Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Felébredtünk, valami megváltozott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hétfő este az MSZP elnökségi tagja, Bárány Balázs meghívást kapott az Echo TV stúdiójába, hogy a tervek szerint Velkovics Vilmos újabb boxzsákjaként funkcionáljon. Talán a Mészáros TV szerkesztősége sem ismerte túlzottan a fiatal politikust – be kell hogy valljam, én sem igazán találkoztam még Bárány nevével –, ezért is gondolhatta, hogy majd szépen lejáratják az ellenzéki párt képviselőjét. Ő azonban nem egy fiatal diákaktivista, akit még zavarba hoz a tévéstúdió reflektorfénye, nagyon nem. Bárány Balázs úgy viselkedett mint egy értelmes, valóban a választói többségének akaratát képviselő, beszédképes, meg nem félemlíthető ellenzéki politikus. A videó megtekintése talán velem egyetemben mások arcára is mosolyt csalt már. Lássuk azért még egyszer:

Tegye fel a kezét, aki az elmúlt években találkozott hasonló hazai politikussal! Kezdésként gond nélkül beolvasta az ellenzéki követeléseket egy jóformán köztévén – a Mészáros TV ugyanis az adófizetők lopott pénzéből működik –, amelyre a diákokat korábban gond nélkül megalázó Velkovics köpni, nyelni nem tudott. Igaz volt ez egyébként a teljes beszélgetésre is, ahol az Echo Tv-n szocializálódott nézők valami olyat láthattak, amit eddig talán soha: értelmezhető, higgadt ellenzéki véleményt. Bárány Balázs nem zökkent ki egyszer sem, még akkor sem, amikor a hírhamisításáról is jól ismert Echo TV műsorvezetője öblös hazugságokkal dobálózott.

Bárány számomra – vélhetően sokak számára – egy olyan politikust testesít meg, akire talán évek óta várunk. Egy olyan ember, akinek még a lejárató kérdésekre is értelmes válaszai vannak. Ez különösen most fontos, amikor a teljes ellenzék képes volt végre összeállni egy közös cél érdekében. Hogy ennek mi volt a valós oka, azt sokáig lehetne találgatni, de most nem ez a legfontosabb. Egy dolog fontos most, ez pedig az, hogy mindenki, aki Orbán Viktor ellenzékének tekinti magát, az csatlakozzon az elégedetlenek tömegéhez. Most jött el az idő arra, hogy közösen nyilvánítsunk véleményt, hogy közösen ordítsuk Orbánék arcába: elég volt!

Ahhoz azonban, hogy ezt sikeresen meg is tehessük, minden oldalra szükség van. Még akkor is, ha korábban sokan úgy éreztük: átvertek minket az LMP-től kezdve az MSZP-n keresztül egészen a Momentumig. Bár sokan úgy voltak vele, nem érdemelnek meg még egy lehetőséget, ezt a lehetőséget most megkapták. Megkapták, mert nincs más választásunk, ugyanis nincs egyetlen olyan párt sem, amely képviselné az ellenzékben lévő szavazók többségét. Olyan utolsó lehetősége ez az ellenzéki politikusoknak, amellyel ha nem élnek, akkor a népnek többé már nem lesz rájuk szüksége. Ugyanis bármilyen hihetetlennek tűnik, a nép előbb-utóbb megelégeli azt, hogy nincs egyetlen képviselője sem, és az egyébként őt megillető hatalmat visszaveszi. Abban viszont nem lesz köszönet semelyik oldalon.

Fiatalok és idősek ezrei álltak be olyan emberek mögé, akik nem érdemeltek volna meg még egy esélyt, és remélem ezzel ők is tisztában vannak. Egy olyan megmozdulássorozat élére álltak, amelynek valós célja egy diktatúra végleges elsöprése. Ebből kihátrálni már nem lehet, ugyanis ez nem egy politikai játszma. Egy dühös, immár szinte mindenét elvesztett, jövő nélküli nemzedék nem szórakozásból járja Budapest és a vidék utcáit farkasordító hidegben. Azt hiszem, sokak nevében kérném meg a Bárány Balázshoz hasonló politikusokat arra, hogy lépjenek elő. Olyan emberekre van most szükség, akik képesek értelmes beszédeket mondani, lelkesíteni és képviselni több ezer, százezer embert.

Nem szónokokról beszélek, azok idehaza alig-alig születnek, ezt el kell fogadni. De megoldjuk ezt szónokok nélkül is, ha vannak olyan vállalható, beszédképes politikusok, akik ha nem is az élére állnak a tömegnek, de talán egy irányt mutathatnak. Nem messiást keresünk, félreértés ne essék. Elég az irányt mutatni, a többit már megoldjuk mi, mindannyian. Nincs szükség milliós színpadokra, hangosításra fellépőkkel és kivetítőkre sem. Ezeket megoldja a tömeg. Az a tömeg, melynek egyetlen, valós célja Orbán Viktor elzavarása. A rabszolgatörvény esetleges visszavonása itt már nem segít. Orbán Viktor elszámolta magát, a nép pedig nem csitul többé. Felébredtek, felébredtünk mindannyian és többé már nem kívánunk álomba merülni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.