VENDÉG

És akkor jön majd egy újabb orrbaverés a nagy elánnal kardot lengető mentális alsószekrényeknek

Naszóval az ezt megelőzőben igencsak csúnyán beszéltem (azaz írtam), de pusztán azért, mert úgy is tudok, na meg azt éreztem, van rá okom is. Őszintén szólva, azóta ezt még erősebben érzem, de mivel most itt van körünkben kedves, ámde ugyanakkor jogi képviselőm Dezső úr, egészen lágyan fogom elmesélni azt, ami még eszembe jutott. Szelíden. Mint ahogy a frissen kitöltött szilvapálinkába minden erőfeszítés nélkül belefullad az a rohadt muslica, na, pont úgy.

Szakközépben volt nekem egy irodalomtanárom, aki – afféle szorgalmi elfoglaltságként – gyakran idézett mondásokat, de mindig példákkal és magyarázatokkal, hogy értelmük is legyen. Az egyik kedvenc mondása az Inter arma silent Musae volt, avagy magyarul: fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Még magyarabbra dakotásítva: csatazajban ne keresd a kultúrát. Ez tegnapelőtt jutott eszembe, amikor valakinek megpróbáltam megindokolni Hadházy ama bizonyos lóalkatrészes kijelentését (pontosabban az ahhoz vezető lelkiállapotot), de értelemszerűen nem sikerült, mert a kritikát adó a kultúrát érezte fontosabbnak, illetve hát, annak hiányát rótta fel Hadházynak. Mit róna fel akkor nekem…? És ne bólogasson úgy, Dezső úr, ne bólogasson azzal a kiállhatatlan vigyorgásával, mer’ rögtön elveszem a pálinkás butykost a zsebéből. Nahát.

A minap pedig ugye belecsaptam a lecsóba, sikítottak is a népek rögtön, hogy fujj. Jóvanna, nincs semmi baj, legfeljebb velem van, de igazából mit számít az, a tízmillió mindent jobban tudó országában egyet le kell írni, észre se lehet venni a változást.
És akkor most jön a lágy rész. Nem, nem a hasaalja, Dezső úr, tessék nyugodtan visszacsatlakozni a pohárra, most csak lágyan és szelíden, teccikérteni. Muslicát nem szedi ki? Ja, hogy az is hús, ritka élmény. Jóvanna, csak kérdeztem.

Le style c`est l`homme meme, avagy a stílus maga az ember – ez mondjuk franciául van, de az a bizonyos irodalomtanárunk sosem félt új vizekre evezni, ha meg akart tanítani valamit. Utólag is köszönöm a tanárnőnek, hogy annyit vesződött velem hiábavalóan: nem ő tehet arról, hogy legbelül olyan vagyok, amilyennek felnőttem. Tényleg befejezhetné már Dezső úr azt a bólogatást, főleg ezzel az egyre szélesedő vigyorával… Szóval igen, ha az ember négyévesen felnőttek ellen nyer káromkodóversenyt az árokparton, az azért nyomot hagy. És amikor úgy érzi, hogy ideje kicsit kiengedni, akkor kijön. Kellő odafigyeléssel éveken át hazudhatnám azt, hogy én egy keszkenős úrilány lelkivilágával rendelkezem, de mivel mind a két rendszeres olvasóm elég jól ismer, ez eléggé tarthatatlan állapot lenne. És akkor Dezső úr itt bólogat, de már röhög is. Na, hogy ezért hajnali fél háromig ébren kellett lennem, az már megérte.

Van egy rossz hírem, kedveskéim (ilyen szelíd vagyok ma). Azazhogy nem is csak egy.

Ebben az országban a nép egy jelentős része nem csak alkalmanként, hanem mindig úgy (vagy még trágárabbul) beszél, ahogy én előzőleg írtam. Kíváncsi voltam, leesik-e ez, de nem nagyon. Namost, akiknél a szókincs lényegében csak a névelőkben mellőzi a csúnya szavakat, azoknak aztán jöhettek ti demokráciával, Alkotmánnyal, igazságos parlamentarizmussal meg akármivel, mert úgy szarják telibe (igaza van, Dezső úr) tojnak rá, ahogy ti kimondjátok. Ezek az emberek az úgynevezett magyarság részei, jellemzően ők dógozgatnak ott, ahová az életben el nem jut egy valamirevaló politikus. Mellesleg: ezeknek az embereknek is van szavazati joguk, sőt, használják is. És ők már nem fognak megtanulni mindig-szépen beszélni, szóval egy tanulságot akár le is lehetne szűrni.

Tessenek szépen elsétálni az ablakig, és csendesen figyelni kifelé (városiak előnyben). Azt lehet látni, hogy emberek százai, ezrei mennek melóba vagy haza, hozzák-viszik a gyereket, sétálni a kutyát, tankolni, mozizni és mekizni járnak, nomegaztán suliba, esküvőre, temetésre, szülni, ésígytovább. Az utak és a parkolók tele vannak egészen normális autókkal, házakat építenek vagy hőszigetelnek, ünnepek előtt ki van fosztva az összes áruház, és megint ésígytovább. Zajlik az élet, na, hogy rövidebb legyek. És majd akkor ezt mind, mind kidobják az ablakon a népek, hogy ne az egyik egyharmadnyi szavazó, hanem a másik egyharmadnyi szavazó (úgynevezett képviselője!) fújja a passzátszelet? Persze. Hogy nem.

Én nem látok a jövőbe, de rém határozottan tudok úgy csinálni. Szóval jönni fog a január, és kezdődik majd valami az általános sztrájk tekintetében (amit ünnepekre persze senki nem mert bevállalni, kontinuitás ide vagy oda), és akkor jönni fog majd egy újabb orrbaverés a nagy elánnal kardot lengető mentális alsószekrényeknek (Dezső úr szerint ez maradhat), mert ebben a társadalomban olyanra, hogy általános sztrájk, egyszerűen hiányzik az érettség. Is. Nincs védelem (hogy ne fagyj meg, és ne is halj közben éhen, és ki se tudjanak rúgni utána), nincs meg a biztosítás (hogy amit te abbahagysz, azt nem végzi el valaki más túlórában, és akkor te máris nem kellesz), és ami talán a legfájóbb bűne az elmúlt három évtizednek: nincs meg az összetartozás érzése (az, amikor a XXIII. sz. Toldi Miklós Szövőüzem munkaasztalánál gubbasztva saját károdként éled meg, ha egy egyetemtől elveszik a támogatást – illetve, fordítva). Én próbálok előre szólni, hogy újabb tanulság érkezése várható, de az alsószekrények mindig előnyben vannak, mert tudnak öv alatt támadni.

A végére tartogattam azt, ami a ti bajotok. Tudjátok, kedveskéim (még mindig…), mi a ti bajotok? Ami a fejetekben van, az. Mesélem.
2010-ben az akkori baloldal úgy veszített, hogy bő egymillió szavazója otthagyta. Mint az én öreg szomszédom például, aki azóta is inkább a maffiára szavaz; ehhez neki csak annyi kellett, hogy valaki beismerje a hazudozást, és tovább hazudozzon utána (nem lesz válság, ha rémlik még valakinek). Lehet üvölteni is, hogy most bezzeg mi van, de ezeknek az embereknek annyi nem lesz elég. Láthatóan nem elég, immáron nyolc éve.

2018-ra a legerősebb ellenzéki párt a maffia kebeléből egykor kinőtt Jobbik (ennek még nincs nálam fedőneve) lett. Amiképp a fél „demokrata” bázis elutasítja őket, úgy utasítanak el ők is egyes személyeket, és személyek miatt akár pártokat is. Itt megint lehetne üvöltözni, hogy debezzeg, de inkább gondolkodnátok annyit, amennyit üvöltöztök.

Ormányunk és Ártunk akkor lesz elzavarva, ha a sajátjai kihátrálnak mögüle. Vagy ha több szavazó áll össze egy ellen-blokkba, de pontosan ugyanazzal a kitartással, és azzal a tulajdonsággal, hogy minden pofonra csak összébb zárnak. Kisebbségből elzavarni őket, vagyonelkobzás, bitófa, satöbbi? Mert majd a karhatalom átáll? Dehogy áll át, utána a mai kormányhűektől kéne mindent védenie, és akkor megint átállhatna, aztán vissza, aztán át, és a végén mindenki szédülve potyogna a földre. Nettó abszurd, amit csináltok, akkor is az, ha két egész félmondattal intézitek bárki megszégyenítését.

És igen, tessék kinézni azon a kurva hőszigetelt ablakon: az emberek élnek, baszki (ez kedves szó). Élnek, és eszük ágában sincs nem élni, és legfeljebb még több aktív, adófizető, alapjában véve békés ember megy át a határokon családdal együtt is, mint ahogy nagyon, de szó szerint nagyon sokan elmentek már innen. Elmennek inkább, mint hogy Mission Impossible-t játsszanak. Ti megrójátok őket? Én aztán nem. Ennyi alsószekrény között tök logikus a lelépés gondolata. Aztán hazaírnak nektek, hogy mennyire más kint, és akkor ájuldoztok és lájkoltok, és mindenkit gyűlöltök, aki nem segít nektek ugyanúgy élni.

Hoppá.

Az a ti bajotok, hogy képesek vagytok mindenkit gyűlölni, aki nem áll be a soraitokba. Hogy vígan trolloztok bárkit, akivel elvileg egy oldalon lennétek a maffia ellenében, de nem ugyanazt mondja, ami nektek szimpatikus. Az a ti bajotok, hogy bátran sértetek vérig ezreket, csak mert mernek máshogyan látni, mernek sodrásnak ellenállni, egyáltalán: máshogy gondolni. Csináljátok akkor.

Én most mindenkit magára hagyok, csináljátok. Nem megyek tüntetni, nem tartok nagybeszédeket, és márciusig közéletről még csak nem is posztolok, nem kommentelek, semmi. Nehogy megzavarjam a ti nagy győztes önérzeteteket, a győzelem hitének szórását, az ingadozók áthajítós terelgetését. Márciusban majd összefoglalom, miért vagyunk ugyanott. Akkor sem fogtok hinni nekem, de még mindig én leszek a nyugodtabb, igaz, attól még beszélhetek csúnyán.

Dezső úr szerint meg nem beszélhetek csúnyán. Sóhaj. Ha a nyugalmamért állandóan be kell fizetnem két hét Fidzsire az öreget, akkor jövőre se veszek fát. Most, hogy elmondtam neki, hogy talán jogi képviselőre se lenne szükségem, egészen visszarévedt a poharába. És végre nem vigyorog, ez is valami mára.

Inserted Exception

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább