Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Miért is tüntessünk folyamatosan?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mai cikkem közgazdasági szempontok szerint veszi górcső alá az elmúlt hetek történéseit. Ígérem, nem lesz bonyolult, sőt, azt gondolom, hogy ez a rövid fejtegetés nem érne kiskettest sem Paluska Ferenc tanár úrnál, aki a főiskolai, pénzügy tanárom volt.

Gondolataimat ez a három történés indította el:

Az ellenzék elfoglalta a parlament elnöki pulpitusát, ezzel próbálja megakadályozni a „rabszolgatörvény” elfogadását;

• Ellenzéki politikusok a köztévé épületében követelik az 5 pontos petíciójuk beolvasását, válaszul az MTVA vezetősége azt megtagadva, erőszakkal kidobatja őket az épületből;

• Mészáros Lőrinc részvényei több, mint 1 milliárd forintot zuhantak.

Vágjunk bele! Tudom, hogy egy részvény árfolyamát rendkívül komplex és számos tényező befolyásolja. Az elemzések már-már az összeesküvés elméletek határait súrolhatják, leegyszerűsítve azonban a kereslet-kínálat határozza meg, milyen irányba mozdul el az árfolyam.

Mondok egy egyszerű példát:

  • A piacon sok az ingatlan, de kevés a potenciális vevő. Amennyiben én eladó vagyok, és pénzre akarom váltani a lakásom, versenyelőnyt szeretnék élvezni a versenytárs lakásértékesítőkkel szemben, így (sok más mellett) a legegyszerűbb az, ha csökkentem az árat. Olcsóbban adom, tehát kecsegtetőbb a kínálatom a vásárlók számára.
  • Fordított helyzetben, ha sok a vevő, viszont kevés a lakás, akkor nem értékesítem az ingatlanom az első érdeklődőnek, hanem folyamatos áremelés mellett megpróbálom a lehető legmagasabb árat elkérni az ingatlanért. Csúnya szóval élve: profitmaximalizálok.

(Na OK, de mi határozza meg a kereslet-kínálatot? Elsőként a szükség, ilyen a példánk is, hiszen a kecókra szükségük van az embereknek vagy nincs szükségük, de ez ebben a formában nem érvényes a részvényekre.)

A részvényeknél a bizalom az, ami eldönti, hogy én, mint laikus befektető (a professzionális befektető az árfolyam zuhanáson is tud nyereséget realizálni), hajlandó vagyok-e megvásárolni egy adott cég értékpapírját.

Bízom abban, hogy a társaság jó beruházásokat eszközöl, fejleszti a jövőképét, profi ügymenetet folytat, stabil piaci helyzettel rendelkezik…, azaz a befektetett pénzem gyarapodni fog azáltal, hogy a cég folyamatosan erősödik és profitot termel, ezért értékpapírjai többet fognak érni a tőzsdén, mint a vásárláskori értékük.

Van egy mondás, miszerint a rossz pénztől szabadulni kell! Ugyanez érvényes a „rossz” részvényre is. Tehát a bizonytalan, az optimális kockázatot túlzottan meghaladó értékpapíroktól a lehető leggyorsabban szükséges megválni.

Gondoljunk csak vissza, mi van abban az esetben, ha sok az eladó lakás a piacon, de senki se akar lakást venni? Igen, bizony, a piac értékcsökkenéssel reagál! Ugyanez a helyzet a részvényeknél is! Sokan szabadulnak a részvényektől, így csökken az értékük.

Most rakjuk össze logikailag a leírtakat a politikai fejleményekkel.

1. Azt tudjuk, hogy a Mészáros birodalom létezése és gyarapodása egyetlen tényre vezethető vissza, miszerint Orbán Viktor gyerekkori barátja.

2. Azt is ki merem jelenteni, hogy a cégei többségében nem termelő cégek (ok az agraráripari beruházásai kivételek), azaz nincs mögöttük produktum, valós piaci teljesítmény. Az egész egy nagy lufi. A birodalom bevételének jelentős részét a közbeszerzési kiírásokon való sikeres szereplés hajtja, amely nagymértékben függ a regnáló halatomhoz való kötödéstől, és annak való megfeleléstől!

Ha megszűnne Orbán  státusza, ez a ballon kipukkan.

3. Nos, december 12-én olyasmi történik a parlamentben, ami még nem volt azelőtt. Összefognak az ellenzéki képviselők és megpróbálják megakadályozni az aznapra kiírt törvénycsomag elfogadását. Nem járnak ugyan sikerrel (hogy most törvényes volt-e a szavazás vagy sem, ne menjünk bele), ellenben kiállásuk elindít egy tiltakozási hullámot, és az emberek az utcára vonulnak.

4. Folyamatosak a tüntetések, spontán megmozdulások, jelzések, sőt a rendőrséggel több alkalommal is összetűzésbe kerülnek a tüntetők. A rendvédelmi szervek nem egyszer könnygázzal oszlatnak. (Hogy ez helyénvaló volt vagy sem, ebbe se menjünk bele)

5. December 16-án éjjel ellenzéki képviselők a köztévé épületébe mennek, és ott követelik az 5 pontjuk beolvasását, amelytől a demokrácia helyreállításának folyamatát remélik elindítani. Odabent erőszakoskodnak velük, követelésüket nem teljesítik, többeket fizikai erőszakkal kidobnak az épületből. A tüntetők megjelennek az épület előtt, skandálnak és szolidaritásukról biztosítják a bent lévőket.

6. Puskaporos a hangulat. Először remeg meg igazából a Fidesz kormány léce. Bizonytalan, mi fog történni a későbbiekben, de az biztos, kormányváltó a hangulat.

7. A közszolgálati tájékoztatási „rend” felborul, alternatív csatornákon folyik az érdekeltek tájékoztatása – amely igen széles körökhöz is eljut, így külföldi munkavállalókhoz , sajtótermékekhez is -, amely a gyors megmozdulások információs bázisa lesz.

8. December 17-én déluránra a tőzsdei befektetők is reagálnak. Apad a bizalom a papírokkal szemben. Reggel óta szabadulnak a Mészáros részvényektől. Nem lehet tudni, mi fog kisülni ebből a kaotikus helyzetből, rezeg az a bizonyos léc, ők biztos, ami biztos, lépnek. Elkezdik eladni az értékpapírokat. Sok az eladás, kevés a vevő!

Mi is történik ilyenkor?

Négy olyan cég részvénye is forog a Budapesti Értéktőzsdén, amelyik Mészáros Lőrinc érdekeltségének számít. Ezek közül mindegyik veszített értékéből ma (2018. december 17). A délután negyed 3-as adatok szerint:

➢ az Apennin 2,6

➢ a Konzum 1,3

➢ az Opus 0,6

➢ a negyedik pedig 2,2 százalékos mínuszban van.

Ez alapján tehát Mészáros Lőrinc áttételesen milliárd forintokkal lett ma szegényebb. Mondjuk van honnan, úgy tartják, Magyarország második leggazdagabb embere volt idén tavasszal, az akkor becsült 280 milliárd forintos vagyonával. (Azóta kiderült, hogy ő a leggazdagabb magyar.)

Összefoglalás:

Amennyiben folyamatos az ellenállás, az utcai jelenlét, a tömegek tiltakozása, úgy bizonytalan helyzetbe kerül a politikai teljhatalom, emiatt csökken a befektetők bizalma a Mészáros birodalomban, aminek egyenes következménye a Mészáros „nem produktív cégháló” részvényeinek értékcsökkenése, ami közvetve Orbán Viktor zsebeinek fáj, mint az köztudott.

Ezért is van értelme a demonstrációknak!

V. Z. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.