Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nemzeti érzéketlenítés

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jogtalanul vegzálta a Soros-gimnázium az egyik diákot

A Soros Györgyhöz köthető budapesti gimnáziumot, a Közgazdasági Politechnikumot 200 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság, amiért az egyik diákjuk ellen szabálytalanul folytattak fegyelmi eljárást. A diák édesanyja szerint fiát azért büntették a mondvacsinált indokokkal, mert ellenállt az iskola tanárai által folytatott kormányellenes propagandának. (Origo via Magyar Idők, 2018. november 29.)

Hadd ne azzal kezdjem, ami először eszembe jut erről a „cikkről”… Inkább indítanám úgy, hogy gratulálok, amiért sikerült egy 2015-ös esetet ilyen fürgén, frissen előrángatni, és máris megtalálni benne Soros Györgyöt.

A szóban forgó diákot és ügyet nem ismerem, nem célom és nem tisztem kommentálni, hogy mi történt, és mint minden jó érzésű szülő, én is sajnálom, ha jogtalan sérelem ér egy gyereket. A szóban forgó iskolát viszont nagyon is jól ismerem, mégpedig személyes tapasztalatból, nem valami Soros György rajongói klub teadélutánjáról (ez itt az irónia helye, az ostobábbak, NERencsétlenebbek és külön az Origo alkotói kedvéért megjegyzem, hogy az iskola NEM tart Soros György rajongói klubokat és egyéb hazafiatlan libsibolsi teadélutánokat…)

A cikkben említették, hogy „ az iskola a jelentős támogatások mellett magas tandíjat számít fel… arról azonban [a szülők] nem kapnak tájékoztatást, hogy ezeket a milliós tételeket mire fordítja az intézmény”. Ordas hazugság, kilóg a mérföldes lóláb a szélrózsa minden irányába. Az iskola rendszeresen tájékoztatja a szülőket erről, mégpedig nem csak a bárki által elérhető honlapon, hanem úgy is, hogy az igazgató asszony minden év első szülői értekezletére minden osztályba külön bemegy, és beszámol arról, hogy az iskola mire költötte az alapítványi hozzájárulásokat (ami mellesleg nem tandíjnak minősül, épp ezért számol el vele az iskola átláthatóan!).

Ami pedig az „érzékenyítést” illeti, az egész országra ráférne, nem csak egy középiskolányi diákra. Az iskola aktív a „plusz egy szendvics” akciókban, ennek keretében a diákok rendszeresen bevisznek fejenként egy „plusz” szendvicset, amit eljuttatnak a hajléktalanszállókra. A kedves kormány hogyan is segíti a hajléktalanokat? Ja, tudom már… diszkriminatív rendeletekkel, karhatalmi cseszegetéssel, és felháborító, hergelő propagandával (lásd még a „Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindnyájunk türelmével” cikkecskét, és hasonlókat). Az iskola diákjai számára önkéntes tevékenységek elérhetőek, ahol többek között fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkoznak. A dicső törvényhozók mit is tesznek a fogyatékos állampolgárokért? Igen, persze, visszavezetik őket a munka világába, azaz megvonják a támogatásaikat. Vége-hossza nincs annak, ahogy a kormány „jóvoltából” megy az agymosás, hergelés minden és mindenki ellen, a szó szoros értelmében tombol az „érzéketlenítés” az összes állami médiában… szóval el lehet menni a jó kur… izé… az Óperencián túlra mindenkinek, aki szerint rendben van, hogy ki kell pellengérezni, meg kell vetni azokat, akik még mindig egy emberséges társadalomról álmodnak, és tesznek is érte valamit.

Visszatérve írásom elejére, ami egyébként először eszembe jutott erről az Origo cikkről, az az, hogy a jó illatos prostituált édesanyukáját annak, aki képes kiszenvedni a tollából egy ilyen irományt abban az országban, ahol az „állami” iskolákban hit-és erkölcstan folyik a csapból tiszta víz helyett, a tankönyvekben történelemórán Orbán Viktorról tanulhatnak a diákok, és osztályfőnöki óra keretében simán toboroznak határvadászokat a gimnáziumokban, mindezt Ártunk és Ormányunk védőszárnyai (és költségvetése) alatt. Pfuj.

Goitein Vera

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.