Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nincs hallásuk sem a zenére, sem a közéletre. A füldugó nem véd ellenük

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor szépen felöltözött,‭ ‬elment színi.‭ ‬Egy kis kultúrát.‭ ‬A kurva anyád‭; ‬hülye,‭ ‬béna,‭ ‬falábú töketlenek meccs-kórust ezen az estén lecserélte,‭ ‬sőt szotyit sem vitt magával.‭ ‬Hacsak‭… ‬

Nélküle játszott a SzancsóPanza Arénában a magyar válogatott.‭ ‬Nyertek is a focirangsorban‭ ‬95.‭ ‬helyen álló észtek ellen.‭ ‬Kurtág György első operájának ősbemutatóját nézte meg a Milanói Scalában.‭ ‬Valóban magyar zenetörténeti esemény,‭ ‬tisztelet a‭ ‬92‭ ‬éves mesternek,‭ ‬aki nem lehetett ott,‭ ‬rádión hallgatta az operáját,‭ ‬és azt is,‭ ‬hogy nyolcperces vastapssal éljenezte a közönség.‭ ‬Orbánnal véletlenül ott volt az egyik közpénzrabló televízió is,‭ ‬eléje állt a kamerának,‭ ‬és olyanokat mondott,‭ ‬amit a magyar labdarúgásról nem tud,‭ ‬mert akkor hazudik.

 ‭Ez egy olyan este,‭ ‬ami okot ad nekünk,‭ ‬magyaroknak a büszkeségre.‭

Nekünk itt a helyünk.‭ ‬Ma itt történik a legfontosabb dolog a magyarok számára.‭

Így kell ezt mondani,‭ ‬udvariasan,‭ ‬ezt kívánja a protokoll meg a magyar nemzet,‭ ‬csakhogy Orbán szájából lassan minden kimondott szó hiteltelen.‭ ‬Nem tudom,‭ ‬mekkora zenerajongó‭ – ‬biztosan nem akkora,‭ ‬mint foci,‭ ‬stadion meg Puskás ákádémia‭ ‬-,‭ ‬nem nagyon láttam felvételeket,‭ ‬ahogyan az Operaházban vagy bármely hangversenyen magába mélyülve élvezi a zenét.‭ ‬Esetleg nemzeti ünnepek alkalmával esti hangversenyen.‭ ‬Ott maguk között vannak,‭ ‬a nép be nem teheti a lábát/fülét.‭ ‬Amúgy Orbánnak éppen annyi köze van a Kurtág-bemutatóhoz,‭ ‬mint minden magyar embernek,‭ ‬csak pillanatnyilag ő ülhetett a Scala páholyában.‭ ‬Én ettől nem hatódom meg,‭ ‬eszembe sem jut,‭ ‬hogy minden magyarokat képviselte Milánóban‭ – ‬még csak az kéne.

A zene imádatáról van egy történetem.‭ ‬Állhatott volna mellettem a hegykői templomban,‭ ‬szorítottunk volna helyet‭ ‬neki‭ ‬és őrebeinek.‭ ‬Ez akkoriban történt,‭ ‬amikor Orbán eltűnt.‭ ‬Mígnem hála a muzikális fotósoknak,‭ ‬lekapták egy templomi hangversenyen.‭ ‬Svájcban.‭ ‬Az volt a rejtélyes svájci útjainak egyike,‭ ‬alibiként jól jött a koncert.‭ ‬Ott nézte meg az erdélyi Szentegyházi Gyermekfilharmóniát‭ (‬Fili‭)‬,‭ ‬a százötven tagú gyermekkórust.‭ ‬Itthon is láthatta volna többször őket,‭ ‬ahogyan én is Hegykőn.‭ ‬Azért mentem el,‭ ‬hogy halljam,‭ ‬hogyan szól a dal százötven gyerek torkából.‭ ‬Gyönyörűen,‭ ‬egészen különleges élmény volt.‭ ‬Csak.‭ ‬Kimondottan irritált a bemutatkozó és a műsort végig kísérő szöveg,‭ ‬ahogyan az összeállítás sem volt ízlésemnek való.‭ ‬Akkor még nem tudtam,‭ ‬amit azóta igen.‭ ‬A Fili sokszor fellépett hazánkban,‭ ‬de nem vetette fel őket a pénz,‭ ‬családoknál kaptak szállást,‭ ‬kaját,‭ ‬mindenhol szeretettel fogadták őket.‭ ‬Mígnem eljutottak Svájcba,‭ ‬a‭ ‬Külügyminisztérium állta a költségeiket.‭ ‬Nagy István svájci magyar nagykövet meghívására érkeztek oda.‭ ‬Haáz Sándor karnagy és Nagy ismerik egymást,‭ ‬a zenekarvezető Nagy keresztapjának a fia.‭ ‬Akkor most már helyben vagyunk,‭ ‬ugye‭? ‬

Lévai Anikó, Orbán Viktor és Nagy István (Fotó: fili.hu)

A nagy találkozás még előtte egy fideszes trianoni megemlékezésen történt a kórus közreműködésével.‭ ‬Szponzorként belépett a MET-Holding,‭ ‬a svájci,‭ ‬de magyar gyökerű cég,‭ ‬és egy kormányrendeletnek is köszönhetően‭ ‬2012-ben közel ötvenmillárd forintos adózott eredményt produkáltak.‭ ‬A kormányközeli MET-ben felbukkan tulajdonosként Garancsi István.‭ ‬Vajon miért törte magát olyannyira a csoport,‭ ‬hogy segítsen Nagy Istvánnak eljuttatni Svájcba egy olyan kórust,‭ ‬amelynek a koncertje véletlenül egybeesett Orbán látogatásával‭? ‬Az hétszentség,‭ ‬hogy a ‬pénzszagú miniszterelnök nem a zenéért utazott Svájcba‭ ‬-‭ ‬ahogyan azóta sem.‭ ‬Ezért nem állt mellettem a templomban.

A zene mindenkié.‭ ‬Az a legcsodálatosabb benne,‭ ‬hogy minden emberi gondolatot,‭ ‬érzést,‭ ‬történést képes kifejezni,‭ ‬tolmácsolni.‭ ‬Elementáris erejével jelképpé válhat:‭ ‬aki ezt nem hallja meg,‭ ‬vagy hót süket vagy szándékosan teszi.‭ ‬Orbán nagyon süket bír lenni.‭ ‬Elbújt,‭ ‬amikor a fővárosi Szabadság téren kétezer ember énekelte Beethoven Örömódáját, és új formát öltött a megszállási emlékmű elleni tiltakozás‭ ‬75.‭ ‬napja.‭ ‬Zenében és zenével fejezte ki véleményét Fischer Ádám karmester és az összegyűltek.

‭‬Egy költő,‭ ‬egy zeneszerző,‭ ‬zenekar és értő fülek kellettek hozzá.‭ ‬Emlékezhetnek rá,‭ ‬amikor négy éve egy hajnalban minden ceremónia nélkül az Orbán-kormány felállíttatta a német megszállás emlékművét a pesti Szabadság téren.‭ ‬Példátlan tiltakozás kezdődött.‭ ‬Az Örömódát Schiller német költő írta‭,‭ ‬Beethoven zenésítette meg,‭ ‬és lett a IX.‭ ‬szimfónia zárótétele.‭ ‬Európa himnuszává‭ ‬1972-ben vált,‭ ‬Herbert von Karajan zenekari átiratában.‭ ‬A kontinens kultúrájának jelképe lett a zenemű.‭ ‬Üzenet.‭ ‬Van rá egy hintalovam,‭ ‬hogy Orbánnak nagyon sérti a fülét:‭ ‬az európai öröm számára régen oda‭ ‬lett. Mi pedig még derűsen énekelünk, főleg, ha van ki ellen és van miért.

Abban is biztos vagyok,‭ ‬hogy nem villogott volna Rómában sem.‭ ‬Eszembe jutott az egyik kedvenc felvételem,‭ ‬hozzá a történet.‭ ‬A tiltakozáshoz a magyaréhoz hasonló módot választott‭  ‬Riccardo Muti világhírű karmester,‭ ‬2011.‭ ‬március‭ ‬17-én.‭ ‬Azon a napon,‭ ‬amelyet az olasz kormány nemzeti ünneppé nyilvánított az olasz nemzeti egység‭ ‬150.‭ ‬évfordulója alkalmából.‭ ‬Muti nagyon fontosnak tartotta,‭ ‬hogy a Teatro dell’Opera-ban ő dirigálhassa Verdi Nabucco című operáját,‭ ‬pedig előtte néhány héttel szívműtétje volt,‭ ‬lábadozott.‭ ‬Amikor a harmadik felvonásban a kórus befejezte az opera híres kórusművét‭ ‬-‭ ‬több elnevezést is használnak:‭ ‬Zsidók kórusa,‭ ‬Szabadságkórus,‭ ‬Rabszolgakórus‭ ‬-‭ ‬újráztatta az énekeseket,‭ ‬pedig soha nem szokott ismételtetni.‭ ‬Felkérte a közönséget,‭ ‬hogy énekeljenek velük.‭ ‬Az előzmény szülte a spontaneitást.‭ ‬Róma polgármestere halaszthatatlan kényszert érzett arra,‭ ‬hogy éppen az ünnepségen jelentse be:‭ ‬a kormány csökkenti a művészeteknek addig nyújtott támogatást.‭ ‬A nézők felálltak,‭ ‬és együtt énekeltek a kórussal.‭ ‬Megható volt látni,‭ ‬hogy a kórustagok közül többen elsírták magukat.‭

Orbán Viktornak a zene sem áll jól,‭ ‬mert érdekmuzikalitás nincs,‭ ‬csak egy rossz kormányfő képes elrejtőzni hegedűk,‭ ‬zongorák,‭ ‬hangok mögé,‭ ‬hogy közben csinálhassa magánakcióit.‭ ‬A karmester‭ ‬jobb kezében van a pálca,‭ ‬ez határozza meg a ritmus alapkarakterét,‭ ‬a bal kéz jelzi a dallamíveket.‭ Magyarország fő dirigense összevissza kalimpál,‭ ‬szedett-vedett zenekarának egyetlen tiszta hangja nincs, olyan falsak, hogy az ország beleremeg. Nincs hallásuk sem zenére, sem a közéletre. A füldugó nem véd ellenük. Ideje lenne lecserélni a vezénylőt. A mi kottánkkal más, emberibb értelmet kapna az életünk.

* * *

Kurtág György Fin de partie című,‭ ‬Samuel Beckett azonos című drámájából írta első operáját.‭ ‬A legnagyobb példányszámú Corriere hangsúlyozta,‭ ‬hogy a‭ ‬92‭ ‬éves magyar zeneszerző a‭ ‬20.‭ ‬század egyik jelképes darabjából írt operát.‭ ‬A Kossuth-díjas magyar zeneszerző Samuel Beckett‭ ‬1957-ben Párizsban bemutatott A játszma vége című abszurd drámáját zenésítette meg. A Scalában szintén most debütáló francia-libanoni rendező, Pierre Audi úgy nyilatkozott,‭ ‬hogy több mint negyven rendezés után ezt érzi pályafutása talán legnehezebb és legmélyebb kihívásának.‭ ‬A milánói operaház színpadán‭ „‬fekete-fehér hangulattal‭” ‬vitte színre Kurtág Beckett-interpretációját. A darab az abszurd színház egyik kulcsműve,‭ ‬amelyben Beckett a halál órájában széthulló emberi személyiség pusztulását ábrázolta egy sakkjátszma utolsó lépéseiként.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.