November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Alattomos gyilkos

Megfogalmazhatnám szebben, cizelláltabban. Letagadhatnám. Körülírhatnám. Nem fogom. Utálom a telet. Utálom, mert mindent jelent, amit nem akarok.

Először is bezár.

Tavasszal kinyitom a terasz ajtaját, az ablakokat és gyakorlatilag a kertben vagyok. Vagy a kert van a lakásban. Bejön a természet, a virágok illata szabadon kering és az sem zavar, ha néhány pillangó, méhecske, szöcske bebóklászik. Szeretem a pezsgést, az ébredező növényeket, a pompázó természetet. Szeretem, hogy meleg van, szeretem a szelet és az esőt, a virágokat, a gyümölcsöket. Szeretem a fényt, szeretem, hogy este is kiülhetek a kertbe és bámulhatom a csillagokat. Olyankor szabad vagyok, majdnem korlátok nélkül szabad.

Aztán be kell csukni az ablakot, mert korán hűvösödik. Először csak délután kell becsukni, aztán egyre korábban, végül zárva marad. A kertben a fák és bokrok halni készülnek. Sorra lehullajtják a leveleiket, míg végül csak csupasz ágak maradnak, mint megannyi csontváz.

Eltűnnek a színek, a pirosak, zöldek, sárgák, lilák. Marad a barna és a szürke. A nappalok egyre rövidebbek, sokszor hetekig sem látni napfényt, az ég kékjét. Sötétben kelek és sötétben fekszem le, sárban tocsogok, szemetelő esőben megyek a dolgomra. Mállik az égből a nyirok, a szürke kulimász és bevon mindent, ameddig minden szürke, hideg és ragacsos nem lesz.

Nem szeretem a havat sem. Tudom, hogy sokan szeretik, de én nem. A hó hazug. Képmutató. Alattomos. Betakarja a szemétkupacot és úgy tesz, mintha egy kellemes dombocska lenne, vastagon megszórva porcukorral. De nem az. Csak egy csontkeményre fagyott szemétkupac letakarva hideg hóval. Alatta ott a rothadó krumplihéj, a rozsdás konzervdoboz, a szaros pelenka. A járdát takaró puha lepel alatt ott a kutyaszar, a töredezett beton, a hányás nyoma. Nem szűzfehér puha szőnyeg, hanem veszélyes, csúszós, hideg hazugság a hó.

A tél sunyi gyilkos. Megöl mindent, ami nem tud ellene védekezni. A gyengéket öli meg. Növényt, állatot, embert.

A fák készülnek a télre. Lehullajtják a leveleiket, a nedvek keringése lassan szinte teljesen leáll. Nem vesznek fel táplálékot, nem lélegeznek. Tetszhalottak. Így talán túlélik. Az  ember erre nem képes. Nem tudja lelassítani a szívverését, a vér keringését az erekben. Nem tud élelem nélkül életben maradni és nem tud meleg nélkül létezni. Az ember meghal, ha nincs étel, meghal, ha nem tud fűteni. Meghal és egy szám lesz a statisztikában. Valahol a világszínvonalú magyar egészségügy egyik bugyrában betolják egy rekeszbe, ahol a NER károsultjait gyűjtik. Akiknek nem jutott sem kapanyél, sem CSOK, sem családi adókedvezmény, sem rezsicsökkentés.

Azt mondják, kell a tél. Elpusztítja a kártevőket. Franc tudja. Én ezt nem tapasztalom. Tavasszal éppen annyi levéltetű, poloska és más undokság kerül elő, mint amennyi előtte volt. Vannak olyan országok, ahol soha nincs tél, mégsem falták fel a kártevők.

Utálom a hideget, utálom a sötétet, utálom a bezártságot. De én legalább fel tudom kapcsolni a lámpát, mert van áram, tudok fűteni, mert nem zárták el a gázt, be tudok feküdni egy kádnyi forró vízbe, mert van víz, van meleg pulóverem és meleg cipőm, teli tudom rakni a kamrát és a fagyasztót étellel, hogy akkor se legyen baj, ha járhatatlanok az utak.

De mi van azokkal, akik egyik napról a másikra élnek? Akiknek átfúj az ócska kabátjukon a jeges szél, beázik a cipőjük, nincs fűtés és nincs áram, üres a kamra. Már ha van kamra, mert a kapualjban, bokor tövében, lakatlan romokban nincsen kamra, sem fürdőszoba, sem forró tea, sem semmi. Mi van azokkal, akik nem tudnak védekezni, nincs hová húzódni a dermesztő hideg elől, a sötét elől? Ők hogy élik túl?

Utálom a telet. De legalább tudom, hogy még hány hetet kell kibírni és aztán ismét kinyithatom az ajtót-ablakot, a fák ismét lombot bontanak, meleg lesz és jó illatokat hurcol a langyos szél, lesz madárdal és csillagfényes esték. Mindez ismét lesz, mert a fák túlélik a telet. Csak mi, emberek is éljük túl.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.