Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Neírdalájános és a láthatatlan békemenet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sikeresen túl vagyunk a Neírdalájános című népi játékon. Ez időről időre megrendezésre kerül, talán a vásári komédiák iránti fájó nosztalgia okán. János persze aláírta, ahogy Neírdalápali is aláírta még a kínai kifőzde étlapját is, ha történetesen azt tolták elé. Neírdalájánosnak ugyanis egyetlen funkciója van. Hogy aláírja. Neki megéri, mert élete végéig jár a fizetés, lakhatás, személyzet. Ilyen fasza állása van neki. Ha vége lesz ennek az egésznek, Neírdalájános élete minden napján vidám bódulatban horgászhat és úgy tehet, mint aki ott sem volt. Legalábbis ez a terv. Ennek pedig ez az ára.

A másik János szarabb helyzetben van, neki erősen tekerni kell. Lenne ő szívesen ellenzéki, liberális és demokrata is, ha az jobban megtérül, de sajnos már nincs választása. Ahhoz túlságosan feltűnő vadászkastélyt épített a birtoka közepére valaki, túl drága ingatlanokat vásárolgattak a kiskorú gyerekei. Neki harcolnia kell akkor is, ha semmi kedve nincsen hozzá. Szerencsére nincs egyedül, vannak neki bajtársai. Sőt, van saját karácsonya is, mert van a Fidesz karácsony és van mindenki más szánalmas kis szar karácsonya.

Lázár János/Facebook

Tulajdonképpen egy döglött disznóra is ráégethették volna a feliratot, bár ez így sokkal családiasabb, vagy inkább bajtársiasabb. Küzdenek ők együtt, főleg azért, hogy eltakarítsák az útból Márki-Zay Pétert. Igaz ugyan, hogy a hódmezővásárhelyiek többsége rá szavazott, fideszék ívesen szarnak az emberek akaratára. Az csak olyankor számít, ha az emberek azt akarják, amit a zsebbeszorult kezű akar. Addig is Fidesz karácsony és bajtársak.

A Jánosok mellé bejelentkezett László is, mert vele igazán békés és szép az ünnep.

A házelnök szerint az „egy bolond százat csinál”-elv alapján működik az ellenzék, ennek köszönhető, hogy a parlamenti botránykeltésben mind benne voltak. Kövér László kötelességének tartja, hogy a Ház méltóságát és tekintélyét, amennyire tőle telik, fenntartsa, még akkor is, ha ebben az ellenzék képviselői nem partnerek. (Origo)

Ez legalább annyira vicces, mint az, hogy Orbán Viktor nem volt, nem van és nem lesz vagyonos ember, Kósa Lala anyukája pedig nem strómanja senkinek. Egy mondatban említeni a parlament méltóságát és tekintélyét akkor, amikor oda Kövér Lászlót is beengedik, meglehetősen gyenge humorérzékre vall. A jelenlegi állapotoknál még az is méltóságtelibb lenne, ha egy rinocérosz az elnöki pulpitus közepére szarna és egyenletesen szétkenné az ürüléket.

Úgy hírlik – mármint a pártlapok ezt híresztelik -, hogy a felheccelt ellenzék következő célja a méltóságteljes békemenet megzavarása. Merezekneksemmiseszent. Bádog Zsolt egyelőre nem tudja, lesz-e békemenet és ha igen, miért csak tavasszal (kurva sok meló ám összeszervezni a népet, mert önként hatan mennének, az meg hülyén festene), de az már biztos, hogy nem tudják a csürhékek megzavarni a békét és a menetet, mert kevesen vannak hozzá. Mármint a zavaráshoz.

A lakájmédia lapátolja a trágyát. Vagyis nem lapátolja, hanem gyártja és mindjárt meg is eszi. Ez ilyen önfenntartó cucc, csak tudnám, miért kell milliárdokat beleönteni a mi pénzünkből. Most főállásban azon jajgatnak, hogy nincs is tiltakozás, alig pár Soros-bérenc tüntikézik és szánalom az egész, most sincs senki az utcákon.

Itt tartunk karácsony előtt pár nappal és ha belegondolunk, ez az egész a rendszer keresztmetszete. Neírdalájánostól a büdöstahó portáson és a fideszes bajtársias karácsonyon keresztül a békemeneten át a lakájmédián keresztül a szétesőben lévő zsebbeszorult kezűig. Szánalmasak, ezektől nem érdemes félni. El kell őket takarítani a francba. Aztán azon kell dolgozni, hogy ne látványszánkók legyenek a fa alatt a rászoruló gyerekeknek, hanem hogy ne legyenek rászoruló gyerekek. És rászoruló öregek se. Ebben sokat segíthet az ellopott vagyonok visszaszerzése, a propagandagépezet zabáltatására költött pénz hasznos célra való átcsoportosítása és az érdemtelenül túlfizetett pártszolgák bevonása a munkaerőpiacra.

Hogy ezt a célt elérhessük, sokat segít az a tény, hogy János aláírta, a mocsármédia hergel, az udvaroncok pedig pályakorrekció nélkül keringenek a vezér segge körül. A néhány tucat felhergelt Soros-bérenc, a szánalmas ellenzéki pártocskák és az idióta szakszervezeti bajkeverők (ezeket a szép meghatározásokat propagandistáéknál gyűjtöttem) talán elérik végre, hogy a következő karácsony már nyugalomban teljen.