November 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ő és a Lábak országa

Az embertelen törvények margójára

Egyszer, nem is olyan régen, és nem egy távoli galaxisban, nagyon is itt a Földön, egyesek szerint a Világ közepén, elindult az Úton Ő. Az Út göröngyös volt, buktatókkal teli, de messze – messze a távolban fényesen világított a Cél. Ő hol könnyedén, hol botladozva, néha meg-megállva vette sorra az akadályokat. Látta maga előtt, mellett a többieket. Voltak olyanok, akiknek az Útja sima volt, akik előtt sok-sok Ő söpörte és egyengette tisztára a terepet, s nekik más dolguk sem volt, csak végig futni a pályán. Aztán voltak Hozzá Hasonlóak, akiknek számos buktatóval, gödörrel kellett szembe nézni, legyűrni az olykor legyűrhetetlennek tűnő akadályokat. Ő és a Hozzá Hasonlóak fogukat összeszorítva haladtak a Cél felé.

Aztán voltak Azok, akiket tulajdonképpen nem is látott, csak tudott róluk. Állítólag Azok lenn éltek, valahol mélyen, ahová szem már nem néz le. Néha-néha megakadt a lába Azokban, de átlépett Rajtuk, s folytatta az Útját, mert menni, mert Haladni kell. Az Út már csak ilyen… Aztán egyszer megbotlott, elesett. Nagyon megütötte Magát, fájt minden tagja. Akkor egy rövid időre megpillantotta Azokat. Látta nyomorukat, szenvedésüket, de ideje nem volt velük foglalkozni, mert talpra kellett állni, hogy tovább mehessen az Úton. Segítő Kezek nyúltak felé, s Ő ezekbe kapaszkodva feltápászkodott, megrázta Magát, és újra nekivágott az Útnak, bár a Cél már nem hívogatta olyan erősen, fénye megkopott.

Ment, ment hosszan még, hol társakkal, hol egyedül. Aztán hirtelen újra elesett, s bár nyúltak felé Kezek, egyiket sem érhette el. A földre került. Azok közé. Nem akart Azok között élni. Ezért csúszva-mászva próbált tovább haladni. Minden erejét megfeszítve küzdött, hogy újra talpra álljon. Kapaszkodót keresett, de ha körbe nézett csak Lábakat látott. Lábakat, amelyek olykor szépek, csinosak voltak, amelyek kikerülték Őt, és Lábakat, amelyek durván átgázoltak Rajta, s nem ritkán bele is rúgtak. Néha, ha a magasra emelte a tekintetét, látni vélte a Kezeket is, amelyek az Életet tartották. Ám ezeket a Kezeket körbe vették Azok, mert Azok sokan voltak. Mérhetetlenül sokan. Az Életet tartó Kezek pedig kevesen. Ő nem fért a Kezek közelébe.

Egy napon addig soha nem látott hatalmas Lábak jelentek meg. Olyan hatalmasak voltak, hogy még a Segítő Kezeket is eltiporták. Átgázoltak mindenen, ami útjukba került. Akik szembe mertek velük szállni, azokat kegyetlenül eltaposták. Nyomukban csak a félelem, a nyomor és a halál maradt. Ő csak azt látta, hogy Azok egyre többen lesznek. Az Út már nem is látszik Tőlük, hiszen Ők maguk lettek az Út. Ők hasaltak, feküdtek az Úton, Rajtuk, mint sima márványon haladtak végig a Fényes Hatalmas Lábak. Ő is eggyé olvadt az Úttal. A Cél már láthatatlanná vált. Fénye végleg kihunyt.

Ő még egyszer felemelte a fejét, remélve, hogy talán mégis meglátja, ha halványan is a Fényt, de ekkor egy Hatalmas Fényes Láb a hátára lépett. Gerince azonnal kettétört. Szeméből a világosság úgy tűnt el, hogy senki észre sem vette. Mire a Kezek érte nyúltak, Ő már nem lélegzett. Kiderült, hogy Ő nem is létezett, soha nem is volt. Ő már csak egy porszem a Hatalmas Fényes Lábak egyikének a talpán…

Kertészné Kormos Noémi 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.