Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A végén ott fogunk állni a csontig lerabolt országban és nem fogjuk érteni, hogyan történhetett ez

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Komoly cikk jelent meg a 24.hu-n arról, hogy egy mindössze négyfős, egy nyírségi kocsmába telephelyként bejegyzett, minimális forgalmat bonyolító cég olyannyira biztos lehetett abban, hogy ők fogják megnyerni a kukaholding pénzbehajtó buliját, hogy már akkor elkezdték kiépíteni az országos hálózatot, amikor a pályázat végeredményét még ki sem hirdették. Sőt, már azelőtt, hogy a pályázatot egyáltalán KIÍRTÁK volna. Jóval előbb tudhatták a végeredményt, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a győztes cég (mely ellen a NAV behajtást kezdeményezett nagyjából akkor, amikor a pályáztatásnak nevezett cirkusz is zajlott) vezetője Seszták Miklós falubelije. A behajtócég működésére leginkább az volt a jellemző, hogy a cég jól járt, azok az alvállalkozók és alkalmazottak azonban, akik a tényleges munkát végezték, nem jártak jól.

Lehetne azt mondani, hogy véletlenek sorozatáról van itt szó és biztos vagyok abban, hogy a pártpropaganda betanított munkásai pontosan ezt fogják állítani, valamint körkörösen kikérik maguknak a gyanúsítgatást és szemrebbenés nélkül azt fogják állítani, hogy Gyurcsány/Soros/Márky-Zay/Heller Ágnes/Bródy János/Alföldi Róbert/Gémesi György/Botka László (valamelyikük, vagy akár mindannyian) tehetnek mindenről. A szomorú valóság azonban az, hogy ez az ügy semmiben nem más, nem rosszabb és nem aljasabb, mint bármi egyéb, ami ebben az országban történik. Ez a fideszes gépezet működésének gyönyörű példája. Ez megy évek óta, minden területen ugyanez történik, ennek tapsol a fél ország. Pontosan ennek.

Jól látható volt ez akkor is, amikor Simicska Lajos vitte sorra a megbízásokat, majd abban a pillanatban, amikor összeveszett a bűntársával, máris nem ő, hanem Mészáros Lőrinc lett a legalkalmasabb minden feladatra. Ez persze csak a felszín, de alacsonyabb szinteken is pontosan ez megy. Baráti és családi alapon osztják az elvtársak egymás között azokat a pénzeket, melyekből az ország élhetőbbé tételét kellene biztosítani. De ez nem történik meg egyetlen esetben sem, mert soha nem ez volt a cél. A cél nem más, mint a társadalom teljes kifosztása. A legfelsőbb szinten, a legzsírosabb üzleteket viszik az Orbán pereputty tagjai és a közvetlen strómanok, a maradékon megosztoznak a hűséges szolgák. Jut mindenkinek valami. Ilyen üzletek, mint a fenti, állami támogatások, szerződések, a legalján néhány trafik, pár sportklub. Ezer és ezer módot találnak arra, hogy senki más, egyetlen normális, saját erőből működő vállalkozás se juthasson üzleti lehetőséghez. A mohó hiénák bendője telhetetlen,soha nem laknak jól.

Egy időben volt egy olyan indok a választók részéről, hogy ezek már megszedték magukat, ezekre kell szavazni, mert ha újak jönnek, azok még éhesek, többet fognak lopni. Azóta kiderült, hogy nem, ezek soha nem laknak jól. Sőt, minden falattal csak éhesebbek lesznek, minden nappal többet zabálnak. Elég, ha bárki körbenéz a saját környezetében és ezt fogja tapasztalni. Kicsiben vagy nagyban, de a fideszes banda nyomulása és önfeledt csámcsogása látható mindenhol, minden területen. A városoktól kezdve a legkisebb zsákfaluig ez van. Mindegy, hogy most éppen (megint) Seszták neve bukkant elő, lehetett volna bárki más, akár Orbán Ráhel barátnője, vagy a barátnője barátnőjének a barátnője is. Mert mindenkinek van egy ismerőse, az ismerősnek is van ismerőse és mindegyikük fontosabb, mint tetszőleges olyan polgár, aki nem tartozik a brancsba.

Ezt nézzük, ehhez asszisztálunk évek óta. Mint a rák, úgy szövi be az ország minden sejtjét ez a bűnszervezet és szépen lassan megfojt, elpusztít mindent. Amikor félrenézünk, hallgatunk, tudomásul vesszük vagy egyenesen támogatjuk (mert legalább nem amazok lopnak) ezeket az aljasságokat, akkor saját magunk ássuk a saját sírunkat. Bármelyik másik országban és másik földrészen (Afrikát is beleértve) már megbukott volna egy ennyire szerteágazóan és megállíthatatlanul korrupt banda. Itt nem buknak meg, mi önként és dalolva áldozzuk fel a saját, de még az unokáink jelenét és jövőjét is a kereszténydemokratának hazudott, jobboldali értékekre hivatkozva mindent felzabáló bűnbandának. A végén ott fogunk állni a csontig lerabolt országban és nem fogjuk érteni, hogyan történhetett ez. Pedig semmi okunk és semmi jogunk nem lesz sem a csodálkozásra, sem a felháborodásra. Hiszen nyíltan csinálják és mi szó nélkül tűrjük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.