Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az elégedetlen tömeg pusztító ereje

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap sikeresen elszólta magát a kormány egyik végbélnyílásán, az Echo Tv-n. Kiderült ugyanis, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pontosan azt teszi, amit Orbán Viktor kiad parancsba, vagyis a hatalom egyik csicskájaként ellehetetleníti a kormány számára zavaró civil szervezetek működését. Noha ezt eddig is pontosan tudni lehetett, azonban eddig ezt nem mondta ki soha senki a kormány oldaláról, emiatt is jelent változást Bobrovnickzy megszólalása:

Igyekszünk kiszűrni minden olyan szervezetet, amelyről úgy gondoljuk, hogy nem végez valós munkát, hanem alapvetően olyan politikai célokat akar megvalósítani, amikkel nem értünk egyet.

Tehát a helyettes államtitkár szerint az nem minősülhet valós munkavégzésnek, ha valaki olyan cél elérésén dolgozik, amellyel a kormány nem ért egyet. Tehát ezen logika alapján nem számít munkavégzésnek és ezzel automatikusan álcivil szervezetnek minősül az, aki hajléktalanokon segít, a kilakoltatott családok jogaiért harcol, vagy épp a cigányság integrációján dolgozik. Ezzel szemben munkának számít mindaz, amit a CÖF végez adófizetői forintok százmillióiból, ők ugyanis a kormányt szolgálják, amit közpénzzel honorál a NEA. Nézzük, valójában mi a szervezet alapvető, törvényben meghatározott feladata:

A Nemzeti Együttműködési Alap az Áht. szerinti – a civil önszerveződések működését, a nemzeti összetartozást, valamint a közjó kiteljesedését, illetve a civil szervezetek szakmai tevékenységét támogató – központi költségvetési előirányzat.

Ezen értelmezés szerint tehát a nemzeti összetartozást, valamint a közjó kiteljesedését nem más jelenti, mint az, hogy elhallgattatnak és ellehetetlenítenek minden olyan civil szervezetet, amely nem a kormány kezére játszik. A NEA egyébként 6 milliárd forint felett rendelkezik, amelyről – az új törvényi változásoknak hála – a szervezet döntéshozó tanácsának elnöke, Csizmadia László dönthet. Hát nem szép? Pont az ország legnagyobb álcivil szervezetének elnöke dönt arról, hogy ki minősül civil szervezetnek és ki nem. Nem más ez egyébként, mint a diktatúra elmélyítését szolgáló újabb döntés, amelyekből éves szinten egyre több van.

Orbán Viktor kicsinál minden olyan személyt és szervezetet, aki/amelyik még harcol az elnyomás és a kizsákmányolás ellen. A miniszterek elnöke nem tűri, ha bárki is meg meri kérdőjelezni az ő hatalmát, döntéseinek létjogosultságát. Egyszemélyben rendelkezik az állampolgárok által befizetett közpénzről, amelynek szétosztását ő maga felügyeli. A közösből ugyanis nem kaphat akárki, csakis azok, akik hatalmát szolgálják és ez által biztosíthatják további uralkodását. Törvényeket és jogszabályokat ír át, hogy minden ami egy demokratikusan működő országban törvényellenes, sőt, alkotmányellenes lenne, az az ő országában legitim legyen.

Szinte már nincs is olyan húzása Orbán Viktornak, amelyet ne tudna vagy az alaptörvény, vagy pedig bármely, egyik napról a másikra összegányolt jogszabály betűjével legitimálni. A demokrácia szabályait igazította az általa kiépített diktatúrához, ezért is hiszi, hogy bármit megtehet ebben az országban. Orbán olyan biztos a dolgában, hogy simán meg merte húzni azt, amit még maga Kádár János sem, és gond nélkül felköltözött a várba. Mint ahogy gond nélkül bontotta el Nagy Imre szobrát is a Vértanúk teréről.

Lehet, hogy úgy hiszi Orbán, nincs az az intézkedés, az az alkotmánymódosítás, ami veszélybe sodorhatja hatalmát, azonban ha így gondolja, téved. Tévedett Ceaușescu is 1989 decemberében, és eljön a nap, amikor Orbán Viktor is elszámítja magát. A nép dühös, napról-napra egyre dühösebb. Dühösek a tűzoltók és dühösek a gyári munkások. Dühösek a tanárok és dühösek a diákok. Lehet, hogy a kormány elleni szervezett fellépés még nem működik, és az is lehet, hogy az országot megbénító sztrájkok ideje sem most jött még el. Azonban az elnyomó hatalmakat soha nem szervezett tüntetésekkel és szakszervezeti sztrájkokkal kergették el, hanem az elégedetlen tömeg pusztító erejével.

Ez a tömeg pedig napról-napra gyűlik, Viktor, ezt jó lesz belátni végre.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.