Január 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hát itt a vége

Hát itt a vége, drága olvasóink! Mint mindennek, a számvetésnek is elérkezik az ő ideje. Nem azért, mert a nagyonboldogújév kapujában ez a szokás, és valami megmagyarázhatatlanul bárgyú hagyománytiszteleten felbuzdulva szükségét érezzük annak, hogy beálljunk a sorba. Nem, nem lesznek színes grafikonok, ábrák, statisztikák, sikermutatószámok, olvasottsági toplisták hűvös halomba hordva, de önnön csodálatosságunktól és megkerülhetetlenségünktől hangos melldöngetés sem lesz. Néhány évzáró gondolat azonban szerintünk idekívánkozik.

Még nem bontjuk a pezsgőt (szerkesztőségileg amúgy sem ápolunk közeli barátságot ezzel a nedűvel), és pláne nem durrogtatunk petárdákat (senki mást sem bátorítunk erre: gondoljunk az állatkákra, akiknek ez a kretén emberi szórakozás milyen iszonyú traumát okoz). Az idei átlagosnál is hosszabb és nehezebb év utolsó előtti napján már az a kósza gondolat is képes örömöt okozni, hogy talán majd most megint egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az eszményi állapothoz, amikor a krónikus kialvatlanság nem gyűr maga alá.

Szóval nincs konfetti, vállveregetés, és agresszív önmarketingelés sincs. Csak néhány őszinte szó. És mert feltétlenül őszinték akarunk lenni, be kell látnunk: fennállásunk harmadik évének legfőbb tanulsága az, hogy soha korábban nem volt ilyen bizonytalanul kiszámíthatatlan a jelenünk és a jövőnk. Nem titok, hogy április 9-én reggel úgy néztünk bele egymás kialvatlan szemébe, hogy még nem tudtuk, mi lesz a döntés: felállunk a földről és tovább csináljuk (szándékosan kerüljük a folytatjuk! szakszót), vagy belátjuk, hogy semminek semmi értelme és feladjuk.

Akkor úgy döntöttünk, hogy megrázzuk magunkat és csakazértis idegesítjük még egy kicsit azokat, akik kizárólag a trollkodás és a küszöbünkre okádás öröméért járnak ide. De ami ennél is sokkal fontosabb: nem akartuk feladni azt a célunkat, hogy némi ellensúlyt jelentő világmagyarázattal szolgáljunk a mindent túlüvöltő, milliárdokból fenntartott, főállásban valóságot hajlító központi propagandával szemben. Hogy ez mennyire sikerült, azt sajnos nem tudjuk megmondani, és talán nem is nekünk kell. De azt igen, hogy úgy véljük, nincs miért szégyenkeznünk. Bár nem vagyunk több tíz fős hírgyár, sem több szálon pénzelt üzleti vállalkozás, amire első perctől szerződtünk, azt legjobb tudásunk szerint igyekeztünk megcselekedni ebben az évben is. Ha ez sikerült, akkor minden bizonnyal évek múltán sem kell majd szégyenkeznünk egyetlen félmondatért sem, amit valaha is leírtunk, vagy aminek a leközléséért felelősséget vállaltunk.

Ha mást nem is, azt biztosan elértük, hogy olvasóink közül sokan érezzék úgy, hogy a mondanivalójuk, a véleményük, a világ bármely részén megélt fájdalmaik és örömeik mások számára is érdekesek lehetnek, és azokat szívesen megosztanák ezen a felületen. Nekik is köszönjük, hogy kitüntettek a bizalmukkal. Ha lesz még Szalonna/ameddig lesz még Szalonna, ez így is marad.

Meg az is, hogy ha lesz még Szalonna/ameddig lesz még Szalonna ezen a felületen minden körülmények között helyet kapnak olyan vélemények is, amelyek esetleg nem népszerűek, amelyekkel jó eséllyel magunkra rántjuk a népharagot. Átéltünk már néhány vihart. Soha nem az volt a célunk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. Ha valamit jónak, fontosnak tartunk, azt megírjuk, leközöljük. Mert megtehetjük. Mert mi három év után is kijelenthetjük: senkinek az érdekeit nem kell kiszolgálnunk, senkinek a tollbamondott hazugságait, az előregyártott véleményeit nem kell kötelezően leközölnünk ahhoz, hogy másnap mindent elölről kezdhessünk.

Hogy esetleg velünk sem lett jobb hely ez a világ idén? Van ilyen. Hogy nélkülünk jobb lenne-e vajon a következő év? Fene tudja. Az biztos, hogy a kétharmad mindent, főleg a kritikus nyilvánosságot eltaposó arroganciája – ha közvetett módon is – egyre nehezebb helyzetbe sodort minket is. Nem panasz, évzáró ténymegállapítás. Régóta nem titok, hogy egyre több műhely sodródik az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a kiszámíthatatlan fenntarthatóság peremére. A kritikus nyilvánosság megmaradt felületei közül egyre többen kényszerülnek ugyanannak a szűk és véges körnek a támogatásaira hagyatkozni, amelyik felismerte és fontosnak tartja fenntartani a hazugságoktól mentes tájékozódást szavatoló fórumokat. Igen, ez akkor is munka, ha az ember nem azt vállalta, hogy mindenütt ott lesz, mindenről tudósít és beszámol, ahol két tányért összecsapnak. Nem kertelünk: az, hogy magától értetődően van Szalonna, az egy szép eszme. Az, hogy jövőre is kiszámíthatóan legyen Szalonna, ahogy eddig se, ezután sem csak rajtunk múlik.

Úgyhogy ez itt most a főhajtás ideje is. Mindazok előtt, akik felismerték, fontosnak tartották, és ebben a pillanatban is fontosnak tartják, hogy a munkánkat támogassák. Köszönjük a keveset is, a többet is, a szimbolikusat is, a jelentősebbet is. Az, hogy megértük az óvodáskort, kizárólag nekik köszönhető. És igen, magunknak is annyiban, hogy legalább megpróbáltuk az édes anyanyelvünk és a lelkiismeretünk által körülhatárolt térben, lehetőleg minél kevésbé hullámzó színvonalon átláthatóbbá tenni az áthatolhatatlannak tűnő sötétséget. Az idei évben ennyire futotta az energiánkból, a lelkesedésünkből és a bizonytalannal való küzdelmünkből. Elfáradtunk. Bár – egyeseknek rossz hír lehet – bele még nem fáradtunk.

Ezért ez itt a szerkesztőség közös, egyben az év utolsó, rendhagyónak szánt jóéjt posztja, amellyel három napra újra búcsút veszünk. Azért, hogy amikor legközelebb találkozunk, a vadonatúj év harmadik napján, tisztább fejjel, higgadtabban tudjuk onnan folytatni, ahol abbahagytuk. Most tisztelettel megköszönjük egész éves figyelmüket, ha úgy érzik, álljanak mellénk, ha nem érzik úgy, akkor sem történik semmi. Nem teszünk betarthatatlan fogadalmakat, azokat ugyanis egyáltalán nem szükséges az újévhez kötni. Semmi mást nem kívánhatunk önöknek, mint amit saját magunknak is, de nem az új év okán, hanem mert amúgy is.

Magvas Coelho idézetek helyett álljon itt búcsúzóul Thomas Mann egy gondolata:

Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek lövöldözünk és kongatjuk a harangokat.

Sokkal kevesebb lövöldözést és harang kongatást kívánunk mindannyiunknak a jövőre nézve! Bármennyire kivitelezhetetlennek tűnik is, egy sokkal csendesebb, békésebb, igazságosabb és boldogabb új évet. Kevesebb puskaport, de jóval több bölcsességet! Viszlát jövőre, ugyanitt!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.