Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Demokraták? Keresztények?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Mióta pár napja a Ripost c. toalettpapír már-már cicerói magasságokba emelkedett (vö.: „Quo usque tandem abutere Catilina patientia nostra” – „Meddig élsz vissza türelmünkkel, Catilina”) újfent sokat töröm a fejem a hajléktalanokra vonatkozó Endlösungon. A magyar kormány úgy viselkedik, ahogy a két-három éves gyerek bújócskázik: eltakarja a szemét, ha ő nem látja azt, aki keresi, nyilván az sem látja őt. Ha eltakarítjuk a szemünk elől a hajléktalanokat (betegeket, fogyatékkal élőket, stb.) akkor nyilvánvalóan már meg is oldottuk a problémát.
Egyébként a történelem során számtalan alkalommal oldottak meg társadalmi problémákat unortodox eszközökkel, két ismert példát idézek gyorsan ide: Taigetosz hegyét, illetve Sánta Ferenc: Sokan voltunk c. novelláját a már semmire sem alkalmas Nagyapáról, aki felmegy a „Büdösbe”, a kénes barlangba, és a még használható ruhadarabjait gondosan összehajtva hagyja a barlang szája előtt… Ha ezek a „megoldások” divatban volnának napjainkban, akkor sem az otthon ápolás, sem a nyugdíjrendszer kérdése sem merülhetne fel.
Ilyeneket persze az ember még otthona magányában is csak szemlesütve ír le, és ennek az az oka, hogy napjainkra bizonyos erkölcsi alaptételek, köztük természetesen keresztény erkölcsi alaptételek is, megkérdőjelezhetetlenné váltak.
Hohó, emeli fel ujját a gyanútlan olvasó, hiszen a mi hazánkban pont keresztény kurzus van hatalmon (ráadásul még demokrata is!) nyilvánvalóan minden cselekedetük – így a hajléktalanokkal szembeni tortúra is – megfelel még a legkényesebb ízlésű keresztény etika professzornak is.
Valóban létezik egy, mondjuk úgy, semjéni keresztény felfogás, de ennek a kereszténységhez semmi köze nincs. A semjéni kereszténység úgy néz ki, hogy a szép anyuka, a szép apuka és a három szép gyerek, vasárnap, szépen kimosakodva, megfésülködve, frissen vasalt ünneplőben ülik végig a szentmisét; majd a napfényes, rózsaillatban úszó allén végigkorzóznak, a cukrászdában habos kakaót, krémest, rigójancsit fogyasztanak, majd otthonukba térve elégedetten hajtják fejüket nyugovóra, hálatelt szívvel köszönvén meg a sok szépet, amit az Úr adott.
A kereszténység nem ilyen.
A kereszténység mocskos, koszos. A kereszténység orrfacsaró bűzt áraszt. A Biblia lapjai közül, egy Jézusról szóló film alatt a filmvászonról nem árad soha az a bűz, ami a leprások testéből árad. A bűz, amely gennyedző sebekből árad, amely sebekbe legyek ezrei rakják épp petéiket. A rothadó hús bűze. A mocskos, áporodott testek bűze. Jézus ezekhez az emberekhez hajol le elsősorban, nem azt mondja, hogy ha majd megmosakodtál, megborotválkoztál, ha tiszta ruhát öltöttél, akkor majd, talán foglalkozom veled is, hanem segít. Ott és akkor.
A keresztény ember kockáztat. Kockáztatja a saját egzisztenciáját, saját fizikai biztonságát, saját egészségét. Amikor utolsó kenyerét osztja meg az éhezővel, amikor saját köntösét borítja a vacogó koldusra, akkor azt kockáztatja, hogy ő maga hal éhen, hogy ő maga fagy meg. Amikor Jézus a megkövezésre szánt asszony és a feldühödött csürhe közé veti magát, akkor a saját életét teszi kockára, de nyilván ez meg sem fordul a fejében akkor és ott; az ő parancsolata magasabb szintű.
Őszintén: mikor kockáztatott Semjén Zsolt életében bármit is? Talán egy jól sikerült vadászat utáni pókerpartin?
A semjéni kereszténység leírására bátran használhatjuk a Jézus által is sokszor említett jelzőt: farizeusok.
Reményt, a halványan pislákoló reményt az a néhány igaz keresztény ember adja (sokan közülük azt mondanák magukról, hogy ők csak emberek), akik vállalják azt a kockázatot, hogy az elesett emberek és az uszított csürhe közé vetik magukat; akik megpróbálják lefogni az ütésre lendülő kezet, a rúgásra lendülő lábat. Becsüljük meg őket!
Ráczkevy Miklós