November 18,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Európai tél

Magyarországon mára gyakorlatilag mindent elnyelt a hatalmi gépezet. A demokratikus intézményrendszer maradványai izoláltak, nem képesek semmi érdemi hatást gyakorolni a dolgok menetére. Eltűnt minden belső kontroll, fék, és ellensúly. Ezeket az elmúlt 10 év alatt szisztematikusan bontotta le az állampárti kormány, miközben propaganda zajával tompította el az érzékszerveinket. Itthon már semmi nem az aminek látszik, bár a kulisszák még állnak. Vannak intézményeink, melyek nevükben hasonlítanak az Európa szerencsésebb felén lévő intézményekre, de a színfalak mögött a kibelezett épületekben már egy egész másfajta munka zajlik. A képviselők nem az állampolgárokat képviselik, a közmédia nem pártatlan tájékoztatást végez, az ügyészség nem bűnt üldöz, a hatóságok pedig nem a közös szabályok betartását felügyelik. A minisztériumokból lassan teljesen elbúcsúznak a „haszontalan” szakmai feladatok, és átláthatatlan propaganda-üzemekké és jogszabálygyárakká váltak, ahol átgondolt terveket készítenek elő a jogállam lebontásának soron következő lépéseire különböző verziókban, forgatókönyvekbe illesztve. Az ilyen tervek azután hosszú ideig lapulhatnak fiókokba zárva, várva a megfelelő pillanatot a kibontakozásra. Amikor aztán végre beteljesül az orbáni rendszerváltás.

Attól félek, hogy ez a magasztos pillanat most jött el. Úgy tűnik, hogy Orbán most látja elérkezettnek az időt, hogy elővegye a legsúlyosabb témákat, és erőltetett ütemben átnyomja a már rég nem bennünket, állampolgárokat képviselő parlamenti törvénygyáron. Mintha ezúttal a szokottnál is arrogánsabban, kendőzetlenül köpné szembe az országot. Provokatívan. Pökhendien. Görcsbe szorul a kéz. Nagyon rossz érzés. De vajon tényleg ez van, vagy változott valami? Van valami tényleg a levegőben? Vajon mitől engedte el most így magát? Ennyire nyeregben érezné magát?

Magyarországon a helyzet változatlan – itt már eddig is totális volt a hatalom. Ha változott hát valami, akkor azt kint kell keresni. Akár hisszük, akár nem, Európa mélyen demokratikus erős államai, és a széles európai közvélemény még mindig komoly visszatartó erőt jelent Orbán felé. Bármennyire is csípte Orbán szemét, erővel nem lehetett pl. bedarálni a független sajtó maradékát, bezáratni a bíróságokat, direktben államosítani a közszolgáltatásokat. Orbán mindig csak addig a pontig ment el, amit még éppen elviselt és benyelt Európa. Egy centivel sem tovább. De egy centivel sem kevesebbig: a rendszer logikája szerint a „kihasználatlan lehetőség”, az el nem lopott forint éppen olyan „megbocsáthatatlan vétek” mint a bicikli túltolása. Erről szólt a pávatánc, ez a pillanat uralása. Ha Orbán valami igazán durva dolgot csinálna, amit az európai közvélemény mélységesen elítél (például látványosan kiderülne a 2018-as szisztematikus választási csalás, vagy egy nagy tüntetésen a tömegbe lövetne), akkor elveszítené a kontrollt a pillanat fölött (pl. az Európai politikusok egyből összezárnának, megindulna Magyarország uniós kizárása, amitől a kormány belföldön is elveszítené a legitimitás látszatát és elfújná a szél). Ha tehát most tovább tolja a biciklit, akkor az azt jelenti, hogy Orbán úgy érzi, hogy megváltoztak az erőviszonyok. De mi változhatott egyáltalán?

Hoppá… a sárgamellényesek. Ők azok. Érdemes a vigyázó szemeket ezúttal is Párizsra vetni, és felületes benyomások helyett alaposan tájékozódni. Mivel van szerencsém némileg belülről is rálátni a helyzetre, lehet hogy később egy hosszabb összefoglalót fogok írni majd a témáról… de egyelőre csak a lényeget emelem ki dióhéjban, magyar szemmel… ami ezúttal is nagyon távol áll attól a képtől, ami a magyar média szűrőjén keresztül a hazai közönséghez eljut. 

Talán azt emelném ki, hogy erős kettősség jellemző a franciaországi eseményekre: a semmiből érkező mozgalomban furán keveredik egy viszonylag békés tömeges tiltakozás egy erőszakos kisebbség látványos pusztító akcióival. Nincsenek igazi vezetők és nincs tárgyalási, megegyezési készség sem. Az alaphelyzetnek vajmi kevés köze van a mai magyarországihoz, sokkal inkább a 2006-os Budapesti eseményekhez lehet hasonlítani. Itt is egy „300 ft-os vizitdíj”-kaliberű megszorítás borította a bilit, de a mozgalom hajtóereje egy széles körben hosszú ideje halmozódó mély elégedetlenség, mely mögött sorozatos politikai csalódások húzódnak meg. A felháborodás jelentős része nyilván jogos, hiszen Franciaországban (és Belgiumban, Hollandiában, stb sem) nem tökéletes minden, bár az ország mélyen demokratikus, a sajtó szabad, az intézmények átláthatóan végzik a valódi (köz)feladatukat. És ez a nyitottság, a tüntetések és sztrájkok évszázados kultúrája mellett egyben sebezhetővé, kiszolgáltatottakká teszi őket. A haragos tiltakozók, hasonlóan a 2006-os budapesti elődeikhez, nem is sejtik hogy mennyi vesztenivalójuk van, és hogy az eddigieknél még valami sokkal-sokkal rosszabb is jöhet. Sajnos nekünk, magyaroknak már kezd némi képünk lenni arról, hogy mire vezethet egy „kicsit korrupt” hatalom indulatból való elkergetése. A franciáknak (belgáknak, hollandoknak, németeknek) viszont még nem volt meg ez a történelmi tapasztalat.

De mit jelent a sárgamellényesek mozgalma Orbán szempontjából? Azt jelenti, hogy, íme, tehát bajok vannak nyugaton is. „Végre – sóhajthat fel Orbán – mi munkám fekszik ebben.”  Azt jelenti, hogy a nyugati demokráciák figyelme megoszlik, sajtója telítődik, reakcióképessége gyengül. Megszűnik az utolsó érdemi kontroll is. „Most kell tehát átnyomni a javát, amit eddig nem lehetett. Most nincs kockázat. Igazi win-win. Ha most csont nélkül átmegy minden (rabszolgatörvény, köz-bíróságok, médiaholding, CEU, MTA…) akkor nyertem, és jövőre már levegőt is csak az vehet, akinek én megengedem. Ha meg utcára vonulnának az emberek… tegyék csak, annál jobb! Hát csak menjetek, vonuljatok most már, ha akartok. A külföldi sajtó csak újabb sárga mellényeseket fog látni. Kiválóan összemosódnak a dolgok: Brüsszel nem tud az itteni mellényesek mellett kiállni, mert ha melléjük állnának, akkor egyben a saját mellényeseik mellé kellene álljanak… azok viszont, hála Vlagyimir és Steve barátom munkájának, nem fognak félmunkát végezni, és ütni fogják a vasat, amíg csak ki nem purcan a hanyatló nyugat… Úgy kell a mocsok Macronnak, még hogy ő próbál oktatni engem demokráciára… Na most megtanulja… kap most még egy pár sárga mellényt tőlem is 🙂

Jó is ha van egy kis balhé, mert Párizsban, Brüsszelben nem fogyhat a lendület. Vegyék csak fel magyarok is azt a kis sárga mellényt! És ha ott vízágyúznak, akkor mi is fogunk. Szólhat bárki bármit? Senki, hiszen ők is csinálják…! Rendkívüli állapot lesz ott? Akkor itt is lesz! 🙂 Egy kis dobálást, gyújtogatást itthon is könnyen lehet szervezni. Sőt minél inkább elszabadul az erőszak annál jobb! A nyomorult vánszorgó demokráciáknak esélyük sincs, ugyanis én akár lövethetek is… és utána is hatalomban maradok. Próbáljon csak bárki bármit szólni… visszacsapni senki nem tud már. Onnantól már minden kiáltás csak olaj lesz a tűzre, arra a lángra, amiben Brüsszel is elhamvad majd. És felvirrad végre a keleti nap.

Emberek, nagyon nagy a baj. Elkéstünk. Nem 1848, nem 1968, hanem egy „arab tavasz” (vagy inkább európai tél) szelleme lengi be Európát. Ezt mutatja Orbán barométere, ezért bátorodott fel a zsebdiktátor. Most már tüntetni is nagyon okosan kell! Nagyon sokaknak ott kell lenni, és nagyon békésen, méltóságteljesen – óvatosan bánni a szimbólumokkal, különösen a sárga mellénnyel! Legyen egyértelmű, hogy itt nem arról van szó, mint Párizsban! A sajtónak is van feladata, felelőssége: mindent ami történik le kell írni egyből angolul is, hogy gyorsan és első kézből értesülhessen a szabad világ reakcióképes maradéka. Nálunk nem dacról, politikai ciklusokon átívelő sérelmekről, egy 25 forintos adóról van szó – itt az életéért harcol egy kis nép. Véletlenül se lehessen semmit összemosni – még ha ezt nagyon sokan meg is fogják próbálni. Mert ha Párizs elesik, akkor másnap Orbán azt csinál amit akar. Tényleg. Senki sem fog a kezére csapni érte.

Bacon

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.