NEHAZUGGY

Csodaország csodacsatára

Forgács Erzsébet | 2018. Október 18, Csütörtök | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarország, a kifogyhatatlan csodák tárhelye.

Jól jegyezzük meg a fenti mondatot, mert nagy valószínűséggel sűrűn fogjuk hallani. Orbán Viktor mondta a szentséges szájával és ha ő mondta, akkor az minden hűséges megszólaló számára kötelező formula mostantól. Mint régebben a keményen dolgozó kisember, a rezsicsökkentés, a bukott baloldal, a brüsszeli bürokraták, a sorosozás, vagy mint újabban a vízió. A kifogyhatatlan csodák tárhelye is bevonulhat a fideszesek szókincsébe, bár kissé hosszú, ez rejt némi nehézséget. Nem csupán a fanatikus hívek részéről, akik a rövidebb hívószavakhoz vannak szoktatva, de néhány – nem túlságosan fényes intellektusú – udvaronc számára is, akik nem tudják megjegyezni az ilyen sokszorosan összetett, három szavas kifejezéseket és komoly a veszélye annak, hogy belezavarodnak az igehirdetésbe.

Pedig ha van valami, amiben kivételesen igaza van Orbán Viktornak, az éppen ez a kijelentése. Bizony, Magyarország a kifogyhatatlan csodák tárhelye már hosszú évek óta.

Nem hinném, hogy van a kontinensen még egy olyan ország, ahol megtörténhetne mindaz, ami nálunk napról napra rutin, szóra sem érdemes apróság, természetes dolog. Mehetnénk sorrendben is, de akkor ez nem egy cikk lenne, hanem egy ötszáz részes tanulmánykötet, úgyhogy csupán finnyásan kicsipegetek néhányat a kifogyhatatlan csodák halmazából. Kezdjük mindjárt a fenti idézettel, ami a Turizmus Summit 2018 című konferencián szakadt ki a nagy ember magvas gondolatainak tömegéből. Ott mondta ezeket is:

Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik legbiztonságosabb Európában. A turizmusban sikeres vállalkozó szükségszerűen hazafi, a turizmus a pénzkeresetnek az a formája, ami egyben hazaszeretet is.

Valóban valóságos csoda kell ahhoz, hogy egy ország bámulja tátott szájjal, amint néhány élelmes stróman és még élelmesebb családtag rátegye a kezét a szállodákra, gyógyfürdőkre, kempingekre, kastélyokra, ezeket aztán közpénzen bővítik, felújítják, korszerűsítik ügyesen, így sokszorozva meg a családi vagyont az ország lakóinak rovására, majd pedig kihirdetik, hogy ők a hazafiak.

Ugyanebben az országban történt az is, hogy 3000 milliárd forint magánnyugdíj vagyont egyszerűen elrabolt a kormány a tulajdonosoktól és még csak a haja szála sem görbült senkinek. Sőt, többekkel sikerült elhitetni, hogy az nem magánvagyon volt, hanem közpénz. Holott nem, azt mindenkinek a fizetéséből vonták le, mindenki befizette a saját jövedelméből, az övé volt. Ameddig volt. Már nincs és szó sem esik róla, alig emlékszik rá valaki. Egy másik országban, amelyik kevésbé csodás, úgy kergették volna el az emberek a lopósokat, hogy még most is futnának.

Vagy nézzük például az önkormányzatok megmentése című projektet. 2010 előtt az önkormányzatok már majdnem teljes egészében fideszes kézbe kerültek. Az önkormányzatok vezetői derekasan el is adósították a településeiket (nem mindet, de a legtöbbet igen), mert a Fidesznek ez állt az érdekében. Hiszen ha elbukják a 2010-es választást, akkor az új kormány szembe találja magát egy iszonyatos adóssághalmazzal, ráadásul biztos, hogy Orbán katonái – az önkormányzatok élén harcolókra gondolok – ott tartottak volna be a kormánynak, ahol csak tudnak. Ha pedig megnyerik a választást, akkor majd rendezik az adósságot a közösből. Ez utóbbi verzió következett be végül. Győzött a Fidesz, a településeiket eladósító polgármestereket hátba veregették, holott börtönben lenne a helyük. Az adósságokat a mi pénzünkből rendezte a kormány és másodlagos haszonként ezt még fel is hánytorgatják időnként, elhallgatva a saját aljas szerepüket ebben a történetben. Ilyet csak a csodák földjén lehet megtenni, máshol biztosan nem.

Aztán itt van a földosztás című akció. Az állami (tehát köztulajdonban lévő) földeket régebben bérelni lehetett. Első körben a kormány új bérleti szerződéseket kötött, jókora részben saját strómanjainak, oligarcháinak és udvaroncainak juttatva a bérleti jogokat. Így nem jutott föld olyan családoknak, akik évtizedek óta földművelésből éltek. Jutott viszont a Mészáros család minden egyes tagjának, államtitkárok tehetséges fitneszedző feleségének, miniszteri sofőrnek és még sok mindenki másnak, aki legfeljebb a cserép muskátli alatt látott eddig földet. Második lépcsőben pedig ezeket a bérelt földeket eladták. A bérlők persze előnyt élveztek a vásárlásnál. Hát mi ez, ha nem valóságos csoda? Mármint az, hogy ezt is megúszták.

Többé-kevésbé hasonló volt a módszer a trafikokkal, a kaszinókkal, majd jött az idegenforgalom (ezt már nem osztották annyifelé), és szinte minden, amiből pénzt lehet csinálni.

Reggelig sorolhatnám a csodásnál csodásabb történeteket, amelyek egyike, de még az egyik töredéke is elég lett volna ahhoz, hogy egy kormány belebukjon és a közreműködők bíróság elé kerüljenek. Mármint máshol, mert a csodák földjén ez elképzelhetetlen. Itt az a realitás, amit a címlapképen is láthatunk. A megélhetési miniszterelnök és a letelepedési kötvénytől kezdve a feltalálózsenialitásig mindenben könyékig benne lévő kenyeres pajtás gondtalanul vigyorognak a közpénzből fizetett testőr védelme alatt. Csodaország ez, valóban.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!