Augusztus 23,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Azok meg ott maradtak maguknak a papjukkal meg a lopós polgármesterükkel

Szervusz, drága egykomám!

Gondoltam, elmesélem a falunkba érkező migránsok történetének a végét, biztosan nagyon érdekel. Talán még emlékszel rá, hogy egy fél falu menedékjogot kért nálunk, mert a polgármester és a pap élhetetlenné tette a falujukat. Megtartottuk a falugyűlést és a végén úgy határoztunk, nem küldjük őket haza, hogy rakjanak rendet, zavarják el a polgit és a szenteskedő cimboráját, mert az csak torzsalkodáshoz vezetne. Befogadtuk őket. Elég üresen álló ház van a faluban (amikor még nem léptünk ki belőled, a fiatalok elmenekültek, mert nem volt megélhetés, orvos, iskola), azokat már régebben helyrehoztuk közös erővel, hogy ne pusztuljanak falu csúfjára. Oda beköltöztek a menekültek.

Hát mit mondjak? Magam sem gondoltam, hogy ilyen folytatása lesz a történetnek. Rendes népek amúgy ezek, nem húzzák ki magukat a munkából. Kiderült, hogy van köztük gyerekorvos, hentes, villanyszerelő, tanár, ápolónő, kőműves, autószerelő és még fodrász is. Úgyhogy nekiláttunk fejleszteni a komfortot a faluban. Éppen ideje is volt, mert a Vilma minden alkalmat megragadott, hogy elpanaszolja a bánatát. Márpedig az ő bánata többnyire abból állt, hogy egy rendes frizuráért be kell buszoznia a városba és még csak egy műkörmös sincs a faluban. Na, most lett neki frizurája helyben, műkörme mondjuk nem lett, mert az iskolai konyhán dolgozik és a szülők megfenyegették, hogy harapófogóval manikűrözik meg, ha megpróbál pirosra pingált húsz centis karmokkal tésztát gyúrni a gyerekeknek. Köztünk szólva meg is értem a szülőket, mi kosz összegyűlhet az olyan köröm alatt. Azt még gyökérkefével se lehet rendesen kitisztítani.

Szóval lett mindenünk, ami még hiányzott. Meg olyan is lett, ami nem hiányzott. Mert az egyik családdal költözött a nagymama is, hogy a jóisten áldaná meg az vénasszonyt mind a két kezével. Ahelyett, hogy sütné a tökösmákos pitét az unokáknak, körbenyargalja a falut, mint egy egyszemélyes hírcsatorna és beszéli a hülyeségeket. Komolyan mondom, komám, a te plakátkampányod se volt semmi, de az öregasszonyhoz képest a kanyarban sem vagy. Hogy az mit össze tud óbégatni, az leírhatatlan. Be nem áll a szája, terjeszti a hülyeséget, mint a te pacalfőző haverod. Tudod, aki rövid gatyában kavarja az üstöt a bulijaidon. Na. De a csoroszja nem ám recepteket, vagy kötésmintákat terjeszt, hanem hogy istentelenek vagyunk, mert még egy papunk sincs és ő itt üldözve van, mint vallásilag sérült. Mondtuk neki, hogy nyitva a templom, menjen bátran és imádkozzon, amennyit csak akar, senki nem fogja megakadályozni benne. De hogy őneki pap kell, meg iránymutatás, mert anélkül ő elárvult bárány. Hát én még életemben nem láttam ilyen bibircsókos bárányt, amelyik mást sem csinál, mint átkoz mindenkit maga körül. Addig-addig óbégatott, ameddig meguntuk. Főleg a Teri unta meg, mert háromszor is az ujjába bökött a tűvel, amikor az öreglány váratlanul a fülébe sikított, hogy úgy nőnek fel a gyerekei az egyház útmutatása nélkül, mint erdőn a fa és vademberek lesznek. A Teri nagyon érzékeny a gyerekeire, senkinek nem tűri el, hogy vadembernek nevezze őket. Meg is értem mondjuk, mert szorgalmas, eszes lurkók.

Az lett a vége, hogy szépen összecsomagoltuk a hárpia motyóját és visszafuvaroztuk a falujába. Ha már szerinte ott minden jobb és szebb, mindenki okosabb és becsületesebb, mint minálunk, élvezze tovább a jólétet ott, ne itt idegesítsen minket. Nem telt el egy hét, már megint ott állt a falu határában, hogy engednénk vissza mégis. Mert mégsem akar ő az imádott falujában éhen halni, annyira azért nem vallásos. Kiderült, hogy mióta ide migrált a fél falu, eléggé szar idők köszöntöttek az ottaniakra. Addig ugye egyfolytában csak üldözték a mi menekültjeinket, hogy lusták, tehetségtelenek, sokba vannak a falunak és csak kárt tesznek, még templomba se járnak és szidni merik a polgármestert és takarodjanak, jobb lesz nélkülük. Na, ezek takarodtak, de valahogy nem lett jobb mégse. Mert ugyanis kiderült, hogy hiányzik a tudásuk, ráadásul ők fizették a legtöbb adót és munkát is adtak az embereknek. Azok meg ott maradtak maguknak a papjukkal meg a lopós polgármesterükkel és se pénze nincs a településnek, se munkahely nincs, se semmi. Csak a vallásuk meg a fenenagy büszkeségük, de abból igen bajos megélni.

Azt mondta a vénasszony, hogy már áram meg víz sincs a faluban, a patakban mosnak az asszonyok. Hát egészségükre, legalább elérték a céljukat, hogy úgy élhessenek, mint az őseik. Az öreglány rájött, hogy ő mégis inkább az orvost választja a füvesember helyett, nem akar a reumás kezével a patakban ruhát sulykolni és megfelel neki, ha házhoz viszik a meleg ebédet naponta. Elmúlt neki a vallása is, meg az ősmagyarsága is. Csak a bibrcsókjai maradtak, de azzal még el lehet lenni, ha muszáj.

Szóval így éldegélünk mi itt az alvégen. Veled mi a helyzet, egykomám? Nőnek az unokák? Biztosan nőnek, mert az a természet rendje. Kezdheted törni a fejedet, hogy miből stafírozod ki őket, hogy ne kelljen csóróként kezdeni az életüket. Mit mondjak? Nem irigyellek. Majd írok még, ha akad egy kis időm. Most elköszönök, mert meg kell éleznem a kapát. Jó az, ha nem akkor derül ki, hogy életlen, amikor hirtelen szükség lenne rá.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS