan viselkedik a nagy folyó, mert ő nagy folyóban is jó. Csöpögött minden híradásban –  gumicsizmában, dzsekiben, de azt egyszer sem láttam, hogy zsákot cipel a gáthoz. A hős miniszterelnök elvonta a figyelmet arról, hogy éppen osztogatták az országban a trafikokat az arra méltó haveroknak, rokonoknak, seggnyalóknak. Ez volt a nagy és pofátlan munka, pedig hat éve még nem is tudtuk konkrétan mi vár még ránk.

Ha tudná, mi a munka, nem itt tartana az ország. Orbán királyként él. Minden király, amikor trónra került azonnal nekilátott uralkodásának kialakításához, megszilárdításához. Orbán köztársaságot, parlamenti demokráciát örökölt, és áldozatos munkával (még hogy nem dolgozott!) leépítette mindezt. A budai várat sem egy nap alatt építették, és Isten sem egy nap alatt teremtette a világot. Ám Orbán elérte, hogy pillanatok alatt legyen várúr, igaz, ahhoz nyolc év kellett, hogy megteremtse saját gazdag, úri világát. Van még tanulni valód, Mindenható! Az ország sorsáról szó sincs, hanem egy beteg elme vagyonosodásáról, egy beteg elme diktátorrá válásáról. Marika néni is hiába csodálkozik, ahogyan tőle nem, úgy senkitől soha nem kért bocsánatot. Ezt a szót nem ismeri tökéletessége birtokában. És mi hagytuk, hogy így legyen. Közös bűnünk, amiből próbálunk kikeveredni, de itt minden hatalom – nem a dolgozó népé – Orbáné és csatlósaié. Nem számít senki más, se nyugdíjas, se diák, se értelmiségi, se melós, se nő, se gyerek, senki, csak saját maga. Nézzük, morgunk, nyomorgunk, ki vagyunk rekesztve minden emberi értékesből.

De… Marika néni, tessék figyelni! Orbán a nagy magyar manézs közepén. Játszik neki cirkuszi zenekara. Pásztázza a nézőteret. Ahol tapsolnak ott ő megmentő. Ahol nem tapsolnak, ott vannak a senkik. Már régen nem észleli, hogy fordítva ül a magas lovon, még mindig nyeregben érzi magát. Ám ahol ló van, ott lószar is van, ahol pedig lószar van, ott nagyon büdös a nagy manézs.

Erre ma már nincs bocsánat. Sok embernek sok munkájával ki lehet takarítani a cirkuszi porondot. Magunknak. Tetszik érteni, Marika néni?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.