Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A laktanyákba zárt honvédségről

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szilárdan elhatároztam, hogy nem írok többé 56-ról, legkevésbé október 23-án. Akkor sem, ha mindenféle pocsolyagerinc hinti szét a jellemtelenség fertőző, kiirthatatlan vírusait.

De most felhívták a figyelmemet egy különlegesen undorító kitüremkedésre, ami miatt mégis muszáj valamit leírnom.

Mindenekelőtt 56 „szellemiségéről”. Nincs neki. Mindenki mást gondolt, szinte egyénenként mást, mert még az úgynevezett társadalmi osztályok és néprétegek sem jutottak el semmiféle közös eszméig. Nagy Imre és Maléter Pál sem ugyanazt képzelte arról, mit kellene tenni és azt hogyan. Erről történetesen személyes emlékeim vannak, minthogy én voltam kettejük üzenetváltásainak a postása – legalábbis a legtöbb üzenetnek, amiket persze nem láttam, mert volt gyerekszobám, nem olvastam el idegen levelet, de Malétertől mindig tudtam, mi a lényeg.

Az utcán harcolók legnagyobb részének úgyszólván semmilyen fogalma nem volt arról, miért teszi azt, amit tesz, a rohadt ávós és a rohadt ruszki elpusztításán kívül nem voltak sem elképzelései, sem vágyai. A Horthy-rendszer katonatisztjei és az „új rend” katonái között jelentős volt az átfedés, még jelentősebb az ebből fakadó zavaros gondolatok rombolása. Létezett még az egyetemi ifjúságnak az utcán már jelen nem lévő ideológiája meg az 56-os vezetőség Nagy Imre körül csoportosuló tagjainak az olykor teljesen ellentétes elképzelése, ami viszont abszolút érdektelen volt, mert az utcán ebből semmit nem tudtunk. Egy bizonyos, egy forradalom „irányítása” nem ilyen, amennyire ezt a történelemből tudni lehet.

Úgyhogy ha szabad kérnem, ne öblögessenek a szellemiségről. Dehát ezt már elmondtam néhányszor, ezért most nem szegtem volna meg az elhatározásomat. Viszont van ebben az ostoba fröcsögésben valami, amit tényleg nem lehet szó nélkül hagyni. Nem szívesen piszkítom össze ezt a felületet a fent nevezett fertőzéssel, de muszáj, hogy érthető legyen, amit mondani akarok.

A kommunista és volt partizán Maléter Pál október 23-a és 28-a között bizonyítottan a forradalmárok és szabadságharcosok ellen harcolt. Pongrátz Gergely, a Corvin közben harcoló felkelők vezetője szerint Maléter forradalmárokat végeztetett ki és védtelen civileket hagyott sorsukra az utcákon.

Maléter a magyar haderő parancsnokaként ép ésszel fel nem fogható módon november 3-án elment tárgyalni a magyar fegyveres ellenállás felszámolását végrehajtani tervező szovjet hadsereg parancsnokságával. Miközben pedig nem mellesleg –  Nagy Imre kívánságának megfelelően – a Magyar Honvédséget a laktanyákba zárva tartotta, megtiltva nekik a szovjet hadsereg elleni harcot. 

Pedig az orosz levéltárakban nyilvánosságra került korabeli szovjet katonai dokumentumok szerint hihetetlen módon, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Szovjetunió akár visszavonuljon Magyarországról. A szovjet hadvezetés ugyanis komolyan tartott attól, hogy ha a Magyar Honvédség alakulatai is részt vennének az összecsapásokban, akkor az jelentősen elnyújthatná az ország katonai megszállásának az idejét, ami jelentős szovjet veszteségekkel járna, miközben pedig ugyanakkor komoly lehetőséget biztosítana egy nyugati katonai intervencióra. (888.hu)

Engedelmükkel a forradalmárok kivégzéséről szóló részt ugrom, de a „Magyar Honvédség” laktanyába zárásának ez a megjelenítése nekem új. Annyira, hogy eddig erről nem is nagyon hallottam, valahogy nem szokás okos intézkedésekről beszélni sem, írni sem, pedig nem sok volt belőlük. Akkor most hadd írjam ide a feltétlenül szükséges mondatokat.

A honvédség valóban távol maradt az eseményektől, a rendőrséggel együtt. Csakhogy nem a szovjet hadsereg elleni harc volt megtiltva nekik, hanem az úgynevezett „felkelőktől” tiltották el őket. Személyes tapasztalatomat eddig két helyen írtam meg: a kivezényelt fegyveres erők előbb a saját középvezetőik utasítására nem avatkoztak az utcai harcokba, később felső utasításra.

Ami pedig a Szovjetunió visszavonulásáról szól, arról megint nincs mit mondanom. Bocsánatot kérek a kifejezésért, ilyet nem nagyon szoktam leírni, de az ilyesmihez tényleg nagyon hülyének kell lenni. Ehhez a pocsolyagerinc kevés.