Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mert a mi kormányunk, a legújabb víziója szerint, az európai keresztény gyökerekből sarjadt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

[email protected]

Tárgy: Tisztogatás

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Mekkora talentum kend! Fel nem fogható! Védelmet és nyugalmat találni egy nyílt diktatúrában egy aljas, szellemi inkvizícióként működő sunyi fasizmus elől. Bizony ehhez nagy életbölcsesség, tapasztalat kell, az iskola kevés.

Ilyesféle módon összegezhető a kórtermi konzílium. Mindent nem hallottam rendesen, mert a WC tartály átment automatába és folyton beleszólt a nagyiék diskurzusába. Ugyanis se a vizesblokk, se a kórterem ajtajait nem lehetett kilincsre zárni kilincs hiányában, szerencsére, mert az igaz, hogy így bejött a hang, de a szag meg kiment, és így újfent igaza van a tatának, hogy az itteni piacgazdaságnak nevezett vadkapitalizmus lényege márpedig ilyen; „nincsen ingyen ebéd, valamit valamiért, csak az állam nem ad neked semmit cserébe az adódért”.

A nagyi barátnőjét látogattuk meg, aki véletlenül – de a saját erejéből – nem halt meg, ezért nagy sokára tudtak keríteni vért, szikét, és egy orvost, akinek sikerült megműteni, ha már a Mucus néni a temetési költségekkel pillanatnyilag nem akarja a korlátlan felelőtlenséggel gazdálkodó államegyházak extraprofitját gyarapítani. (Hoppá! Tudta kend, hogy a viktorizált papoknak nem kell elszámolni a papi tized helyett kegyesen osztogatott 1010 összegű adófizetőkből kisajtolt pénzekkel?).

A „lányos duma” közepette, csak úgy mellesleg, a nagyi eldicsekedett, hogy kend az Erdogánéknál lakik, és ott lelkiismereti szabadság van és az utcákról a szemetet takarítják el és nem a szegényeket. Na, ezen a témán elidőztek egy cseppet. Nem járták körbe, hanem csak úgy nagylányosan bele-belekaptak. Ők értették, én sokszor meg se próbáltam:

Ide azért nem jöhetnek muszlimok, mert azok – a Szulejmános tévé sorozatban is volt – ételt, ruhát, meg fedelet adnak a szegényeknek. Itt flancos templomi ceremóniával frigyre lép a celeb és a stricije, a politikus. Ott a rosszlányokat zsákba varrják, a korrupt vőlegénynek/politikusoknak a fejét veszik, és mindezekből látszik, hogy nem keresztények.

Mert a mi kormányunk, a legújabb víziója szerint, az európai keresztény gyökerekből sarjadt. (A Béla bácsi szerint gyökérnek elég gyökerek, de nem keresztények az ziher!) Most ezek a gyökerek minket is a saját képükre és hasonlatosságukra akarnak formálni, ezért hülyítenek azzal, hogy kérdés formájában megmondják a népnek, hogy mit kell válaszolni, ha levélben megkérdezi őket, aki a választ írta. Érti? Nem? És ide akar jönni ezzel a felkészültséggel?

Jó, én se nagyon, pontosabban egyáltalán nem értem, de azt vissza tudom mondani miket beszéltek a nagyiék, meg azt is, hogy a nagyi és a barátnői szerint miért félnek a nőktől, pláne az okos nőktől ezek a szerencsétlen pávatáncosok. Mert félnek. Nézze csak meg, mekkora fakanál csajokkal veszik körül magukat. Tudja kend ugye, hogy milyen a fakanál? Hát feje van, esze nincs! Pa-pam! Pa-pa-pam! Ez öreglányos humor volt, a huszadik századból.(A genderezést majd máskor írom meg, ha el nem felejtem, de kendnek ez nem újdonság, mert kend tisztességes férfiember és nem egy bunkó egoista töketlen hím, mint ezek. A nagyi kiolvasta a kend leveleiből, úgyhogy nyugodjon meg. Bocsánat, valószínűleg néhány kifejezés csúnya a fentiekben, nem is én mondtam, ami csúnya azt idéztem, viszont bizonytalan vagyok abban, hogy hová tegyem az idézőjelet, de gondolom kend megoldja.)

A nagyi barátnője orvos létére nem csak a saját betegségét tudta diagnosztizálni, meg a gyógyulásához szükséges gyógyszereket bevitetni a nagyival a kórházba, hanem a társadalmi problémákra is nagyon érzékeny. ( Szerintem nem én vagyok egyedül, akinek ez az érzékenysége fejletlen, de én még növésben vagyok.) Viszont olyat mondott, amit okvetlenül meg kell írnom, de azonnal, mert elfelejtem, és véletlenül kend hazajön. És máris simán, az egyszerű ittléttől feldobhatja a talpát.

Tehát az mondja a Mucus néni (doktori minőségében, és ezt is csak úgy mellesleg mondta, mert egyébként a foltvarrásról beszélgettek), hogy a természet csodálatos. „Ahol a baj, ott az orvossága!” Lehet, hogy nem pont ezt, meg így mondta, de ne akadékoskodjon kend már előre. Olyasfélét magyarázott, hogy ha a természetes élőhelyén megmar a kígyó, akkor ott, a fűben/fában/valamiben ott az ellenszere, tán magában a kígyóban. Tehát amikor a kórházaknak volt konyhája, mosodája, takarító személyzete, stb. akkor a „profitorientált cimborák, hűbéresek és a többi aljanép” nem hurcolta a kórokozókat szanaszét az országban. Tudták, hogy itt ez van, így kell hatástalanítani és kész. Nem a vírusok logisztikájára ment a pénz! A Mucus néni még arra is emlékezett, hogy medika korában bezártak egy eü. intézményt, mert az épületből nem tudták kiirtani a hepatitis „A” kórokozóját. Slussz!

Na, most ki megy itt kórházba? Akit visznek! Kit visznek? Hát, aki nem nyer közbeszerzést. A VIP haverok építenek egy csilivili eü. centrumot közpénzből maszekban, a macskájuknak, ha kettőt tüsszent. Kend hogyan áll anyagilag? Esetleg a CÖF kijárt a Bujdosók Egyesületének egy 20 millás pályázati támogatást szoftverfejlesztésre, mint Fiatal Anyák Egyesületének?

Nos. Itt már végkép elveszítettem a fonalat. Követhetetlen témaváltások a másodperc töredéke alatt. Attól kezdve, hogy rántással jobb-e a bableves szárazbabból füstölt lapockával, egészen odáig, hogy valakinek az unokája végleg a svédeknél marad. Megjegyezhetetlen információáradat.

Ami kendre tartozik és rém fontos: Haza ne jöjjön! Itt most van etnikai-, szociális- és ideológiai tisztogatás. Egyszerre. Ezek nem aprózzák el. Elvileg kend itt most pont a méret: a székelységével hivatalosan magyarabb a magyarnál, származása szerint nemes ember, vagyis született úr, tehát felsőbbrendű, ahogy dukál, a kend kereszténységét pedig senki nem kérdőjelezné meg egy európai országban. Ott. Itt viszont a tisztogatás elvtelenséggel kezdődött, és most éppen egy bajor nyalja bőszen és kitartóan fényesre a mocskot.

Bütyökfalva, 2018. november 10.

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.