November 17,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Az egyetemes magyarság csak úgy tud megmaradni, ha mindenki a Fidesz-KDNP-re szavaz

Föl kell tennünk a kérdést, hogy mi végre van a magyar állam. Ugye, nem csak azér’ van a magyar állam, hogy megkátyúzza az utakat és mondjuk a lakcímkártyákat kiállítsa. Ez is fontos persze, de ennél van egy transzcendensebb, lényegi küldetése is a magyar államnak. Az az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet csak akkor tud fönnmaradni, hogyha minden nemzetrésze fönnmarad. (…) Tehát csak úgy tud megmaradni az egyetemes magyarság, a mi értékgazdagságunk, ami egyébként olyan sajátos érték, amit csak mi magyarok adhatunk az egyetemes emberiségnek, mer’ rajtunk kívül senki nem adhatja, ezér’ minden nemzetellenes ideológia, legyen az kozmopolitizmus, internacionalizmus, vagy annak az ellentéte, és ilyen ellentétében szélsőséges sovinizmus, ez mind a nemzeteknek az életjogának és a küldetésének a megcsonkítása. Tehát minden nemzetnek az a feladata, hogy a sajátos értékgazdagságát az emberiség számára elérhetővé tegye. 

Ez itt a reggeli posztunkban már megidézett nemzetegyesítő álkereszténység legismertebb kortárs képviselőjének, a miniszterelnök úr helyettesének péntek esti lakájmédiás előadásából való. Ez egy részválasz arra a kérdésre, hogy miért oly égető fontosságú a jövő évi EP-választásokra újabb többtízezer magyar szavazót szállítani a Fidesz-KDNP kontinentális sikeréhez. Ezért. Mert a nemzet akkor marad fenn, ha mindenki Orbán és külön Semjén Zsolt pártjára szavaz.

Ez nem is érdemel több szót (bár valóban felbecsülhetetlen, amikor Gajdics Ottó Semjén Zsolttal összekacsint szegény Gyurcsányon gúnyolódva, Szentesi Zöldi pedig elégedetten megforgatja a szemét, hogy milyen jó, hogy a jó oldalon állnak, ülnek ők), viszont ha már a főnöke iránt táplált plátói szerelméről híres, egy közönséges megélhetési pióca- és törpepárt elnöke annyira hülyének nézi a közönséget, hogy azt feltételezi róluk: nem tudják, mi végre van a fideszes magyar állam, felőlem beszéljünk a transzendenciákról. A magyar emberek életminőségéről ugyanis nemigen van mit: Mészáros Lőrinctől Vajna Tímeáig rendkívüli módon javult az életminőségük.

Tehát miután kiderült, hogy az egyetemes magyarság csak úgy tud megmaradni, ha mindenki a Fidesz-KDNP-re szavaz, már csak egyetlen kérdést kell tisztáznunk: ha a sovinizmus nemzetellenes ideológia, a Fidesz-KDNP pedig köztudottan a nemzet védelmében döngeti téglaporosra a mellét reggeltől estig, akkor vajon miért operál a harmadik kétharmados teljhatalmát fogyasztó Fidesz-KDNP a soviniszta ideológiára jellemző retorikával? Hogy ne tévedjek túl nagyot, egy nálam nagyságrendekkel bölcsebb, általam végtelenül nagyrabecsült gondolkodótól kérdeztem meg: ha azt állítom, hogy a sovinizmus kincstári definíciója szerint a Fidesz-KDNP soviniszta, akkor az bűn, vagy nagy igazság? A választ szó szerint idézem:

Nagy igazság, azzal a megszorítással, hogy a soviniszták undorító alakok ugyan, valamint ostobák, de a taszító megszállottságuk valódi. Ezek délutántól internacionalisták lesznek, ha az érdeküknek az felel meg.

Tudom, hogy azokban a körökben, amelyekhez Semjén gazdag és eredményes pályafutása hajnala óta dörgölőzik, és ahol az ő képességeivel ilyen káprázatos magaslatokra jutott, úgy tudják, hogy ők a hazafiság egészséges talaján állnak, annak ideológiai kitüremkedése, a nacionalizmus. Amely valójában egy madárcsicsergésbe csomagolt, világbékét hajszoló nemes eszmerendszer. Ebből adódóan mindenki rohadjon is meg, aki a hazáját szerető embert, vagyis a nacionalistát, azaz Orbánsemjént (pláne kommunista indíttatásból!) össszemossa a szélsőséges nacionalistával (ő lenne a soviniszta, ugye, ellene harcol hatalmas áldozatok – lásd háziállatok öldöklése – vállalása mellett Orbánemjén).

Vagyis amikor a fideszes média öles nagybetűkkel háborog azon (teljes joggal), hogy

szélsőséges, militáns ukrán nacionalisták randalíroznak Beregszászon, nyíltan fenyegetve az ott élő magyarokat,

akkor ahhoz a nacionalizmushoz semmi közünk. Mert van az egészséges nacionalizmus (mimagyarok) és van az elítélendő, csúnya, rossz nacionalizmus (ők, mindenki más), aminek mimagyarok vagyunk az áldozatai. Mindehhez képest pedig itt van a Semjén által köpködött a sovinizmus, amelynek fapados definíciója egy olyan politikai ideológiát takar,

ami alatt általában a hazafiság fanatikus megnyilvánulását értik, a haza vagy nemzet elvakult imádatát, kritika nélküli csodálatát tükröző, annak felsőbbrendűségét hirdető nézeteket. A sovinizmus a mi-ők ellentétből indul ki, amikor a nemzeti felsőbbrendűség dominál, összekapcsolódva a másik nemzet lekicsinylésével, esetenkénti megsemmisítésének szándékával. 

Más szavakkal: a más népeket lenéző / más népek elleni gyűlöletet szító / a felsőbbrendűség hite és a fajelmélet alapján álló szélsőséges nacionalizmust szokás sovinizmusként definiálni. Az a kérdésem Semjénhez és az ő transzcendentális elméjéhez, amivel nem átall orbitális disznóságokat az arcunkba hazudni, hogy a fentiek közül melyik nem mondható el a Fidesz-KDNP-ről?

Ezek közül az ismérvek közül mi az, amit az elmúlt évtizedekben, de különös tekintettel a migárációs válság 2015-ös tetőzése óta nem tűzött zászlajára a Fidesz-KDNP?

Mi az, amit nem énekeltek meg kékplakátokon, mi az, amivel nem mérgezték még a tájékozatlanságukban és kiszolgáltatottságukban vegetáló híveik agyát és lelkét?

Hogyan hazudhatja magát nemzetegyesítőnek az a kormány (az egészséges nacionalizmusra hivatkozva), amelyik egy komplett kommunikációs nehéztüzérséget tart fenn azért, hogy a mi és az ők (Gyurcsány, hazaárulók, Soros, muszlimok, kozmopoliták, buzik, Brüsszel, feketék) közötti ellentétek folyamatos sulykolása mentén hergelje a nemzet egyik részét a másik része ellen azért, hogy Orbánnak soha ne kelljen elszámolni az elmúlt 10-20-30 évvel?

Milyen istenverte nemzeti értékgazdaság van ott, ahol egy egész kommandó dolgozik azon, hogy a nemzetből kitagadjon mindenkit, aki nem az Orbán-vallás követője és önkritikátlan rajongója?

Rengeteg kérdésem lenne, de felesleges feltennem őket, hiszen mióta az útszéli uszítás és a fideszkádéenpés kereszténydemokrácia közös nevezőre került, az egészséges hazaszeretet pedig Orbán Viktor és bandája kötelező imádatával mérhető, semmi más nem történik, mint a nemzet megcsonkítása. Az, hogy az idegeneknél (a bocskoros románoktól a kecskebaszó muszlimokig bárki magára veheti) csak saját nemzettársait gyűlöli jobban a magyarok statisztikailag is releváns része, mindent elmond arról, hogy micsoda destabilizáló, háborús ideológiákkal való öblögetés tartja egyben a NER-nek nevezett konstrukciót.

Szóval ne áltassa magát a keresztény vadászok védőszentje: amit ő képvisel, az a vegytiszta sovinizmus. Momentán. Sok egyéb ragacsos, zavaros, bűzös, ordas eszmével vegyítve. Azzal a megszorítással, hogy a soviniszták legalább holnap délután is megszállott soviniszták lesznek, ami Semjén Zsoltról nem mondható el. Csak azért beszélünk róla, mert nincs egyedül ezzel. Az ő hite mindig abban mérhető, ami a szerelmetes főnökének aktuálisan a politikai megélhetését szolgálja. Ebben a mi ellenük típusú harcban pedig a nemzet puszta eszköz, szavazógép, irányítható droidok gyülekezete. Akkor is, ha nem tud róla.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.