NEHAZUGGY

Mert néhány ócska bűnöző gazdag akar lenni

Forgács Erzsébet | 2018. November 30, Péntek | 10:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Írtam a minap egy cikket arról, amit Angliában tapasztaltam. Arról, ami jó volt, amit szerettem benne. És jött egy olyan hozzászólás, ami mellett nem tudok, nem is akarok szó nélkül elmenni. Nem kommentben válaszolom meg, mert félő, hogy más is téves következtetésre jutott. Itt fogok érvelni, hátha érdekel másokat is a hozzászólás íróján és rajtam kívül.

Most lehet hogy utálni fogtok, de egyáltalán nem örülök ezeknek a külhont egekbe emelő írásoknak! Nem azért mert én már nem is tudnék menni sehová koromnál fogva, hanem mert itt szeretném jól érezni magam és nem azt olvasni, hogy hú! idegenben milyen príma! Hogy csak ott vannak jó emberek, csak ott segítőkészek! Itt a nyóckerben is vannak kedves és jó emberek és gondolom az országban azért még számtalan jó ember van! Azt akarjátok elérni, hogy akkor most már minden jó ember menjen el? Nem élvezet ilyent olvasni! Inkább arra kéne törekedni, hogy az ittlevő rossz emberek megjavuljanak. Persze egyszerűbb fogni a batyut. Kiborultam! (Ágnes)

Visszafelé haladok. Nem, egyáltalán nem egyszerűbb fogni a batyut. Nehezebb, mint behódolni és elfogadni, hogy ez van. Sokkal nehezebb. Aki ezt a megoldást választja, az megfizeti az árát. Ugyanis nem könnyű dolog idegenben újra kezdeni. Nem könnyű itthagyni mindazt, amit ismer és szeret az ember. A családot, rokonokat, barátokat, a parkot, ahol először csókolóztál, a cukrászdát, ahol tudják, mit szeretsz, az utcát, ahol a suliba mentél minden nap, ahol bicajozni tanultál. Nem könnyű elmenni idegenbe idegenként. Aki ezt választja, jó okkal teszi. Mindenkinek egy élete van, maga dönti el, mihez kezd vele.

És nem, soha, egyetlen cikkünk sem arról szólt, hogy tessék innen elmenni. De sokan nem tudnak rálátni arra, hogy milyen más országokban az élet, márpedig jó lenne legalább néha szembesülni azzal, hogy lehet sokkal jobb, mint ami itt minket körbevesz. És nem azért fontos ez a tudás, hogy oda vágyjon mindenki, hanem azért, mert ezt itt is meg lehetne teremteni. Sőt! Mesélek valamit.

Falun nőttem fel. Mégpedig egy kis zsákfaluban töltöttem életem első hat évét, majd elköltöztünk. A nagyszüleim ott maradtak, ezért időnként hazalátogattunk. A szüleimnek nem volt autójuk, de apunak volt szolgálati autója sofőrrel. Ha évente egyszer-kétszer a szülőfalumba, vagy annak a környékére szólította aput a munkája, akkor mentünk mi is anyuval és rokont látogattunk. Emlékszem, egyszer a sofőr nem akart bejönni a nagyszüleimhez. Kellemes idő volt, azt mondta, inkább sétál, szétnéz a faluban. Egy óra múlva megpakolva került elő. Demizson bor, üvegben pálinka, sütemény, gyümölcs, tojás, gomba, az ég tudja még mi volt nála.

Aki nem a mostani borzalomban nőtt fel, az tudja, mi történt. A többieknek elmesélem: idegen jött a faluba, összeszaladt az utca népe. Kérdezgették, kicsoda, honnan jött. Az egyikük hozott pogácsát, most sült ki, ilyet biztosan nem evett még a messziről jött idegen. A másik bort hozott, saját. A pálinka is saját (kuktában főzte nagyanyám is), a szembe szomszéd most jött az erdőről, ő friss gombát hozott. Senki nem akart lemaradni, nehogy az idegen azt gondolja, itt nem jó emberek élnek. Kinek mije volt, azt adott. És jó szívvel adott. Félelem nélkül. Ha történetesen abban a kis zsákfaluban, vagy bármelyik másikban lerobbant volna az autó, került volna szállás, meleg vacsora is. Emberségből. Természetes segíteni akarásból.

Ma ezt már nem tudom elképzelni. Ma ugyanabban a zsákfaluban talán baltával kergetnék az idegent, de ha azt nem is, biztosan nem gyűlnének köré, nem vendégelnék meg. Mert ki tudja, miféle migráns, milyen rossz szándékai vannak? Olyanok voltunk, ilyenek lettünk. Nem olyannak születtünk, amilyen módon ma élünk. Ez nem természetes állapot. Nincs belénk kódolva. Nem a genetika szabta meg azt a zsákutcát, amibe bevergődtünk. Mesterséges minden, hazug és álnok az összes útjelző, ami ide vezetett. Az embernek nem lételeme a rettegés, a gyűlölet. A magyaroknak sem lételeme. Nem kötelező így élni. Lehet úgy is, ahogy azt más országokban teszik. Nem csak rajtunk múlik, hiszen Angliában és Spanyolországban is (és még számtalan helyen) már az óvodától kezdve tanulják egymás elfogadását. Spanyolországban már az előző (azóta megbukott) kormány idején is kint volt a tábla a városházán: Isten hozta a migránsokat. Számtalan városban ott volt, hiába hazudja az orbánmédia, hogy a jelenlegi baloldali kormány idején lett ilyen az ország. Ez nem igaz. Elfogadóak és befogadóak ott is, más országokban is. Ahol a migránsgyűlölet igazán gyökeret tud ereszteni, ott nincsenek migránsok, sem menekültek. A mindenkori kormány felelőssége, hogy mit kommunikál a társadalom felé. És ez a kommunikáció az adott ország életminőségét is nagyban meghatározza.

Igen, toleráns, befogadó, elfogadó emberek között jó élni, ingerült, rettegő, gyűlölködő emberek között meg nem jó. A megoldás az, hogy ezt az országot kell élhetővé tenni, nem pedig az, hogy oda megyünk, ahol jó lenni. De ameddig a társadalom többsége nem óhajt szembenézni a problémával és nem akar változtatni rajta, addig sokak számára nincsen más lehetőség, mint elmenni innen. Ez mindannyiunk problémája és súlyos árat fogunk még fizetni azért, mert néhány ócska bűnöző gazdag akar lenni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!