NEHAZUGGY

A megélhetésiekről

Benedikty Béla | 2018. December 29, Szombat | 16:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvastam a minap egy cikket, amelyben a szerző azt írta, az ő hozzátartozója, aki külföldre ment és ott él, nem „megélhetési” meg nem is kalandvágyó, mert ottani polgárral házasodott. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a cikk írója egyáltalán nem úgy értette ezt, hogy akkor a többiek viszont azok. Vagyis hogy mind, akik elmentek, megélhetésiek vagy kalandvágyók. Ezen a megélhetésin viszont ettől függetlenül elgondolkodtam.

Meglehetősen pejoratívak a kifejezés felhangjai, úgy vélem, nagyon sokan, nagyon sok helyen úgy is értelmezik. A „megélhetési” először politikussal volt kapcsolatos. Akkor sem tetszett, mert rossz, erőszakolt szócsinálmány, de a politikushoz valamennyire illik, még akkor is, ha a jelentése ki van forgatva. Viszont nem gondolnám, hogy azokat, akik elmentek, azt a sok százezer, közel egymillió embert megélhetésinek lehetne nevezni. És végképp nem gondolnám (valószínűleg a szóban forgó cikk szerzője sem gondolja), hogy a széttépett családok, a telefonon, skype-on (vagy úgy sem) elérhető gyerekek, unokák ezzel a szótorzszüleménnyel volnának leírhatók.

De mert ezen a megélhetésin elgondolkodtam: szerintem megélni az képes, akinek van pénze arra, hogy ennivalót vegyen és számlát fizessen. Másra többnyire nem jut vagy alig. Ez a megélhetés. A létfenntartáshoz szükséges minimum. Aki pénzért megy politikusnak, nem a megélhetésére elérhető pénzért megy, hanem zabrálni. Befektetett munka nélkül gazdagodni, elszedni mások pénzét. Ez a világon mindenütt így van, némely helyen talán kevésbé arcátlanul kivitelezve, mint Magyarországon.

Nem tudom, ki milyen körülmények közül választotta az esetek többségében a bizonytalant. De amennyire a velük foglalkozó statisztikákat és szociológiai irodalmat ismerem, úgy vélem, a többség nem a létminimum alatt nyomorgók tömegéből ment el, azok itthon vannak.
Azt sem tudom, a „kitántorgók” közül mennyien gondoltak bele abba, hány százalékot képvisel a vágyaikban a több pénz és hányat az emberi méltósághoz közelítő élet. Úgy értem, nem tudom, mennyire tudatosodott bennük az itthoni folyamatos megaláztatás, a naponta izzóra hevített gyűlölet, a szüntelen hazugságáradat. Hogy nemcsak a reménytelen anyagi helyzetükből menekültek, hanem azért is, mert nem akarták látni tovább a magyar történelem eddigi legundorítóbb és legostobább figurájának a tombolását. A seggnyalók rajongását. Az ország és a nép lassú, de biztos pusztulását.

De abban majdnem bizonyos vagyok, hogy már látják, mitől szabadultak meg. Hogy a többség már nem akar hazajönni. Hogy egyre pontosabban körvonalazódik előttük a saját jövőjük és a gyerekeiké. Hogy ők sosem lesznek angollá vagy németté, de a gyerekeik már most azok. És még mindig jobb kisebb-nagyobb honvággyal, darabokra szaggatott magyarságtudattal emberi körülmények között élni, mint ebben az országban eltűrni, hogy idegennek, hazaárulónak nyilvánítsák azokat, akik soha nem is akartak foglalkozni a „hazafiság” fogalmával, mert magától értetődőnek tartották a magyarságtudatukat, nem attól függőnek, hogy ócskalelkű emberi selejtek miképpen ítélkeznek róluk.

Egyvalami talán elgondolkodtató, de az is lehet, hogy csak a saját fájdalmam miatt kapaszkodom valami messze lebegő reményfoszlányba: ha ezt a beteg, fertőző gócot, a csúti primitívet sikerülne nagyon rövid időn belül eltakarítani, akkor itt olyan újjáépítésbe kell fogni, amilyen 1945-ben volt (azt most hagyjuk, mi lett belőle, az most nem szükségszerű). Az új élet teremtéséért sok áldozatra lehetünk képesek, azért talán hazajönni is érdemes…

Áááá, ugyan már.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!