NEHAZUGGY

Ez részemről egyszerűen a mélységes undor és megvetés kifejezése

Benedikty Béla | 2018. November 25, Vasárnap | 16:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,629,337 forint, még hiányzik 370,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Általános iskolában volt egy tanárnőnk, őt Szagos Néninek hívtuk, mert kölni illata volt. Az ötvenes évek elején kevesen használtak kölnit, és hiába volt a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola az országban a legjobb (abból lett a Fazekas), azért csak nyolcadik kerületi proligyerekek jártak oda, mi a sparheiton fővő pejsli szagához szoktunk. Úgy emlékszem, a Szagos Néni ápoltnak látszott és jól öltözöttnek, más korban, más iskolában talán nem lett volna feltűnő.

Viszont például Szabó Magdának is jó illata volt (nem kölni, inkább csak tiszta illat lehetett), és ő is ápolt benyomást keltett, de őt Magda néninek hívtuk. Meg tanárnőnek. Semmilyen gúnynevet nem adtunk neki. És Weisz Győző, a tornatanárunk is Győző bácsi volt.

Nem tudom, egy tanár tudja-e, mi a gúnyneve, szerintem tudja. Legalábbis azt, hogy van neki. Amíg tanítottam, elég ritkán mentem be a tanári szobába (több okból, ezeket most hagyjuk), de rémlik, hogy a jófej tanárok egymás között a diákok adta nevet használták a kollégáik megjelölésére. Néhány évvel később találkoztam egy lánnyal az egyetemen (visszajártam szemináriumvezetőnek a Nyelvtudományi Intézetbe), ő mondta (a „régiszépidőkről” beszélgettünk), hogy első nap, miután kimentem óra végén az osztályból, valaki azt mondta rám, hogy a „Colos”, de lehurrogták, hiába védekezett a „keresztapa”, hogy dehát mindenkinél nagyobb, nem maradhattam az. Az a lány azt mondta, az nem jó, ha valakit nem a nevén neveznek.

Igaza volt. Azóta értékmérőként alkalmazom a „beszélő” neveket (ezek lehetnek gúny-, csúf-, becenevek), nagyjából mindegy, általában találó szót ragasztanak arra, aki nevetséges, félelmetes, otromba, szánalmas és ki tudja még milyen, a lényeg az, hogy van valamilyen rikító tulajdonsága, ami az esetek többségében nem rokonszenvet vált ki a környezetéből. Talán nem esem túlzásba, ha azt állítom, minél több ilyen neve van valakinek, annál kevésbé tiszteletreméltó. Ha egy okos embert elneveznek mondjuk Professzornak, az társadalmi osztálytól függetlenül azt jelenti, hogy az illető valószínűleg okosabb a többieknél, de a megnyilvánulásai kellemetlenkedők, lenézők, egyszóval ellenszenvesen okos.

A csúti beteg, a falusi szájszélnyalogató futballista nevét én például még soha nem írtam le, amíg a Rádióban beszéltem, soha nem mondtam ki, egyszerűen azért, mert az illető nevének bárhol való megjelenítése bepiszkolná azt a felületet, ahová rátenném (még mielőtt valaki gyanakodni kezdene, hogy valamiféle fetisiszta vagyok, ez részemről egyszerűen a mélységes undor és megvetés kifejezése). Van egy olyan gyanúm, hogy a gúnynevek variációs mennyiségének növekedése fordítottan arányos az illető megbecsültségével.

Azt én tudom, hogy akiről itt szó van, az egy iszonyatosan buta ember (még mindig elég kevesen tudjuk, még mindig sok értelmesnek tekinthető tojásfejű van, aki fejcsóválva közli, hogy az illető tehetséges és agyafúrt, nem antiszemita, nem diktátor, csak hát… nix, nincs csakhát, összefoglaló tulajdonságként nyugodtan megállapodhatunk a baromi butaságban, amennyiben képesek vagyunk felfogni, hogy egy nem buta ember például képtelen a gonoszságra, a gyűlöletre, a kártékonyságra, a mások megalázására és így tovább, minthogy az „okos” fogalma nem elsősorban adathalmazok használatára való képességet jelent, hanem mindenekelőtt az emberre jellemző viselkedési, erkölcsi kategória, a másokhoz és a környező világhoz való pozitív alkalmazkodóképesség megnyilvánulása, annak tudomásulvétele, hogy a saját szabadsága egy másik ember szabadságának a pereméig terjed). Egyszóval tudom én, hogy ez a baromfiszaros udvaron szocializálódott, nagyon szűk korlátok közé szorított köztörvényes kislétszámú nem lát ki a saját rögeszméinek a hulladékai alól, de vajon hallotta-e már, hogy a saját jellemtelen seggnyalóin kívül nincs írástudó, aki ne valamilyen gúnynéven emlegetné? És ha hallotta, vajon képes-e felfogni, hogy ez nem a befogadás és elismerés jele?

Nem hiszem. Ha ezt itt elolvasná, egy szót sem értene. Ha ebből itt fenn valami megérintené, akkor az volna, amire a képességei egy valamirevaló országban predesztinálhatnák: mosodai alkalmazott egy harmadosztályú futballklubban, akinek szabad belépése van az öltözőkbe, és a pálya széléről bármelyik hazai meccset végignézheti.

Arra sajnos nem telne, ha a csapat messzebbre utazik. Arról majd másnap az újságból.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!