NEHAZUGGY

Ez a sötétben matató gyávaság van annyira undorító, hogy simán megáll a saját lábán

H. Andrea | 2018. December 28, Péntek | 18:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Katalin Jánosinak nincs igaza. Nagy Imrét, Magyarország kommunisták által halálra ítélt és kivégzett miniszterelnökét a jobboldal nem szokta szidni. Különösen nem „tele pofával.” Épp ellenkezőleg. Kommunista múltja és tettei ellenére a nemzet mártírjai között tartja számon.

Alig száradt meg a virtuális tinta a Fidesz-kormány nagyarcú nemzetközi kommunikátorának – a tőle megszokott és elvárható szinten hozott – elegáns riposztján, amellyel Nagy Imre unokáját tette helyre, néhány órával később, a karácsony utáni december 28-a sötét hajnalának leple alatt tüntették el a néhai miniszterelnök szobrát a Vértanúk teréről.

Tudom, hogy már harmadszor írjuk le 24 óra leforgása alatt, de egyáltalán nem feleslegesen: Jánosi Katalin egy meglehetősen kemény hangú, de talán nem indokolatlanul kemény hangú, időközben elrejtett Facebook-bejegyzésben utalt – az érintett nevének leírása nélkül – a puritánság felcsúti atyaúristenének Várba költözésére (nem túl szabatos ez a megfogalmazás, de szándékosan nem fogom cizellálni). Bár a lényegen nem sokat változtat, közben kiderült, hogy nem Orbán 4 milliárdos puritánságának, hanem Kövér házelnök 2,5 milliárdos szolgálati lakásának szólt a nehezmény, aki karácsonyi interjújában a „legrosszabb fajta kommunistának” nevezte Nagy Imrét.

Az unoka (nyolcaskán festőnőként fut, aki egyébként, azaz mellékesen és véletlenül éppen Nagy Imre unokája) pontosan ezt írta:

Az én nagyapám, aki kétszer is Magyarország miniszterelnöke volt (és akit nem átall a jobboldal tele pofával szidni, mint „legrosszabb fajta kommunistát”) a fizetéséből bérelt lakásban lakott… A fizetéséből vett abba bútort, képet, szőnyeget… Mikor halálra ítélték, teljes vagyonelkobzás is sújtotta – csakhogy a bútorán, lemezein, könyvein, ruháin kívül nem volt semmiféle ingatlana, palotái, yachtjai, bankszámlái, külföldi ingatlanai, földjei, birtoka. Annyija volt, mint mikor munkába állt… soha semmije. Úgy hogy kérdem én – KI ITT A LEGROSSZABB FAJTA?

Körülbelül két perc alatt meg lehetne válaszolni ezt a kérdést (kivéve, ha az embert Kovács Zoltánnak hívják, mert akkor egy kocsmai tagadás is megteszi), de egy fokkal fajsúlyosabb dologról van szó annál, mint ami két perc alatt megválaszolható. Akkor is, ha egyáltalán nem újdonság, hogy a Kövér László által vezetett Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság úgy döntött: eltávolítják a Kossuth tér sarkánál lévő Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát.

Az újdonság ebben a történetben – mármint abban, hogy a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén országos ismertségűvé vált, de már akkor is a saját politikai pecsenyéjét sütögető ifjú Orbán röpke három évtized alatt eljutott oda, hogy Nagy Imre is kínossá vált számára – kizárólag a módszer: sötétben, sunyiban, lopakodva, pitiáner módon kiradírozni, átírni, eltüntetni azokat a történelmi eseményeket, ledönteni azokat a szimbólumokat, amelyekkel a nemzeti gátlástalanság politikai kurzusa nem tud mit kezdeni. És mivel a magyar Októberi Forradalommal a jelenlegi orbáni Fidesz nem tud mit kezdeni (Wittner Máriával és Dózsa (1942-) Lászlóval nyomulni akkor is szánalmas lenne, ha az 1956-os emlékévet nem gyalázta volna porig Schmidt Mária történelemhamisító), Nagy Imre szobrának helyére a Horthyék által felavatott, az 1918-19-es vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét fogják visszaállítani, a néhai miniszterelnök szobra meg a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészére kerül át. Jó helyen lesz ott.

Azt én nem tudom megítélni, hogy létezik-e nagyobb gyávaság ennél a váratlan, titokban-sötétben matató eltakarítási hadműveletnél, és hogy van-e rosszabb, gyávább fajta ennél az Európa erős embere által pórázon rángatott bandánál, amelyik szobrokat tologat innen oda az éjszaka leple alatt, amikor mindenki alszik, és hátha senki nem látja, de az én erkölcsi zsinórmértékem szerint ez a kicsinyesség van annyira undorító, hogy simán megáll a saját lábán.

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek. Mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói

– ezt mondta a szájával 1989 júniusában az akkor 26 éves ifjú, nagyratörő felcsúti jogászkezdemény, és immár nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt 30 évben tett, azóta egyenként lehányt kijelentései közül talán egyik sem mutatja meg olyan tisztán, ki ez az elvetélt, rosszízlésű, félművelt futballista, mint a fenti. Én most nem állok értetlenül, pontosan értem, mit jelent, hogy a fenti gondolatok tulajdonosa odáig süllyedt megélhetési-hatalomtechnikai köpönyegforgatásában, hogy 2018 sötét decemberi éjének leple alatt távolíttatja el a Vértanúk teréről annak az embernek a szobrát, akinek koporsója előtt egykor fejet hajtott. Létezik ennél ocsmányabb dolog, mint az, ami ezzel a skizofrén hajlamú egyénnel történt három évtized leforgása alatt, hogy tudniillik korábbi énjét naponta le kell köpnie ahhoz, hogy egyáltalán még meglássa magát a tükörben?

Bárhonnan nézem, szar lehet Orbán Viktorként létezni ebben a NER-től bűzös világban, és belátni, hogy az 1956-os forradalom – a gépírónő és a mániás hazudozó ripacsszínész (=képzelt forradalmár) piedesztálra emelésével együtt is – egy szocialista felkelés volt, de mert mindenből, ami baloldali, sikerült szitokszót csinálni a nemzet ajakán, hát újra kell írni a történelmet, hogy passzoljon az aktuális nemzeti agymenéshez. Ha már a burzsoá demokratikus forradalom nevű vicc nem jött össze. Aztán miután a Schmidt-féle történelemhamisító üzem és a milliárdos propaganda szalagmunkásai rárontottak Nagy Imre emlékére, a jobboldal soha nem szidja tele pofával jeligére (lásd: „a semmiből létrehozott Nagy Imre-kultuszt toltak le a torkunkon, hősnek beállítva egy velejéig kommunista, hazaáruló és szó szerint nemzetvesztő, mérhetetlenül negatív alakot”) és miután Kövér Nemkommunista László a három magánszemély állíttatta szobor eltüntetését is jóváhagyta a Horthy-díszlet javára, már csak ez a szégyenteljes, dicstelen, simlis húzás hiányzott ahhoz, hogy Orbán Viktor és sleppje végleg és visszafordíthatatlanul elvágja magát 1956 örökségétől. Ha úgy tetszik, Orbán most temette el örökre Nagy Imrét. Azt a Nagy Imrét, aki az akasztófa árnyékában sem árulta el a nemzetét. Pontosan azzal a világbajnok gyávasággal és pálfordult eszelősséggel teszi ezt is, ahogyan tíz éve menekül a nyilvánosság elől, ahogyan függönyök mögé bujkál, ahogyan lavírozik a golyóálló mellényében az újságírók között.

Ha jókedvemben lennék, akkor azt mondanám, hogy ez az egész arról szól, hogy emberünk látja magát abban a bizonyos naponta lehányt tükörben, és azt is látja, hogy mi lenne az ő sorsa, ha az a meghamisított, átírt forradalom ma lenne. De mert nincs vadvirágos jókedvem (forradalom meg pláne nincs), csak egy mérföldkövet látok a 2010 óta tartó módszeres pusztításban, a szimbólumok, jelképek, jelentéstartalmak lebontásának végtelenített folyamatában. És már ez sem megy nekik csak ilyen undorítóan gyáva formában.

Hát igen. Ahol a szobrok nem a történelmi emlékezetet szolgálják, hanem az aktuális politikai bűnbanda szája ízét és pillanatnyi édekeit tükröző bálványimádást, ahol a szobrokat csuklóból lehet innen oda tologatni, mint parasztot a sakktáblán, ott bizony az áthatolhatatlan sötétség az úr. Aminek a leple alá bármi és bárminek az ellenkezője befér.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!