Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A gőztől nem látja, nem hallja, nem érzi, hogy tolat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mindent bevet a családbarát kormány. Azt nem tudom, parancsra, ígérgetésekre, ámításra miért szülnének a nők gyereket, miért vállalnának a családok bébi sorozatokat. Mifelénk még úgy tartják, hogy a gyerek szeretetből jön a világra, elboldogulunk vele valahogyan a kormány kukkoló szemei nélkül is. Mindent bevetnek, és egyre szánalmasabbak, azt hiszik, a konzultációs álkérdéseikkel úgy meghatódnak a szülők, hogy óvodányi gyerkőc szaladgál majd körülöttük – ha van hol. Mindent bevetnek, még a művészeteket is segítségül hívják, ha már művészetnek lehet nevezni, amit legutóbb láttam. Szobrokban jól állunk. Ami nem tetszik, azt eltakarítják az útból a műértő politikai szivacsok, márpedig útban van nekik a József Attila-, a Nagy Imre-, a Károlyi-szobor – csak nehogy a Lenin-szobortemetőben végezzék. Helyettük szaporodnak Horthy nagyságos úr szobrai országszerte. Kell az ifjúságnak a példakép, ez az irány, gyerekek.

Novák Katalin is avatott egy szobrot, fontos ez nagyon, pótcselekvésnek kitűnő az igazság elkendőzésére. A napokban Újpesten a Kisgyermeket nevelők tiszteletére (cím nincs) készült szobrot – olyan, mint egy emlékmű felirat, de hát élőkről szólna ugyebár –  Wintermantel Zsolt fideszes polgármester társaságában leplezte le. Koncz Viktória Éva házi alkotó lehet, Wass Albert szobra is Újpesten tündököl. Csak úgy általában mondta az  Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkáraként: a kormányzat úgy fejezi ki tiszteletét a bölcsődei és óvodai dolgozók iránt, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismeri munkájukat. Plusz a szobor, arra lehet kenni zsíros kenyeret, van benne egy rejtett csap is, abból folyik a pénz az igen tisztelt gyermekekkel foglalkozóknak. Praktikus, nem? Dicsekszik Novák, pedig a kormány bölcsődeprogramja akkorát bukott, mint Pistike a küszöbön. Felavatott egy szobrot, nyilván ettől a szobortól a sok rosszul fizetett bölcsődei dolgozó lebeg a boldogságtól. Munkahelyi kiránduláson majd elutaznak Újpestre, kicsit feltöltődni a látványtól. Meghatódnak.

Ha minden nehezen élő, lesajnált, kimerült dolgozónak állítana a Fidesz egy szobrot az országban, annyi lenne belőlük, hogy a milliárdokért épített stadionokat zsúfolásig megtöltenék. Szurkolást ne várjanak a merev nézőktől. Érdekes ez az államtitkárnő. Szerintem, három gyermekét nem hangzatos propaganda szólamok hatására hozta világra. Mi történhetett vele? Nem tudná, hogy szoboravatással sem a családok, sem senki más nem lakik jól, nem találja meg örömét a munkájában, nem élhet szabad, méltó, emberi életet. Mindehhez kiszámítható, biztonságos életlehetőséghez kellene juttatni az embereket. Nem jövőre, hanem ma. Aztán jöhet a szobor, a festmény, a rajz is – nekik, róluk. Tudtam, hogy eljutnak a szüjjé gyerekeket, sokat álságos dumáig is. Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő fűzte tovább a reklámfonalat: „A szobor nem csupán a kisgyermeket nevelők tiszteletét fejezi ki, hanem felhívja a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára, így szép kifejezője a nemzetépítő céloknak is.” Nemzetépítő célok, ó, jaj, belőle sem lesz Nobel-díjas, most már biztos.

Nézzük meg a szobrot: egy nő két gyerekkel. Apuka nincs. Apuka dolgozik. Pedig köllene egy apuka is a szent orbáni családba. Mert hát apuka is a család része, gyermekkel foglalkozik. Vagy ez egy csonka család lehet. Bölcsőde nem, mert az vagy nincs, vagy egymás hegyén-hátán vannak ott a kicsik, nem kettő ám. Megint, mint mindig, eljutottunk oda, hogy a nemzet javára szülni dicsőség. A nőnek nincs más dolga, nincs hivatástudata, szabadideje, akarata. Semmije. Csak a pelenka meg a fakanál; ha van nekije apucija, ki kellene szolgálni őt is. Ha hagyja. Ez az orbáni középkori mintacsalád minta. No cselédség, uraim, az ő idejük lejárt! Ehhez a folyton hangoztatott sóderhez, mi az úristennek kellett köztéri szobor? Mennyibe került? Ha a kormány valóban tisztelné azokat, akik szakmájuknak, hivatásuknak választották a fiúk, lányok gondozását, nevelését; ha elismerné a nőket, anyákat, akkor nem levelezgetnének, nem avatgatnának, hanem valós esélyt nyújtanának a családoknak. Ahány 3000 ezer milliárdot elloptak már maguknak, annyiból olyan díszország lennék, amilyenről a nagy vezér szokott dicsekedni. Kicsit büdös. Hát még a gazdaságunk, az egyenesen trappol a Kánaánba. Még büdösebb.

Ja, és hol van az apa? Ha már a szoborról lemaradt, ezúttal küldök Novák asszonynak képet. Csak úgy lazításként, önöknek is, szellőztessük ki egy kicsit a hatalom szagát. Semmilyen műalkotást nem akarok összehasonlítani, nem is értek hozzá. Nézzék, úgyis látják, mit akarok mondani. Nem kell a szó. Csak a hangulat miatt pillantsanak a Willow Tree márkanevű szobrok bármelyikére. Alkotójuk az olasz származású, amerikai Susan Lordi. Családok. A férfiak is ugyanúgy képesek elvarázsolni a nézőt, mint a nők, árad belőlük a szeretet és a bizalom. Szövetség a jövőre. Kedvesek, megnyugtatóak, barátságosak. Lepel és mindenféle viháncolás nélkül. De messze vagy, boldogság!

Szerintem jó rájuk nézni, de most már kiörömködtük magunkat, újra itthon vagyunk, befejezném a gondolatot. Wintermantel Zsolt polgármester: „Azért különleges a szobor, mert nem a múltra emlékeztet, hanem a jövőbe tekint. Ez a jövő pedig azon múlik, hogy egyre több és több gyermek születik-e a következő évtizedekben Magyarországon. Ezért is örvendetes, hogy a következő években is folytatódik a családokat, a gyermekvállalást kiemelten támogató kormányzati politika.” Ennyi. A pökhendi és emberi érték nélküli cinizmus folytatódik.

Az orbáni modell: dübörög a gazdaságunk, a vonatunk zakatol a szép magyar jövő felé. Csak nagyon nagy a gőz a mozdonyt vezető kabinjában, és nem látja, nem hallja, nem érzi, hogy tolat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.