December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már nincs több lehúzható bőrük a munkavállalóknak

Az Orbán-Kósa tandem úgy verte át a melósokat meg a szakszervezeteket, mint fiktívmigráns a szart a szögesdrótos kerítésen. A szakszervezetek ígéretet kaptak, hogy 400 óránál kevesebb túlóra szerepel majd a törvényben, ehhez képest ez változatlan maradt. Kikerült a javaslatból az, hogy csak kollektív szerződésben lehet emelni a túlórakeretet. A munkaidőkeretet három évre növelnék, a teljesített órákat akár évekkel később fizetnék ki. Maradt a 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelhető munkaidő is. Az halvány eredmény: túlórákat csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával rendelhetik elő. Vita nincs. Persze, hogy nincs, mert azt nem tudnak, mindig egy pimasz csak van.

Most Dolgosjulcsi lett iszonyúan mérges, mert elege lett abból, hogy állandóan meg kell felelnie a hatalomnak, állandóan készenlétben állni, sőt úgy viselkedni, ahogyan elvárják tőle fentről és még fentebbről. Szabadsága, akarata kizárva. Az eddig is úgy volt, hogy „a munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely… közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére”. Dolgosjulcsi munkavállalóban számos aggály fogalmazódott meg, mert a munkavállaló olyan robot, ha van ideje, gondolkodni is képes.

Van a bajban. Jó-e, ha továbbra is hajnali ötkor kel fel: mert kipiheni-e magát, főleg úgy, ha éjfél után fekszik le. Addig a program: a kölykök, a férjem uram rendbe rakása; lecke, fürdés, mese és az ember túlkésésének számonkérése. A vásárlás, főzés, etetés, esti mese után nézhetnek-e a férjével szexfilmet (az Egy király tündöklése és bukása helyett) vagy csak szüljön már sok járulékfizetőt. Káromkodhat-e egyet – rohadjon meg! -, vagy lesz beszerelve a csillárba lehallgató készülék és kamera? Imádkozzon a reggeli készítése közben, ha nem, akkor suttoghatja-e – hogy azért az egész család értse, amikor keni a zsíros szendvicseket, fő a tea -, hogy a büdös francba a mindennapi szikkadt kenyerünkkel! Egye napokig az a mitugrász melóőrmester, aki nem engedi ki pisilni, pedig már majd be…; és vajon, melyik Isten szabadítja meg a Gonosztól, aki bitorolja Magyarországot és a hatalmat. Bizony őt ne ítélje meg helytelenül egyik főnök se, ha már termeli nekik a pénzt folyton folyvást. Bizonytalan abban is, hogy elmehet-e melózni a kínai, műszálas pólójában, mert a csipkéset eltette betegsége esetére. Abban nagyon csinos, láttatja a melleit is – nem szilikonos, mint a kis- és nagyasszonyoké. Elég szép és formás. Különben is éljen Hszi Csin-ping és Orbán Viktor örök barátsága, ha kommunista is. Férjének, Dolgosjózsinak is eltette az esküvői öltönyét, de az meg mindig szapulja: bazd meg, mikor vegyem föl, abban mégsem lehet autóalkatrészeket cipelni.

Dolgosjulcsi feszült. Turi butikos szoknyája a térde fölött kettő centivel ér véget, vagy kezdődik, mindegy. Levágjon belőle, vagy varrjon hozzá? Vagy vegyen fel állig gombolt fehér blúzt fekete rakott szoknyával, olyant, mint idős Dolgosné anno a csillebérci úttörőtáborban? Tetszik-e a főnöknek és Kósának, ha majd így megy túlórázni. Busszal zötykölődik dolgozni, mindig betartja: nem késik el, nem kávézik, nem cigizik, nem felesel, nem röhög, nem telefonálgat, nem megy munkaebédre; nem bújik be az irodába csókolózás céljából; nem fogad vendéget, nem hozat whiskyt a titkárnőjével, mert nincsen neki, így nem is megy helyette vásárolni meg a gyerekekért senki. Nyugszik. Jól nevelten viselkedik, nehogy szó és kitessékelés érje áldott munkahelyéről.

Otthon tombolja ki magát Dolgosjulcsi, amikor kéthavonta vasárnap esténként vendégül látják dolgos barátaikat. Náluk akkor van családi és nemzeti ünnep is. A haza mindenek előtt. A második vadász – 1 deci bor, 2 deci kóla – után hajlamos felmondani a barátainak – nem igazán kifinomult Kosztolányi stílusban – az egész magyar, népakarati alaptörvényt. Különös figyelemmel Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és fogyatékkal élőket – a legerősebb atlanti Wilma hurrikántól.

Dolgosék alsóközép vagy alsóalsó munkavállalók. Úgy éljenek, hogy megfeleljenek a kormányzati szándéknak, érezzék jól magukat a munka világában. A szabadságuk, a méltóságuk, a magánéletük a nádirigót sem érdekli ebben az országban. A harmadik vadász után már fújja: hej, közös munka, közös élet, egyszer lehetnének főnökök, munkáltatók Dolgosjulcsiék, mert mégis csak ők fizetik a pénzben nagyon is mérhető új gazdagék luxusát, a honatyákat, honanyákat, a Kósa-félék szapora és alantas ötleteit, de ez sem jön össze. Idős Dolgosné ilyenkor mindig dalra fakad: Köszönjük néked Orbán elvtárs, / Tiéd a hálánk, tiszta lánggal ég. / Reád ha nézünk, büszke az arcunk, / Virágot hintünk, amerre mégy.

A dolgos barátok megbeszélik egymással, az úgy van, hogy az olimpiai bajnok sem évek múlva áll a dobogóra; a harmadikos kisdiák sem ötödikesként kapja meg aktuális bizonyítványát. Itt azonnal csak Orbánnak és sleppjének van kifizetve minden magyar dolgozó bére, túlórája. Sokszorosan. Minden dolgos magyarban benne van a félsz: mi lesz, ha nem adja írásba, hogy túlórázna. Egyszer. Másodszor sem. Ismerve a hazai iszonyokat, akkor majd a hazaáruló lustát kipenderítik, mert lesz helyettük más. Ha még marad valaki Tiszán túl, Dunán innen. Így lesznek Dolgosék dologtalanok, és nem építik a szép jövőt. Úgy látják a dolgos férfiak és nők, hogy ennek a szakszervezeti mini sikernek is annyi hatása lesz rájuk, mint drogériában az illatos halvány lepkefing. Nem akarnak jobbágyként élni Orbán, Mészáros, Garancsi, Tiborcz, Semjén és senki fejedelemsége alatt. Elég volt a felségek látszat kegyelméből, abból, hogy állandóan egzecíroztatják az embereket, mint az ostoba ezredparancsok. Dolgosjulcsinak és barátainak már attól is elmegy a kedve, hogy kéthetente vasárnap esténként családi és nemzeti ünnepen vadászozzanak. Nincs több lehúzható bőrük. Nagyon ingerültek.

Mígnem egy hajnalon egészen fura dolog történik. Dolgosjózsi, ahogy szokott, fél négykor felébredt. Lerúgta magáról a paplant, átölelte Dolgosjulcsit: – Drágám, képzeld, azt álmodtam, én vagyok Spartacus, és felkeltünk. Felesége megsimogatta az arcát: – Már éppen itt az ideje, édesem. Felkelünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.