Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Megint elkezdte a farok csóválni a kutyát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hányszor éltük már át ezt? Amikor a dühös tömeg egyre kevésbé dühös és egyre kevésbé tömeg? Amikor a spontán tüntetésre rászerveznek még huszonöt másik tüntetést, ameddig mindenki belefárad, megunja, hagyja a francba az egészet? Az utcán hömpölygő indulatból így lehet terelgetett birkanyájat csinálni. Százszor megtörtént, most újra megtörténik.

Már leírtam régebben, ismét leírom és leszarom a fanyalgókat, akik szerint mindennek megvan a maga rendje és ne akarjak én tomboló csürhét, felgyújtott autókat, rombolást. Nem is akarok. Senki nem akar. A düh és az esztelen rombolás nem azonos fogalmak. Aki keveri a kettőt, szándékosan és okkal teszi. Sunyi módon mossa össze az erőszakot és a jogos felháborodást.

Leírtam, most megint leírom: ha valaki egy tüntetésen papírpaksamétával a kezében megy fel a színpadra, azt gyengéden meg kell fogni és le kell onnan vezetni. Aki nem képes artikulálni, dadog, motyog, monoton hangon hadar, azt le kell onnan vezetni. Aki senkit nem érdeklő baromságokat beszél hosszasan, azt le kell onnan vezetni. Aki dalolászni akar, az induljon a Repülj páván, az X faktoron, vagy ahol akar, ne zsibbasszon ezzel másokat, akik nem azért mentek oda. Ha az utcára mennek az emberek, akkor nem egymás kezét akarják markolászni, hanem világgá akarják üvölteni, hogy elég volt ebből! Nem himnuszt akarnak énekelgetni, mert senkinek nincs szüksége arra, hogy így bizonygassa: ő magyar. Magyar és dühös, ezt akarja megmutatni és kurvára nem kíváncsi sem tizenöt, sem száztizenöt szónoklatra.

Az egyetlen fegyver a maffia ellen a felháborodás, a spontán utcára vonuló tömeg haragja. A rendőrsorfallal farkasszemet néző tömeg akaratát nem lehet félreérteni. A levegőben vibráló feszültséget nem lehet félreérteni. Az ezer torokból feltörő üvöltést nem lehet félreérteni. A tömeg haragját használni kell. Igen, bassza meg, a tüntetés ilyen műfaj. Nem azonos a rombolással, legalábbis a fizikai rombolással nem azonos. Nem feltétlenül azonos. Igen, a tüntetés lényegében erőszak. Lelki nyomásgyakorlás a hatalommal szemben. Aki máshogy gondolja, az nagyon el van tévedve. Körmeneteken kell énekelgetni és a szeretet erejéről papolni, nem egy tüntetésen. Ez nem arra való, hogy egy csomó önjelölt költő és publicista végre mikrofonhoz jusson és elmakogja, mi szépet tudott leirkálni a papírjára. Elég egyetlen ember, de abban az egy emberben legyen tűz, legyen düh, legyen lendület, legyen élet. És nem kell 2,5 millióért szar hangosítás, hogy már a negyedik sorban se lehessen hallani a tizedik szónok monoton monológját, ami amúgy sem érdekel senkit. Egy hangosbemondó kell, vagy ötven, hogy továbbítani lehessen, mit mond az az egy ember, aki képvisel mindenkit.

Ahogy a tízezer tüntető sem megy fel a színpadra egyenként elmesélni az életét, úgy ne tegyék ezt a tüntetés elméleti szervezői sem. Senkit nem érdekel. És ne találjanak ki baromságokat. Búgjunk együtt… édes jó istenem, miért?

Tudom, nem kellett volna ez a cikk sem (meg az esti sem, melyben Gergő dühöngte ki magát), mert majd jön a csúnya fideszes média és lecsap rá. Leszarom a fideszes médiát, fanyalognak, gúnyolódnak azok maguktól is. Ráadásul most teljesen jogosan. Az emberek felháborodását, indulatát nem elaltatni kell, hanem felhasználni. Irányítani. Egyenesen neki a hatalom szarból rakott falának, hogy az megrepedjen, ledőljön.

El kell a francba felejteni a szervezett tüntitkéket kétszáz szónokkal és körbeadott kunyeradobozzal, dalolászással és egymás kezének markolászásával együtt. Megint elkezdte a farok csóválni a kutyát. Hogy mit akarunk, azt mi mondjuk meg. Mi, a tömeg. A pártok és szakszervezetek pedig teszik amit elvárunk tőlük. Nem fordítva. Ez működött, ezért álltak össze az ellenzéki pártok, mert érezték, hogy különben elsöpri őket a népharag. Most sem szeretik egymást (nem is kell egyébként), de néhány napig képesek voltak úgy működni, ahogy kell. Majd a kezükbe vették az irányítást és tették, amit mindig: kiherélték a haragunkat, megölték az indulatainkat, elvették az erőnket. A szakszervezetek majd jól eltárgyalgatnak a kormánnyal, kötnek valami fasza kis alkut (emlékszünk még a pedagógus szakszervezet vezetőjének boldog arcára, hogy ő aztán jól megállapodott és ihajcsuhaj? Aztán persze kiderült, hogy szokás szerint mindenki jól járt, csak a pedagógusok, a diákok és a szülők jártak rosszul), esetleg majd szombaton és vasárnap lehet sztrájkolni és a huszadrangú utakat lezárogatni éjjel kettő és három között, persze félpályán, nehogy zavar keletkezzen a rendszerben.

Röhej, de nem tudom megmondani, hogy szándékosan történt-e így, vagy amatőr akció volt. Egy dolgot azonban tudok. Az indulat, amit újra és újra visszatuszkolnak a fedő alá, nem múlik el. Addig nem, ameddig nem fordul normális irányba a politika. Márpedig most nem fordul, a hatalom uszályában élősködők melldöngetése és harsány röhögése ellenére sem. Az nem lehet, hogy néhány ezer ember jólétét egy egész ország tönkretétele kísérje, az nem lehet, hogy kevesek luxusát sokak nyomora teremtse meg. Az indulat marad, ott bugyog és forr és az elfojtás csak időlegesen működhet. Egyszer kirobban és nem lesz erő, ami vissza tudja gyömöszölni a fedő alá, mert fedő sem lesz és lábas sem lesz, mert atomjaira robban a feszítő energiától. Az pedig minden lesz, csak békés és szép nem. Nem kellene megvárni, hogy ez bekövetkezzen. Nem kellene.

Végül ide teszem egy tegnapi tüntető sorait. Mindenki gondolkodjon el rajta, akinek van mivel:

Ez a hat és fél óra az utcán, nem az a hat és fél óra volt, mint amikor az MTVA-hoz gyalogoltunk. A körülmények pedig hasonlóak voltak. A tömeg adott volt. Sőt, most többen voltunk. Sőt, akkor sokkal hidegebb volt. 

Mi volt más? Mi lett más? Hova lett a düh? Hol a harc? Hol az ellenállás? És mi ellen állunk? Állunk egyáltalán? 

Egy demonstráció, ami csendben (!) legyalogol 8,7 km-t, majd azzal fogadják, hogy ez itt egy békés demonstráció és adakozzunk. Ja, és emeljük fel a telefont gyorsan… 

Békés? Tényleg? Akkor nem egy helyre sétáltunk. Én nem vagyok békés. Voltam nyolc és fél, kilenc évig. Békésen vonultam, álltam, fáztam, főttem meg. És?

Aztán egyszer lett végre egy ember a semmiből (Komjáthi Imre) aki azt mondta, ne menjetek haza, gyertek utánam! Aztán tényleg előre ment… Ott volt vége a békésségnek. Aztán az ellenzéki politikusok megmutatták a parlamentben és az MTVA székházban végre, hogy nem biodíszletek. Aztán ott teremtünk az utcán. Sokan. A semmiből. Senki nem volt békés hangulatban. Főleg miután lefújtak, akit értek. 

Most pedig mi legyen?Békésen? Vonuljunk? Aztán békésen vonuljunk el? Hol a béke? Kinek a békéje ez? 

Harcoljunk? Igen? Mikor? Hogyan? Majd… Előbb jelentsük be… Félpályás. Aha, rendben. Persze az a fele legyen lezárva, ami nem annyira zavaró…

Mi történt? Mi történik? (Rita)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.