November 19,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ultimátum 3.

Singing Jungle írását elolvasva belenéztem a „kommentekbe”, ismervén az író diagnózisainak pontosságát, a készülődés, utazás miatt csak most jutottam hozzá.

A legkisebb unokámmal játszunk. Egy szép új mérőszalag van az asztalon, négy-ötcentis szakaszokban összehajtogatva, azaz nem a hagyományos gurigába csavarva, ahogyan annak idején a nagymamám csinálta. Ha ezt az ember megfogja az egyik végénél és elengedi, akkor a szalag ide-oda libbenve letekeredik, nagyon érdekes látvány. Visszahajtogatni nem olyan egyszerű, mintha guriga volna, ez a feladat rám vár. A pici lány áll velem szemben, figyeli a műveletet. Amikor kész van, megfogja, összenyomja, elengedi, a szalag ismét letekeredik. Újra hajtogatok. A kicsi most szakaszonként bontja le. Amikor ez megvan, elkezdené visszaillesztgetni, de a másik végén fog hozzá, ott egy kétcentis szakaszt kellene előbb behajtani, nem sikerül, nézi egy ideig, aztán egy gyors mozdulattal a kezembe adja. Megint elölről, megint másképp – semmi különös nem történik, ennek a „szerkezetnek” is a belseje érdekes, de itt azt is látni, hogyan keletkezik a külső, amit aztán szét lehet szedni. Ahogy haladunk előbbre, mind több szeletet sikerül egymásra hajtogatni, nem mondom, hogy a kicsi lány nem türelmetlen olykor, amikor egy mozdulat nyomán szétesik a mű, de nem gyűlöli a mérőszalagot, nem vágja földhöz, mindig nekifog, hátha most jó lesz.

Akikről Singing Jungle ír, azok megragadtak a rombolás aktusánál. Őket már egy-két éves korukban sem az érdekelte, mi van belül, ők a romokat szeretik. A letekert mérőszalag látványát. Aztán azt is inkább széttépve. Gyűlölik a szalagot, gyűlölik, hogy nem tudják összehajtogatni, meg sem próbálják, széttépni könnyebb is, élvezetesebb is.

Valójában engem gyűlölnek. Ha kicsit is naivabb volnék, azt mondanám, nem értem, miért, nem bántottam őket. Dehát dehogynem bántottam. Pusztán azzal belegázoltam a lelkükbe, hogy én fel tudom tekerni a mérőszalagot.

A gyűlölet nem tett. A vesztes forradalmakat ugyanúgy a harag és a gyűlölet robbantja ki, mint a győzteseket, de a vesztes meg is marad a gyűlöletnél. Rombol, mert az állati ösztön azt sugallja, elég az ellenfelet megsemmisíteni. Amikor azokat olvasom, akik Singing Jungle-t is meg akarják semmisíteni, nem csak engem, szánalmat érzek. Meg némi undort. Idéztem már Ádám-Miltiádészt a Tragédia Athéni színéből: „Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság.”

A szitkozódásnál csak a buta közhelyek felböfögése kiábrándítóbb: „hol vannak a fiatalok a névsorból”. Ezt mindig minden szerencsétlen fiatalfóbiás gyűlöletkupac felemlegeti, amikor úgy véli, ennek most van itt az ideje, más magához hasonlónál is ilyenkor szokás számon kérni. Itt kell például dicsérni a Momentum nevű kiábrándító, párttá süllyedt, üvöltően hataloméhes kirajzást, ők milyen sokat tettek. Tudom, nehéz felfogni, amit én leírtam, az a Vének Tanácsa. Ez nem korrerál a vénemberezéses epehányással, ez az idő múlásával és sehogyan máshogy nem megszerezhető bölcsességet jelenti, azt a tulajdonsághalmazt, amit egy fiatalon is okos ember képes felhalmozni az ismeretek gyarapodása és azok befogadása által – azt hittem, ez világos még az átlagosnál butább emberek számára is. Már megint tévedtem. Ezért sem tartottam fontosnak elmagyarázni, hogy a korral az ember csak öregszik, aki fiatalon is hülye volt, abból lesz a vén hülye. Mert különben az emberrel valójában nem az a baj, hogy öregszik, hanem éppen az, hogy nem öregszik. Hogy a fizikai öregedés következtében a test már nem képes követni a szellem iramát. Na jó, ez bonyolult, ezt jórészt úgy is csak azok értik, akiknek a nevét leírtam korábban. Akiket egyebek között éppen ez a tulajdonságuk tesz alkalmassá arra, hogy megvalósítsák az elképzelhetetlen társadalmi rendszert, ami sem nem demokrácia, sem nem (kiváltképpen nem) diktatúra.

Tényleg ilyen nehéz volt megérteni? Pedig a gyengébbek kedvéért odatettem egy lényegében fölösleges, mert nyilvánvaló jelentésű mondatot: „Másodszor azt ők tudják legjobban, hogy törvényekkel és intézményekkel fel kell építeni egy olyan rendszert, ami kizárja az egymásnak esést, valamint a törvényszegéseket követő büntetlenséget.” A szánalmas reakciókat látva oda kellett volna írnom azt is, hogy a Vének Tanácsa nem a despoták gyülekezete, hanem ha a szemforgató demokráciarajongók szemszögéből nézzük, maga a demokrácia esszenciája – hiszen nem egy ember dönt, hanem kilenc, és mindig úgy, hogy a vitás esetekben kikéri a szakértők véleményét – az általam leírt rendszer az önigazgatás diadala, ezek az emberek nem engedik, hanem ösztönzik a civil szervezetek megalakulását, az önkormányzatoknak a szinte végtelen szabadságú működését. Ennek a szabadságnak a büntetőtörvénykönyv szab határt, az emberi jogok tisztelete – ezt a hármasságot is leírtam, a fene egye meg a lusta agyú ostobákat, menjenek vissza, keressék meg.

Ezeknek az embereknek nem kell akarni a hatalmat, mert eszük ágában sincs hatalmat gyakorolni. Tudom én, hogy abból a nézőpontból, ahonnan a betegagyúak bomlasztanak minden élethelyzetben, nehéz elképzelni, vannak emberek, akik nem akarnak uralkodni másokon. Akik nem azért tanítanak, hogy a saját „hatalmi helyzetükből” egzecíroztassák a náluk fiatalabbakat, hanem mert tudják, hogy a tanítás az egyetlen lehetőség az emberré válás útján való elinduláshoz.

Mit gondol az a sok húgyagyú, aki rám fröccsenti a baromi gyűlöletét és végtelen butaságát, én ezeket itt miért írom? Milyen hasznom származik ebből? Hogy egy kicsit messzebb menjek vissza az időben, a Magyar Rádióban eltöltött évtizedeim alatt milyen haszonnal mondtam a magamét? Vagy úgy gondolják, én direkt élvezem, hogy olyan hülyéknek beszélhetek, akik a Szalonnát bepiszkítják a csökött és beteges mentalitásuk büdös váladékával?

Nem szoktam ilyen dühösen írni, most sem magam miatt gurultam be, hanem mert olyanba próbálják törölni a szaros csizmatalpukat, aki a fentiekhez hasonlóan gondolkodik, és ezt még le is meri írni. Nem tudom, kicsoda Singing Jungle. Bizonyára képes volna megvédeni magát, ha nem ment volna el a kedve a közéleti megnyilvánulásoktól azok miatt, akik a pöcegödör mélyén tartják ezt a szerencsétlen országot.

Az meg nem kérdés, még egyszer ideírom, az általam megnevezettek vállalják-e. Ők tudják a legjobban, ez mennyire nem lehet már kérdés.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.