December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lovakrul

Mottó: A napokban megjelent sajtóhírekkel szemben – ahogy arról korábban már tájékoztatást adtunk -, az intézmény koraszülött osztálya nem zár be. Kapacitáshiány miatt – az illetékes tárcával folyamatosan egyeztetve – a PIC előre láthatóan 2018. december 16-tól kezdődően rövid időre, átmenetileg elsődlegesen a Semmelweis Egyetem és a Szent János Kórház azonos profilú osztályaira intézményekbe irányítja a veszélyeztetett kismamákat és a koraszülött csecsemőket.

             
Kaptam egy meghívást a nagycenki Ménösszpontosító Állomás megnyitó ünnepségére. Nem most, negyvenvalahány évvel ezelőtt, nem emlékszem pontosan, mikor, kerestem a neten, nem találtam, nyilván már nem létezik az intézmény, a fiaim születése óta nem követem az eseményeket. Minap egy barátomat kellett felhívnom, mert nem jutott eszembe két ló származása, egyszerűen elfelejtettem Telstar és Kleon papájának és mamájának a nevét (pedig ezeket valamikor azonnal soroltam, ha valaki kérdezte, még a külföldről hozottakat is). Bocsánat, a Méneskönyvben ez a sorrend, a lótenyésztésben is dühöng a hímsovinizmus. Valamikor a hatvanas években egy idomárral (tréner, tetszik tudni, a legközelebbi lóismerő, „gazdája”, tanítója, ápolója, felettes énje a lónak, elvileg mindentudó), egyszóval egy trénerrel beszélgettünk futam előtt az esélyekről, azt mondta, nyerni fog a lova. Én meg azt mondtam, esik az eső. Nem baj, mondta ő, jó az ő lova ilyen időben is. Igenám, mondtam én, de ott van a mezőnyben elfelejtettemhogyhívták, annak a mamája kiváló sártaposó volt (a mama nevére emlékszem, Tamariscus tényleg széles patájú, vékony csuklójú kanca, mély talajon verhetetlennek számított). A tréner nézett rám, na és aztán. Az apja viszont elsüllyedt. Aha. És ha valaki jól örökít, az a papa, mi? Úgy mondják. És tényleg úgy mondták. Szerintem jórészt még ma is úgy mondják. Szépek voltak például a Seebirk-csikók, sőt gyönyörűek, Seebirk jól örökített. Igaz, Seebirk majdnem minden versenyét megnyerte, a fekete, karcsú csodaszép csikói meg egy agárversenyen is utolsók lettek volna. Azaz Seebirk a küllemét örökítette remekül. A nem olyan csodaszép feketék, akikben volt kicsi a mamájukból is, azok viszont jók voltak.

Naszóval Ménösszpontosító Állomás. A kancák meg szanaszét, a rendes fedeztetési szokás szerint (ha jól emlékszem, szovjet módszer) a basa egy helyben, a lányok meg utaznak, ha a tenyésztők akarnak valami jót. Védhető persze, jó fedezőmén kevesebb van, de akkor is. Jó anyakanca meg voltaképpen még kevesebb van, miért nem építünk egy Kancaösszpontosító Állomást? Lényeg az, hogy nem sikerült rájönnöm, mi értelme van egy ilyennek, de szépen megcsinálták, a padló fakockából, az itató a megfelelő oldalon, boxajtó finoman gördül – mondom, szép volt az egész. Szerencsére korán érkeztem, azaz érkeztünk, a két fiam későbbi mamája is velem jött, e közlés nem holmi privatizálás, lesz jelentősége. Végignéztük az istállókat, aztán kitakarodtunk, jöttek az elvtársak. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Burgert Róbertet, a bábolnai önálló birodalom, állam, köztársaság mindenható urát (éppen csak saját pénzt nem veretett), az egyik legkiválóbb embert, akit ismertem (ő hívott meg, pedig tudta, mert szóltam neki, hogy persona non grata vagyok, pártunk és kormányunk éppen átfogó vizsgálatot indított ellenem, azt mondta, leszarom), kimentünk a nagycenki Széchenyi-kúria kertjébe (annak a szélén álltak az istállók). A kastély bejárat fölötti erkélyén kisebb csoportosulást észleltem, közelebb menvén felismertem egyenként a konyakozó elvtársakat. Jó, hát ez bizonyára érdekesebb, mint a lovak odaát. Érkezett néhány egyszerű látogató, aki be akart menni a múzeum gyanánt közismert épületbe, de nem lehetett bemenni, mert az ajtó zárva volt. Egy papírra rá is volt írva, hogy ZÁRVA. Még jó, nem? Bemegy a plebs és megzavarja a miniszter, a nagykövet, a megyei elsőtitkár meg a nyavalya emlékszik a többire zavarhatatlan időtöltését.
Na valami ilyesmit mondtam el a szerda esti tízpercemben (szerkesztő a valószínűtlenül kiváló Balyó Mária, a Magyar Rádió jónéhány emlékezetesen nagyszerű szerkesztője közül az egyik legemlékezetesebb, attól tartok, már nem sokunknak, neki is szóltam, hogy vizsgálat van ellenem, ő azt mondta, nem érdekel).

Berendeltek a Fehér Házba. Így nevezték széles körben az MSZMP központi bizottságának a székhelyét, most képviselői irodaház – egy épület nem tehet róla, kik költöznek beléje. Azt mondták, eddig tűrték a tűrhetetlen aknamunkámat, amivel lépten-nyomon kárt okozok a szocializmus ügyének (vagy valami ilyesmi), és el is nézték volna, de hogy még hazudok is, az már valóban mindennek a teteje, hogy megvádolok olyan kiváló embereket (felsorolás), akik soha nem tennének olyat, hogy bezárnak egy múzeumot, és így akadályozzák a szocialista embertípust az ő művelődésének magasztos céljának elérésében.

Mit tehettem volna? Visszamentem a Rádióba, leadtam a magnót, kiürítettem az íróasztalomat, hazamentem. Elmeséltem otthon, mi történt. A később születendő fiaim mamája akkor megkérdezte, hová tettem azokat a fényképeket, amiket Nagycenken készítettem, neki úgy rémlik, kell lennie közöttük az erkélyről is felvételnek.

Berohantam a Gyulai Pál utcába, a Hírlapkiadó Vállalat egyik laborjába, a lányok azt mondták, csináltak kontaktot a negatívról, de nem hiszik, hogy még megvan, nem jelentkeztem. Megvolt. Adtak nagyítót, azzal szépen olvasható volt a ZÁRVA felirat, fölötte az elvtársak arcát finom kontrasztokkal rajzolta ki a csodálatos Zenit nevű szovjet fényképezőgép optikája. Több kép is volt, például egy családról, amint nem éppen barátságos arckifejezéssel nézik az erkélyen konyakozókat – életem egyik legtökéletesebb kompozíciójaként tartom számon. 13×18-as nagyításokat kaptam, a laborosok olyan gyorsan dolgoztak, mint talán soha.

Bevittem a pártközpontba az összeset, hamar fogadtak, kiterítettem az asztalra a fotókat, és mint egy triviális krimiben, közöltem, hogy a negatívok biztos helyen vannak (természetesen a laborban hagytam őket). Kiküldtek a szobából.

Két hét múlva érkezett egy levél a Rádió elnökségére, hogy az ügyemben folyó eljárást megszüntették. Tetszik érteni? Az elvtársak szembesültek a valósággal, és a maguk módján elszégyellték magukat.

Akkor percekig káromkodtam, hogy mit képzelnek ezek magukról, legalább bocsánatot kérnének. Akkor azt hittem, annál a rendszernél nincs lejjebb.

Mondjak még valamit? Vagy kérdezzek?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.