November 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Nem kell a feltételes mód

Próbálok magamban felmentést találni, vagy legalább magyarázatot. Nem sikerül. Nem értem és egyre kevésbé értem és egyre kevésbé tudom elűzni a gondolatot, hogy a vesztünkbe rohanunk. Van ebben az országban olyan ember, aki kitalálta a legnyomorultabb, legkiszolgáltatottabb szerencsétlenek elpusztításának a módját. És vannak olyanok, akik megszavazták, van valahol valaki aki kiadta az utasítást arra, hogy elrabolják ezeknek az embereknek az utolsó menedékét, hogy semmisítsék meg mindenüket, az utolsó szálat is tépjék el, ami még a társadalomhoz fűzi őket. És volt olyan, aki megkapta ezt az utasítást, felült a teherautóra, a markolóra és megcsinálta.

Senki ebben a láncban nem mondta azt, hogy nem. Ezt már nem. Senki.

Ha holnap az lesz a parancs, hogy ki kell lakoltatni azokat, akik gyermektelenek, mert ők nem jó hazafiak, azt is megteszik? Mindenre van ember? Bármire?

Bizonyára van. Hiszen volt arra is, hogy felhúzzák a szögesdrót kerítést. Hogy felállítsák az őrtornyokat. Hogy megtervezzék és megépítsék a barakkokat, a krematóriumokat. Volt ember a kínzásokra, a kivégzésekre. És a társadalom elfordította a fejét, a települések, melyeken keresztül haladtak a szerelvények a jajgató emberekkel, a falvak, melyeken áthajtották a halálmeneteket, az emberek, akik naponta lélegezték be az égő emberi hús zsíros bűzét, hallgattak. Nem tudtak semmiről. Milyen kényelmes! Az egyik parancsra cselekszik, a másik semmiről nem tud.

Ja, el ne felejtsem! Minden törvényes volt. Mert a főgecik bármire csinálnak maguknak törvényt. Percek alatt.

Eltöprengek rajta, hogy a büdös francban jutottunk el ide? Hogy maradhat hatalomban egy maréknyi gyakorló elmebeteg, köztörvényes bűnöző? Európában, a huszonegyedik században hogy fordulhat elő mindaz, ami ebben az országban naponta előfordul? Ez nem egy kosár alma, benne néhány rothadt gyümölccsel, melyeket ki kell majd szedni az egészségesek közül. Ez sok-sok kosárnyi rothadt alma, benne néhány egészséges gyümölccsel. Ráadásul a rothadtak maguktól, önként dobálják ki ép társaikat a kosárból, mint a kakukkfióka az énekesmadarat a fészekből.

Szabadságszerető nép, mi? A csodaország, a tűzön-vízen át gerinces, bátor, összetartó forradalmárok méltán csodált országa, akik mindig kiálltak az igazságért, a szabadságért? Ó, hogyne! Mennyire kell cinikus takonynak lenni, amikor ezt elhörgi a beteg sejtburjánzás és vannak – jaj, sokan vannak – akik elhiszik ezt magukról? Ugyanazok, akik rohannak feljelenteni a Kétfarkút, ha színesre festik a töredezett járdát, akik kiszurkálják a másik ember autójának a gumijait, mert büdösrohadt migráncsokat akar hozni a faluba, akik szent borzadállyal lesik az állami propagandában a hazugságokat, akik önként állnak be a sorba, amelyikben azt mondják nekik, hogy ők az erkölcsös, keresztény, jó emberek. Ennyi a fizetségük. A többiek, a Lázárok, Rogánok, Kovács Zoltánok legalább meggazdagszanak, a Vajnák, Garancsik, Tiborczok, Mészárosok legalább megtarthatnak valamennyit a zsákmányból, az alacsonyabb polcon nyüzsgők legalább földhöz, pozícióhoz, trafikhoz jutnak, a Bayereket, Gajdicsokat, Géfodorokat legalább megfizetik, de a nyomorultakat, akik működtetik ezt az egész szart, még csak meg sem fizetik. Éppen olyan senkik és éppen úgy nincs semmijük, mint azoknak, akiket segítenek meggyalázni, eltaposni, külföldre, vagy a halálba hajszolni. Nekik elég a hazugság, beérik azzal, hogy az elmebaj megsimogatja a lapos homlokukat és azt mondja nekik: szeretlek, vigyázok rád.

És vigyáz rájuk, valóban. Körbekeríti nekik az országot pengés drótkerítéssel, embertelenséggel és bűzlő, mocskos hazugságokkal. Akik a büdös életben nem szagoltak bele a szabadságba, akik soha nem látták a saját szemükkel, hogyan élnek más országokban az emberek, akik soha nem tapasztalták meg, milyen egy normális országban élni, milyen emberségesnek lenni, milyen kiállni a másikért tudva azt, hogy a másik is kiáll érte, ha kell.

Ami ebben az országban történik, az nem történhetne meg egyetlen más európai országban sem. És most nem csak a szerencsétlenek kunyhóinak elbontásáról, az utolsó, egyetlen vagyontárgyaik, pokrócaik, edényeik, meleg ruháik, gyógyszereik, az előző életükből őrizgetett képeslapjaik, fotóik megsemmisítéséről beszélek, hanem minden egyébről. Már nincs olyan szelete, szilánkja, atomja az életünknek, ahová ez a bűzös rothadás ne kúszott volna be, ahonnan ez a terjedő rák ne szívná el az életerőt. Nincs olyan.

Szabadságharcos nép, mi? Mindig van ember. Mindenre. Mindig van, aki végrehajtja a feladatot, bármi is az. Ha a csúti merne teljesen a vágyai szerint cselekedni, itt percek alatt lenne ember (önkéntes is akár) a kerítések felállítására, az őrtornyok felhúzására, a barakkok és krematóriumok felépítésére, a rabok őrzésére, kínzására, kivégzésére, a szomszéd feljelentésére, bármire. Bármire. A falvak és városok lakossága pedig kifordult szemekkel ünnepelné a megváltót, aki visszaadta az ország büszkeségét, erejét és nagyságát. És senki nem hallana, nem látna, nem tudna semmit abból, ami körülötte történik.

Ó, most látom, hogy feltételes módban beszélek.

Nem kell a feltételes mód. Nem kell.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.