November 17,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Most még ugyan semmi nincs rendben, de ha szívósan leszarjuk, akkor majd rendeződik

Akinek van gyereke, az szinte biztosan találkozott már a jelenséggel. A kicsi befogja a szemét és meggyőződése, hogy mivel ő nem lát senkit és semmit, maga is láthatatlanná vált. Elbújt. Ez egy ártatlan gyerek esetében kedves, mosolyogtató dolog. Amikor azonban a gyerek felnőtt, esetleg őszül és pocakot is eresztett már, távolról sem cuki amikor a szőrös, májfoltos kezecskéjével befogja a szarkalábas szemét és nagyot rikkant: elbújtam! Ha egy komplett ország csinálja ezt, élén a kormánnyal, kimondottan ijesztő az ilyen infantilis viselkedés.

Márpedig úgy tűnik, mi erre rendezkedtünk be. Jól elbújtunk és azt gondoljuk, senki nem lát minket. Nem csak a szemünket fogtuk be, a szánkat és a fülünket is, mint a három majom. Hogy kibírjuk a dolgot, még megfejeltük az akciót az orrunk befogásával is és igyekszünk elhitetni magunkkal, hogy ez így átfogó megoldás. Minden rendben lesz. Most még ugyan semmi nincs rendben, de ha szívósan leszarjuk, akkor majd rendeződik. Vagy ha nem is, legalább mi kimaradhatunk belőle, mi megússzuk, minket nem lát meg senki, nekünk nem esik bajunk.

A hajléktalanok eltüntetése például remek megoldás. Eltűntek? El. Nem látjuk őket, nincsenek. Az aluljárókban már nem kell szembesülnünk a problémával, az erdőkbe pedig nem nagyon járunk, ahová behúzódtak. Megfagyni. Ha mégis szem elé kerülnek a dzsinzsásban, akkor majd jönnek a munkagépek és ügyesen elbontják a sátrakat, kalyibákat. Mennek beljebb. Mélyebbre. Éjszakára bemehet a hajléktalanszállóra az, aki bejut. Reggel mehet isten hírével, kóborolhat kedvére. Csak mozgásban kell maradni, nem szabad leülni a padra, nem szabad megpihenni és akkor már nem is hajléktalan az illető. Ennyire egyszerű.

Az egészségügy is rendben van. Mondta a kormány hogy soha nem látott fejlesztések, világszínvonal és minden, ami kell. Mi ugyan a rozsdás radiátorokat látjuk, a potyogó vakolatot, a penészt, a fertőzéseket, a halálosan túlterhelt nővéreket és orvosokat, nekünk be kell vinni a kanalat, poharat, gyógyszert, vécépapírt, pelenkát, szappant, lázmérőt, de máshol már minden jó. Csak ide még nem ért el a fejlődés, de majd mindjárt. Addig kibírjuk fél lábon is, egy kockasajttal, két ágyi poloska és három lapostetű társaságában.

Az oktatás is hibátlan, bár a mi gyerekünk hajnalban kel, hogy időben beérjen a három falura lévő iskolába – nálunk már nincs iskola -, mi ugyan nem vagyunk katolikusok, de a gyerek katolikus iskolába jár, mert nincs más, de nem baj. Majd mindjárt jobb lesz. Mindjárt lesz számítógép és internet, lesz nyelvtanár és szaktanár és akkor majd tovább tud tanulni a gyerek, diplomát szerezhet, viheti valamire. Most közmunkásnak tanul, vagy szalag mellett megvénülő melósnak, de majd mindjárt más lesz.

A szociális ellátórendszer is hibátlan, soha nem látott pénz áll rendelkezésre, a családok éve, szülőnek lenni életre szóló kaland, beteg hozzátartozót ápolni megtiszteltetés, idős rokont támogatni kötelesség és a kormány mindenben mellettünk áll. Csak még nem érezzük. Még nekünk kell előteremteni a pénzt az idősotthonra, nekünk kell rohanni, ha a száz kilométerre élő szüleink megbetegszenek, nekünk kell figyelni a szomszéd nénire akinek nincs senkije, hogy meg ne fagyjon, éhen ne haljon, mert elfelejt befűteni, elfelejt enni.

Nálunk még szarok az utak, a busz ritkán közlekedik és méregdrága, az autónkat vitte a frankhitel, de a miniszterek már helikopterrel járnak vadászni és lakodalomba, a miniszterek elnöke már magánrepülővel megy meccsre, csak előtte még beugrik Svájcba egy kávéra.

Nekünk még nem telik arra, hogy kicseréltessük az ócska ablakot, hogy télen ne húzzon be a hideg, de az Uniótól erre kapott pénzt már szétosztották maguk között az élelmesek. A vadászkastélyokba, villákba, palotákba már nem húz be a hideg, még ott sem, ahol a fedett úszómedence van. Nekik már jó és mindjárt nekünk is jó lesz. Csak addig nem szabad látni, hallani és főleg nem szabad beszélni. És célszerű befogni az orrunkat is, ahogy az értelmiség is teszi egyre gyakrabban.

Nem, ez nem diktatúra, olyat nem szabad mondani, mert akkor mit mondunk, ha majd közénk lövetnek? Ez nem maffia, mert ha az lesz, akkor majd milyen szót használunk? Még nem veszik el az ember vagyonát erővel, a magánnyugdíj lenyúlása csak véletlen baleset volt, nem fog megismétlődni. Még nem bűnszervezetben elkövetett rablás, mert évente van bözsiuti és mi tulajdonképpen Rózsa Sándorról is elhisszük, hogy azért rabolta ki a gazdagokat, hogy támogathassa a szegényeket. Bizony. Ez még nem személyi kultusz, mert mi lesz, ha tényleg az lesz? Most csak az van, hogy mindenben egy ember dönt, az ő hobbija mindennél fontosabb, nem szabad neki ellent mondani és még idegesíteni sem tanácsos, ellenben hasznos, ha mindig van nálunk róla egy fotó – olyan, amit ügyesen retusáltak húsz évvel és húsz kilóval ezelőttire -, amit időnként előveszünk és párás szemekkel megcsókolunk, mert az segíti a szakmai előmenetelünket.

Ez még jogállam, bár órák alatt bármikor átírják a törvényeket, a legfőbb ügyész véletlenül sem talál semmi gyanúsat, ha kormánypárti politikusról van szó, az ellenzékit azonban gond nélkül vágják előzetesbe akár évekre is, de tévedni emberi dolog.

Nincs itt semmi baj és nem is lesz, mert ha esetleg az Unió valagba rúg minket, ha elzárják a pénzcsapot, ha elszigetelik az országot, akkor majd a kínaiak finanszírozzák az országot. Vagy az oroszok. Aha. Jó lesz nekünk úgy is, jó lesz akkor is. Csak arra kell figyelni, hogy véletlenül se jusson be fény a tenyerünk alatt, nehogy kiszaladjon egy szó az összeszorított fogaink között, be ne jussanak a fülünkbe a külvilág hangjai és lehetőleg ne vegyünk levegőt. Mert bűz van. Kurvanagy bűz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.