2018. 11. 22., reggel
A lányom készülődik az iskolába. Végzős gimnazista egy budai gimnáziumban. 11-re kell csak bemennie, mert spanyolból már korábban megszerezte a nyelvvizsgát, valamint sikeres előrehozott érettségit tett mindkét tanult idegennyelvből már tavaly, így nem kell a nyelvi tanórákra bejárnia.
Okos, intelligens. Nem volt túl szorgalmas kicsinek, de kötelességtudó. Semmi sem érdekelte kimagaslóan korábban, de mindig tanult becsületesen, mert tudta, hogy jól tanulni fontos.
Később kiderült, hogy imádja az angol nyelvet, a magyar irodalmat és a történelmet, valamint nagyon jól ír. Többször is ledöbbentek a tanárai, hogy amennyiben nem látják, hogy az adott dolgozatot egy gyerek írta a szemük előtt 45 perc alatt, akkor felmerült volna bennük, hogy otthon az aktív szülő diktálta le. Mindig is a korát meghazudtoló választékossággal fogalmazott. Azt hiszem azért, mert sokat olvas. Pici kora óta jár színházba, ami mára a szenvedélye lett.
Számomra már a gimnáziumi évei elején világossá vált, hogy mindegy mit tanul majd a továbbiakban, csak ne ebben az országban tegye!
5 éve még kicsit jobb volt a helyzet, mint az utóbbi 1 évben, de már akkor is tudni lehetett, hogy amennyiben szabad és minőségi oktatást akar az ember a gyerekének, akkor meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a középiskola után ne itt folytassa a tanulmányait.
Hozzám a skandináv társadalmak életszemlélete áll a legközelebb, így Dánia felé terelgettem. Volt szerencsém 10 éve néhány hónapot Izlandon dolgozni. Ez a rövid idő is meghatározó befolyást gyakorolt az életemre. Hamar megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy noha a gyerekeim sajnos nem egy olyan szabad, toleráns, elfogadó, nyílt és egyenes társadalomban szocializálódhattak, mint Izland, mindent el fogok követni, hogy megtapasztalhassák a különbséget.
Nem tudtuk, hogy a szüleim a lányom születése óta gyűjtöttek a továbbtanulására. A 18. születésnapján kiderült, hogy megvan a pénz nagyrésze, ami szükséges a dániai élet megkezdéséhez. Ezzel szinte minden akadály elhárult. Megnyugodtunk.
Majd jött a sokk ma reggel, amikor közölte, hogy nem fog Dániába menni. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen akar dramaturgiát tanulni. Pont indul jövőre dramaturg szak, megpróbálja. Ne omoljak össze, mert csak 6 embert vesznek fel, kicsi az esély, hogy pont őt, de neki ez az álma. Nem érdekli más.
Ha nem veszik fel, majd tanul mást. Mondjam meg, mit. Neki mindegy, mert más úgysem érdekli, de szinte bárhova felveszik, aztán mellette majd képzi magát, újra és újra meg fogja próbálni a dramaturgiát.
Döbbent csend, majd indulatosan, el-elcsukló, felemelt hangon mondtam, hogy nem akarom, hogy itt maradjon, nem akarom, hogy itt tanuljon! Semmit, semminek. Se orvos ne legyen itt, se jogász, se tanár. Mert az orvosoknak a körülmények nem adottak a gyógyításhoz, a jogászoknak a jog, a tanároknak az oktatási szabdság.
Nem akarom, hogy a legkisebb esélye is legyen ennek a rendszernek, hogy beszippantsa őt. Nem akarom, hogy állami megrendelésre torzított történelmi darabot vigyen majd színpadra, mert nagy eséllyel csak olyan színház marad talpon, ahol ilyeneket fognak játszani. Nem akarom, hogy egyszer majd dönteni kelljen a meggyőződése és a megélhetése között. Nem akarom, hogy bármikor is leírjon majd szemlesütve egy olyan sort, amivel kiszolgálja ezt a rendszert. Nem akarom, hogy ne legyen szabad alkotó, ha már egyszer ez az álma! Nem akarom! Nem tudnám elviselni. Tudom, hogy ő sem.
Szabad gondolkodású, elfogadó közegben nevelkedett. A közélet aktualitása az élete része volt mindig. Van véleménye, szabad akarata, amit reméltem, hogy képviselni is fog majd, ha a helyzet úgy hozza. Ma megtette.
Azt hiszem, nincs sok ország, ahol megértenék ezt a mai, köztünk lezajlott jelenetet. (Szerencséjükre!) Az érzésemeit anyaként, a fojtogató tehetetlen dühöt, a tanácstalanságot. Könnyes szemek, idegességtől remegő kéz, csapodó ajtó, dermedt csend, lelkiismeret-furdalás, kihűlt kávé. Még átlinkelem neki az Orlai Produkciós Iroda nyílt levélét, Tóta W. cikkét: A hörcsög és a rókatündért, Schmidt Mária történelemoktatási reformötleteit és L. Simon László friss megnyilvánulását az utóbbi évek magyar filmes sikereiről. Ennyit tehettem.
Menjen az álmai felé. Én pedig megpróbálok álmodni ide egy szabad országot, szabad és megbecsült alkotói közeget!
br
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.