NEHAZUGGY

Mert nem akarunk néma gyászmenetben sírni

Tóth Ilona | 2018. December 16, Vasárnap | 17:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az a helyzet, Orbán Viktor, hogy egyre több nő dobja el a fakanalat. Porszem csúszott a hatalom családbarát eszményébe. Tudja, Orbán, van a fakanálnak egy rohadt rossz tulajdonsága: üres lábosban nem akar táncot járni. Ha még emlékszik rá, a zsíros kenyeret nem kell főzni, a keverőkanál ilyenkor pihen. Van még egy rettenetes felhasználási módja: szét lehet ütni vele a kislányok, édesanyák, nagymamák fejét az alkoholista, brutális, két lábon járó szörnyeknek. Családon belül marad. Önt ez sem érdekli, mert csak az oxfordi egyetemmel kötött szerződését írta alá a sokat átkozott Soros jóvoltából, de az Európa Tanács Egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról még mindig nem ratifikálták, nincs rajta a végső igen. Miért? Csak. Ráérünk. Jaj nagyon nem, de megoldjuk. Gyűlik a sérelem, mint vörös rózsán a tetű. Vannak női képviselők a Fidesz-KDNP koszorúban, ők aljas módon mindenre csak orbáni beleegyezéssel nyitják ki a szájukat. Akkor, ha csurran-csöppen egy kis lé nekik is. Hatalmi örömnők.

Orbán miniszterelnök, szarba lépett a levegő, ugye, ugye. Előjöttek a nők a konyhából, szegény leskelődő és feljelentő embere a Budai, majdnem ráment: „Kunhalmi Ágnes megpróbált két alkalommal is erőszakkal a Fidesz padsoraiba bejönni, az első alkalommal olyan lendülettel futott, hogy mikor felálltam, nekem jött, és csak a mögöttem lévő képviselőtársamnak köszönhetem, hogy nem estem be a padsorok közé” – mondta. Ezen nekem annyira kell röhögnöm, hogy javasolnám Budainak, a zsebébe is tegyen téglát, nehogy elfújja a lágy szellő. „Nagyon komoly volt a helyzet. Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők„. Nem a testsúlyukkal, hanem okosságukkal, demokratizmusukkal, elszántságukkal törtek borsot az embertelenség és a törvénytelenség megtestesítőinek orra alá a parlamentben. Végre beindultak az ellenzéki nő képviselők is – a sok edzetlen, nyámnyila, hazug, jogsértő mameluk ellen.

Orbán, talán valamikor, még liberális pelenkájában hallhatott a francia forradalomról. Ha nem, akkor elmondom: a nők látták el a családot élelmiszerrel és az élelemhiány, a politikai válság mozgósította az asszonyokat. Tudja, Orbán, amikor 1789-ben a nép nyomora már elviselhetetlenné vált, éhséglázadást szítottak, az utcára vonultak. Később, a harcok idején együtt küzdöttek a férfiakkal a barikádokon.

Tudja, Orbán, mára elszakadt a cérna itthon is, egyetlen normálisan gondolkodó ember sem akar diktatúrában élni, nem akar rabszolga lenni hazájában: itt születtek, itt beszélik szép nyelvünket. Övék az ország, de a burzsujoknak építik. A nők is, főleg, ha szülnek még és még.

Azt hiszem, elnyerhetné az elmútnyócév legjobb fotója címet az a felvétel, amikor Szabó Tímea képviselőnő sípját fújja a Vezér előtt, aki olyan undorral és meglepődve hőköl hátra, mint érzékeny lányka a kibelezett békától. Ebben az arcban benne van az egész Orbán, benne van az összes seggnyalója – folyamatos gyűlölködésével, magasabbrendűségével, mások kirekesztésével. Vadai Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó, Hohn Krisztina, Szél Bernadett, Bősz Anett, Gurmai Zita bátran nők, akiket csak csellel és törvénytelenül lehetett kijátszani a rabszolgatörvény szavazásakor. És ha Orbán a bécsi zabálása közben vetett egy pillantást okos telefonjára, láthatta, mennyi bátran nő volt a tüntetéseken. Lányok, akik nem milliókért akarnak tanulni; asszonyok, akik nem éhbérért akarnak szolgák lenni a munkahelyeiken és kalácsot tennének kicsinyeik elé; anyókák, akiket betegség, éhség gyötör naponta. Azok voltak ott, akik öntudatosan, önérzetesen, felismerve mai helyzetüket most már tevékeny résztvevői akarnak lenni Orbán bukásának – otthon hagyva fakanalat, lexikont, gyerekeket. Orbán, nagyon hideg van, ahogyan 1956-ban.

„1956 decemberében asszonyok néma gyászmenete vonult végig Budapest és aztán több vidéki város utcáin. Budapest másik – talán legnagyobb – tiltakozása egy néma tüntetés volt. Röplapokon szervezték be a fővárosiakat, hogy egy órára szellemvárossá változzon Budapest. …És ott voltak. Az első csoportok fél 11-kor érkeztek a térre nemzeti színű vagy fekete zászlóval, egy-egy szál virággal vagy koszorúval a kezükben. A Himnuszt énekelték. Velük szemben páncélautók és katonák sorakoztak fel… A nők egyre csak gyűltek, sokan a bevásárlásból jöttek szatyrokat cipelve. Elképesztő bátorságról tettek tanúbizonyságot, hiszen nemrégiben Budapesten még vér folyt, a börtönök, fogdák zsúfolásig telve, az utcákon katonák és pufajkások razziáztak, számolatlanul gyűjtötték be a vélt vagy valós forradalmárokat. Senki nem tudta, hogyan reagál a hatalom.

Aztán egyszer csak a katonák megindultak, és kiszorították a térről a nőket. De az ekkorra már több mint tízezresre nőtt tömeg nem adta fel: a Műcsarnokot megkerülve a leeresztett városligeti tó medrén átvágva indultak vissza. A katonákat fél 12-kor visszavonták, ettől kezdve kijjebb húzódva figyelték az eseményeket – a Kádár-rezsim ekkor még nem érezte helyzetét elég stabilnak, hogy erővel lépjen fel.

Megindult a nők menete: kettes hármas sorokban anyák, lányok, asszonyok könnyezve, a Himnuszt énekelve… A környéken is ezrek gyűltek össze, némán figyelték az eseményt. Ami 1956. december 4-én a budapesti Hősök terén lejátszódott, szereplőivel, komor méltóságával a magyar történelem egyik legmeghatóbb jelenete volt.” (Élünk című illegális újság december 4.)

Ne véljenek semmi összehasonlítást a mai helyzettel, csak, ha úgy tartja kedvük. Tudjuk, akkor az álmok megfagytak. Ez többé nem fordulhat elő. Orbánnak, Ádernek, Kövérnek, Poltnak és az életrontóknak mennie kell. Mi nők, ott hagytuk a ránk kényszerített fakanalas szerepet, és nem akarunk fiunk, férjünk, barátunk, apánk kezébe sem vasvillát, sem dorongot, sem fegyvert adni. Mert nem akarunk néma gyászmenetben sírni. Takarodjatok! Nekünk itt jól élni, és nem halni kell.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!