Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Milliárdért kíváncsi Orbán az idősekre

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már a kezdet rossz. Újabb, nettó 1,44 milliárd forintos megbízást kapott a kormányközeli Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konzorciuma. Segítse a kabinet munkáját. A kormányzati honlapra feltöltött tájékoztatóból kiderül, hogy két, korábbi kutatást kell folytatnia a kiválasztott agytrösztnek: az EU28 néven ismert, minden európai országban elvégzett, főként a migrációval foglalkozó felmérést, illetve egy időskutatást a hazai nyugdíjasok vagy nyugdíj előtt állók körében.

Á, tudom, a nyuggerek; azok, akik elveszik a levegőt a fiatalok elől! Most nagyon érteni akarják őket Orbánék. Az elmúlt nyolc évben nem voltak ennyire figyelmesek. Egyszerre fontos lett kétmilliónál is több ember, akik a hatalomtól függnek, akik mozgósíthatóak szavazásra. Nagyon kilóg a lóláb, hiába a megható indoklás, amely szerint az eddigi kutatások csak az időskorúak problémáinak egy részére koncentráltak, de most lehetőleg mindent tudni akarnak az idősek gondolkodásáról. Ettől félünk, hogy a haveri közvélemény-kutató megcsinálja rózsaszín, fátyolos jelentését, ami a megrendelőnek is tetszik. Mire gondolhatott Orbán? A statisztikai adatok – mennyi nyugdíjas mennyi pénzből él – fellelhetőek, tessék beütni a Google-ba, nem kell ehhez megint egy rahedli pénzzel megtömni az objektívnek egyáltalán nem nevezhető Századvéget.

Adatokat gyűjtenek? Él-e még ember, akinek nem ismerik a lábméretét is? Majd e szerint jár az időseknek a kétharmados kímélet; és aki nincs mellettük, az ellenség? Az ellenséget pedig ki kell iktatni a közéletből. A rémséges közhangulatot még tovább fokoznák. Orbán koreografálta cinizmussal hízelegni akarnak azoknak, akiknek ez tetszik, akiknek mindenáron meg akarnak felelni a hatalmukért? A családok kormánya nem tudja, hogyan élnek ma az idősek? Akkor menjenek a fenébe, és lapítsanak. Annyira voltak képesek eddig, hogy belefoglalták törvénybe, hogy a gyerekek tartsák el a szüleiket, mert nálunk a fiatalok tejben-vajban fürödnek, a saját lábukon állnak.

Azt sem tudta eddig Orbán, hogy élnek még azok a nagymamák és nagypapák, akik a szó szoros értelmében újraépítették – házakat, gyárakat, iskolákat –  az országot? Magyarországot, ahol most luxusban él a kormányfő és kiválasztottai. Legyen bátorsága kiszámoltatni a Századvéggel, mennyi milliárdot költött magukra – Mészárosra, Garancsira, Vajnára, Tiborczra – a közös pénzből, mennyi uniós eurót raktak zsebre burzsujai, mennyit szórt el idióta mániáira. Ebből jutott volna bőven a méltó nyugdíjemelésre is, arra, hogy az életüket végig robotolók a Balatonon, a Mátrában, az Őrségben kényeztethessék magukat néhány napig. A Karib-tenger így is kurva messze lenne. No magán röpcsi.

Előfordult-e már, hogy a Horthy-szobrok helyett a lesajnált, uram bocsá’, annak idején a pártba is belépett egyszerű melósnak építettek emlékművet? Az idősek emlékműve Magyarország. Az életük. Lenne. De ma nagy többségüknek kenyérre, tüzelőre sem jut. Anyáink, apáink megöregedtek, így annyit is érnek. Kérdezném Orbánt, ő meg kérdeztesse meg a Századvéggel, árulók-e azok, akik eladták a saját jólétükért, hatalmukért az ország polgárainak a tisztességes élethez való jogát?

Vájkáljanak a gondolataikba, félnek-e az öregek azért, mert utálnak egy semmirekellő rabló bandát? Kérdezzék meg azt a már idős asszonyt, akire tizenkét éves korában a nyilas állat a présházuk ajtajában ráfogta a fegyverét – a „fasiszta szövetségesünk ereje“ vele volt. Kérdeztesse meg, mit csinál, amikor az állami tévében trappolnak a fekete bakancsosok? Fél-e, emlékezik-e? Beszéltessék azokat, akiknek éppen akadt kenyere, krumplija a pincében, és volt egy féllábú, nagyon beteg ember(ség), aki minden erejét mozgósítva hátulról vágta a kapát a lopni akaró fasiszta fejébe. Így élhet még a magyar nyugger az orbáni állam nyakán, és van véleménye arról, szabad-e mások vagyonkáját, pénzét ellopni.

A nyugdíjasok, ha öregek is, nem hülyék, gondolkodnak, csak nagyon kiszolgáltatottak. Orbán újabb látványterve semmit nem ér, mert egy demokrata, európai szellemiségű, emberséges miniszterelnök nem kérdezősködést játszik, hanem cselekszik. Lett volna rá éppen elég ideje, de nem akarásnak nyögés a vége. Ő nem akar, mások nyögnek. Nehogy már bedőljenek neki!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.