NEHAZUGGY

Magam sem tudom, miért háborodik fel a gyomrom ettől a kenetteljes, könnyesbús maszlagtól

Molnár Bálint | 2018. December 4, Kedd | 12:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha már a kormány és csatolt orgánumai vasárnap óta tömött sorokban magyarázzák, mit jelent nekünk a kereszténység, az ádvent (lesz bejgli, vagy nem lesz, ki tudja?), a karácsony és mi a példamutató keresztényi viselkedés ilyenkor, megragadom az alkalmat én is, hogy mint hithű liberális főellenség és hazaáruló hagyjam hozzám jönni a szavakat.

Erdő Péter, embercsempészetet hangosan és érthetően ellenző bíboros, esztergom-budapesti érsek hosszas okfejtését használnám ehhez alapanyagul, mely elhangzott a Migráns1 csatornán, advent első vasárnapján. A magyar rögvalóság kontextusában meglehetősen émelyítő ömlengés a maga egészében is aranyat ér, de én most – máskor is szoktam ilyet – tendenciózusan kiragadom a mondanivalómat alátámasztó kvintesszenciát. A nap 24 órájában a közönséget gyűlöletre idomító, újabban a gyűlöletkeltés oltárán saját magát is meghamisító közpénzkanális alkalmazottjánák kérdésfelvetése már önmagában is mellbevágó, de ne essünk kétségbe.

Mikrofonállvány: Utalt rá, hogy ezekben a hetekben sokkal jobban odafigyelünk az elesettekre, a nélkülözőkre. De olyan jó volna, ha ez nem csak négy hétig tartana, hanem ötvenkét hétig. Ha egy picit el tudnánk nyújtani ezt az adventi időszakot, mondjuk az év minden más szakában is figyelnénk a többiekre.

Erdő: Na most az ember olyan, hogy térben és időben él, az érzelmei ünnepek köré, bűnbánati napok köré, gyászidőszakok köré rendeződnek, tehát valóban nagyon emberi, hogy szezonja van ezeknek a dolgoknak. Ugyanakkor azonban – és erre valók az intézmények – nagyon fontos, hogy legyenek olyan szokások, vagy akár legyenek olyan intézményes formák is, amelyek a rászorultak segítését vállalják. Mégpedig állandóan. Na most hogyha valaki eziránt érzékeny, hogyha ráérez arra, hogy milyen jó adni és segíteni, akkor persze ezt eloszthatja az év minden napjára is, jól is teszi. De biztos az, hogy az egyéni kitartás és jószándék mellett fontosak az intézményes formák.

Mikrofonállvány: Ma arra kérte Ferenc pápa a híveket, hogy imádkozzanak a Szíriában és a Közel-Keleten szendvedőkért, az üldözött keresztényekért, de nem csak imával lehet tenni ellenük (így! – szerk.), én úgy tudom, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már szeptember óta gyűjt és tart ez egészen karácsonyig, ugye?

Erdő: Hát igen, de mi gyűjtöttünk már többször, ez most egy többedik alkalom, amikor a közel-keleti üldözöttekért, menekültekért, főként a keresztény testvéreinkért imádkozunk és gyűjtünk a javukra. Na most milyen akcióink voltak? Ugye annak idején Észak-Irakban, aztán Szíriában segítettünk a menekülteknek abban, hogy iskolájuk legyen, segítettünk abban, hogy visszatérhessenek a szülőföldjükre azok, akiknek lerombolták a városát, a falusi lakását. Segítettünk abban, hogy akik a szülőföldjük közelében várják, hogy visszatérhessenek, megkapják azt az ellátást, ami szükséges, hogy kitartsanak ott, ne menjenek világgá.

Mennyire szép, nem? És még arról akkor nem is beszéltem, amiről Erdő igen. Hogy mi, földi halandók és bűnös lelkek ne elsősorban az anyagi javakra gondoljunk, hiszen ha csak abban mérjük például a karácsonyi ajándékot, akkor az igen lelketlen dolog lesz, és nem tudunk neki igazán örülni. Alighanem meghatódtam azon is (még jó, hogy senki nem látta), hogy Erdő Péter szerint a személyes szeretet az, amire az embereknek leginkább szüksége van. Ez az az ajándék, amivel nem csak a megajándékozott fél, de mi magunk is gazdagabbak leszünk. Ezért fontos, hogy karácsony idején látogassuk meg rokonainkat, az idős embereket, akik betegek, vagy azokat, akik börtönben vannak – mondja a bíboros úr, és hát nem gyönyörűen beszél?

Magam sem tudom, miért háborodik fel mégis a gyomrom ettől a kenetteljes, álszent maszlagtól. Mert határozottan annak érzem. Úgy érzem, hogy gyalázatosan vastag bőr van azon az ájtatos pofán. Annak fényében különösen, ami itt Erdő Péter és társai vigyázó szemei és mély hallgatása által kísérve történik kilencedik éve. Amit néha megszakít egy-egy advent, egy-egy karácsony, amikor még sűrűbben, még nagyobb rivaldafényben és lehetőleg főműsoridőben lehet nyomni az ilyen megejtő-megható-könnyesbús dumákat arról, hogy mit kellene tennünk az év 52 hetében minden nap ahhoz, hogy ne tűnjünk lelketlen barmoknak.

Hát akkor belerondítok ebbe az undorító adventi tömjénfüstbe, jó? Csak azért teszem, mert nekem speciel lesülne a bőr a képemről, ha a 2015 nyara óta a keresztény kormány által minden fronton hergelt, gyűlöletre kondicionált populációnak most arról osztanám az észt, hogy miként kell az elesetteken segíteni. Ha némán, fejemet elfordítva végignéztem volna, hogyan megy át a hatalom úthengere a legelesettebbeken, hogyan fércelik alaptörvénybe a nyomorúság büntethetőségét, hogyan uszítják viszkető tenyérrel a menekültek ellen az országot, ahol az egyház közpénzzel fémjelzett sikerszériájának árnyékában 2 millió ember küzd a mélységes nyomorral. Saját magamtól is simán kifordulna a belem, ha a közel-keleti üldözött keresztények iránti aggodalmammal párhuzamosan nem tiltakoztam volna soha, amikor a hatalom magyar embert uszított magyar ember ellen azért, mert nem elég nemzeti, nem elég fideszes, nem elég műanyagkeresztény, nem elég romlott és erkölcstelen ahhoz, hogy szó nélkül eltűrje, amikor kollektíve bűnözőnek kiáltanak ki háború elől menekülő szerencsétleneket.

Mondjuk én már rég nem értem, egyáltalán hogy lehet komolyan venni ennek az embernek egyetlen szavát is, aki a menekültekkel szembeni megértést a keresztény vallástól teszi függővé, és aki szó szerint képes volt azt állítani, hogy a katolikus egyház embercsempésszé válna, ha befogadná a menekülteket? Nem terroristákat, nem bűnözőket, hanem menekülteket. Azt hiszem, nincs annál visszataszítóbb, mint amikor a közpénzmilliárdokkal megvásárolt egyház (tisztelet minden kivételnek!) elöljárója – aki tavaly pátosszal teljesen megáldotta a Hajléktalan Jézus szobrát abban a VIII. kerületben, amelynek akkori polgármestere még a lakájmédia szerint is háborút indított a hajléktalanok ellen – egyetlen szó nélkül eltűrte, hogy a rokkantakat, betegeket, hajléktalanokat árokba rugdossák, szobrot emelve nem csak a törvénytelenségnek, hanem az elemi embertelenségnek.

Gyalázatos, hogy nekünk magyarázza Erdő Péter, mikor van szezonja az odafigyelésnek és miről szól az emberi szeretet, és hogy micsoda lelketlen gecik vagyunk, ha ajándékokban mérjük a karácsonyt. Nem lenne elvárható ezektől a szent emberektől, hogy ha már a választási kampányokban meggyőződéssel hirdetik az igét arról, hogy kire lenne jó szavazni, akik az év 52 hetében sunnyogva-egyetértve szemlélik, hogyan pusztítja el a gyűlölet az emberi jóérzés utolsó morzsáit is, ilyenkor legalább maradjanak csöndben, vagy ha megszólalnak, tegyenek úgy, mintha még foltokban lennének emlékeik arról, hogy mi a küldetésük?

Nem, úgy érzem és a fenti ábra is azt mutatja, hogy egyáltalán nem elvárható. Úgyhogy majd amikor egyszer csak kijózanodik ebből az álkeresztény bódultságból a társadalom, ne felejtsék már megkérdezni Erdő Pétert sem arról, hogy szerinte neki mi a felelőssége abban, hogy a legordasabb eszmék keresztény mázba csomagolt terjesztése felemésztette és önmagából kivetkőztette az országot.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!