Október 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Szíriuszi magyarok

A magyar nem a Földről származik. Ez már biztos. Az ember ugyanis „zoón politikón”, vagyis politikai lény. Érdekli, mi történik vele, és beleszólást kíván. Ez a magyarról nem mondható el. Homokba dugja a fejét, és várja a jószerencsét, hátha a baj elkerüli.

Nem fogja!

A fentiekből következik, hogy a magyarnak az sem mond semmit, hogy demokrácia. Vagy köztársaság. Ezek elvont fogalmak, nem adnak érte feles tiplit a sarki bótban. Tehát nem érdekelnek senkit. Diktatúra? „Ja, mondják, vót az Kádárnál meg Horthynál is valami hasonló, de itt vagyunk, túléltük, olyan rossz nem lehet az…”

Hát most lesz!

A magyar homályosan annyit ért, hogy komcsi, meg náci, mindenki vérmérséklete és aberrációja szerint húz egyik vagy másik oldalhoz. Na azt is tudja a magyar, mi a kapitalizmus. Na azt pontosan tudja, hogy abból többet nem kér. Igazából alig tapasztalta meg, de az máris kiderült, hogy az a szabad versenyről szól, a versenytől pedig a magyarok istene mentsen mindenkit! Ott teljesíteni kell! Irgalom atyja, ne hagyj el!

Csak szabad versenyt ne!

Lógni az állami csecsen, az való a magyarnak. Csak az egyik is a maga oldalának szeretné kisajátítani a csecseket, meg a másik is. Az egyik pofátlanabbul, a másik okosabban. Ahogy a Bikini zenekar prófétikusan énekelte: „Mindenki mindenki ellen, mindegy, csak dolgozni ne kelljen!”

Csak dolgozni ne!

Nem a munkahelyekről beszélek, hiszen mindenki tudja, hogy a betevőt meg kell keresni, tehát aki teheti, lehúzza az X óráját böcsülettel, abban hiba nincs. Teljesíti a minimumot, hogy a fizetés meglegyen, aztán boldog karácsonyt. De az értékteremtő munkától a jóisten mentsen!

Az megerőltető!

Még akkor is, ha az értékteremtés adott esetben épp azt jelenti, hogy NEM megyünk be a munkahelyre, NEM húzzuk le éhbérért az X órát, hanem kimegyünk az utcára, és addig ott is maradunk, amíg ez a nyüves kártevő „újarisztokrácia” szuszog. Ez kockázatos, mert mi lesz utána? Még az is lehet, hogy… hogy… hogy dolgozni kellene!

Komolyan! 

Jujj….

BáLa

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!