Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Kacifánt, a rémbó

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sziasztok! Kacifánt vagyok, állítólag kutya. Szerintem ember, de nem állok le vitatkozni Katival – ő a személyzetem – mert marhára fel tudja húzni magát mindenen és olyankor elég undok szokott lenni. Ha neki ez a mániája, legyen. Már egy éve lakom a jelenlegi helyemen. Előtte máshol éltem, eléggé buli volt. Soha nem szólt rám senki, azt csináltam, amit csak akartam. Ha unatkoztam, énekeltem – mások szerint jajveszékeltem, mint a fába szorult féreg – és igazából mindig unatkoztam, mert senki nem beszélgetett velem, nem is játszottunk soha. Ha valamit akartam, akkor kénytelen voltam óbégatni, mert különben elfeledkeztek rólam teljesen.

Úgy kezdődött, hogy akiknél régebben laktam, azok haza vittek. Mert olyan kis cuki-muki voltam, meg kellett zabálni. Ők mondták, de szerencsére nem zabáltak meg. Én viszont zabáltam – már ha eszükbe jutott, hogy enni adjanak – és szépen megnőttem. Nem lettem persze nagy kutya, de nagykutya az annál inkább. Rájöttem ugyanis, hogy azt csinálok, amihez kedvem van. Például felmászhatok az asztal tetejére és táncolhatok. Láttam egyszer a tévének nevezett dobozban ilyet, nagyon megtetszett. Néha próbáltak meggyőzni, hogy ne csináljak valami jópofaságot – például ne másszak fel a könyvespolcra, vagy ilyesmi -, de én hangosabban tudtam ordítani, mint ők, úgyhogy nekem lett igazam. Aztán egyszer beraktak az autóba a tesómmal – mert lakott ott egy másik négylábú is, azt még nem is mondtam – és elvittek Katihoz, most nála lakom.

Na, Kati nem egyszerű eset, az biztos. Én még ilyen makacs nőt életemben nem láttam. Nem létezik, hogy a kedvében tudjak járni. Neki is énekeltem szépen, erre kidülledt a szeme és úgy ordított, hogy esküszöm, a féltékenység szorongatta a torkomat. Hiszitek vagy sem, hangosabban tud óbégatni, mint én. Aztán jött az ötleteivel, hogy például nem mászhatok fel az asztalra. Se a konyhaszekrényre, de még a hűtőre sem. A sütőben sem héderelhettem, mert akkor is villámló szemekkel ordítani kezdett. Rémes volt, mit mondjak.

Azt még nem is meséltem, hogy a rengeteg eszem és a csodálatos énektudásom mellett volt még egy jó tulajdonságom. Olyan menő sérót növesztettem ugyanis, hogy mindenki a csodámra járt. Naná, hogy Katinak ez sem tetszett, szerinte úgy néztem ki, mint egy molyrágta tollseprű. Egy üvöltő tollseprű, hogy pontosabb legyek. Hát nem cuki voltam?

Persze Katinak ez sem tetszett. Akkor én még nem tudtam, hogy mit művel az öreglány. Csak lassan elkezdtem változni. Jóhogy elkezdtem, mert egyrészt ahányszor nekifogtam szirénázni, ő is elkezdett és esküszöm, túlordított! Másrészt meg rájöttem, hogy akármennyire ordít, akkor is jófej. Például figyel rám. Nem csak elém dobja a kaját, mint amihez szokva voltam, hanem beszélget velem, kitalál mindenféle jópofa játékot unatkozás ellen, megvakargatja a pocimat, megsimogat. Ezek meg jó dolgok, csak én ezt régebben nem tudtam. Ha ordítottam, ő is, ha nem ordítottam, akkor jött a pocakvakarászat és a simi. Kaptam labdát is és mindenféle játékot, de a legjobb az, amikor odabújhatok Katihoz. Még az ölébe is ülhetek! És szeret! Dödölget! Figyel rám! Na, ezzel teljesen levett a lábamról.

Az persze nem volt benne a pakliban, hogy elhurcol fodrászhoz. De elaltatta az éberségemet és elcipelt… úrifiút csinált belőlem. Borzasztó, nem?

Jó, volt előnye is a dolognak. Kiderült ugyanis, hogy nem egy tollseprű és egy lábtörlő frigyéből születtem, hanem előkelő terrier családból származom. Állítólag egy uszkár környékezhette meg anyámat, vagy egy foxi, ha a mutter volt uszkár származású. Mindenesetre a rengeteg eszemet mindkettőtől örököltem. Ugyanis nagyon okos vagyok, ezt minden dicsekvés nélkül állíthatom. Kati szerint írni és olvasni is meg tudnék tanulni, annyi agyam van. Nem semmi, ugye? Például rám szokta bízni a kert locsolását, mert remekül bánok a slaggal, de kártyázni is tudok!

Rájöttem, hogy imádok tanulni. És nem baj, ha nem énekelhetek, mert egy csomó érdekes dolog van, amivel elfoglalhatom magamat. Szót is fogadok, mert annak Kati annyira örül, most minek rontsam el a boldogságát, hát nem? Már csak a nagy kert hiányzik, mert itt, ahol most lakom, nem lehetek mindig odakint. Pedig imádok labdázni, pancsolni, de főleg rohanni, rohanni és rohanni! Itt sok tesó él velem, ami jó dolog, de jobb lenne, ha lenne saját családom. Kati szerint már jólnevelt kutya vagyok (szerintem ember), mostmár itt az ideje, hogy átadjam a helyemet olyan kollégának, akinek nincsen senkije.

Szóval családot keresek. Jó lenne, ha lenne saját gazdim. Lehetőleg olyan, aki értékeli a rengeteg eszemet és tanít engem mindenfélére, olyat, aki nem szeret unatkozni – mellettem nem fog -, imád nevetni – azt viszont fog, mert állítólag nagy bohóc vagyok -, enged sokat rohangálni. Nem kell engem pórázon futtatni, eljátszom én a kertben is egy labdával, vagy akár bottal. És örömmel meglocsolom a gyepet slaggal, ha igény van rá. Ha nincs, akkor is. Szerintem valahol ott van az a gazdi, aki rám vár, aki majd vakargatja a pocakomat és a hosszú estéken jókat kártyázik velem. Egész hátralévő kutyaéletemben, ami nem kevés, mert még csak két éves múltam.

Ha magadra ismertél Gazdi, hívd Katit (csak vigyázz, nem szabad vele ordítani és fésülködj meg, mert elvisz a fodrászhoz) és érdeklődj rólam, aki Kacifánt vagyok. Pedig már nem is.

Kacifánt jellemzése

Ide írhatsz: [email protected]

Itt lesheted meg a tesókat

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.